Fausztina nővér

(1905. augusztus 25. — 1938. október 5.)

Fausztina nővér 1905. augusztus 25-én született Lengyelországban.
20 éves korában lépett be az „Irgalmasság Anyja” szerzetbe, ahol
erkölcsileg sérült leányokkal foglalkoztak.


Fausztina nővér az életszentség elérése céljából lépett be a szerzetbe, ahol a következő erények elsajátítására és gyakorlására törekedett: Istenszeretet, felebaráti szeretet, szívtisztaság, alázat, türelem, lelkiismeretesség, engedelmesség, szelidség


Fausztina nővér különféle természetfeletti adományokat nyert Istentől, korunk kiemelkedő misztikusa lett. Vízióban látta az Irgalmas Jézust, Jézust a sebeivel, a Gyermek Jézust, a Feltámadt Jézust, a Szűzanyát, a Szent Családot és Szent Borbálát. Álmában látta Kis Szent Terézt, aki megmondta neki: „Szent leszel, miképpen én”.

Előfordult, hogy természetfeletti hangok irányították, megmondva neki, merre menjen.

Megkapta azt az adományt is, hogy belelátott ismeretelen emberek legtitkosabb gondolataiba, tudta, mi játszódik le egy lélek bensejében, és hogy valaki a kegyelem állapotában van-e vagy sem. Szenttéavatási perében ezekről rengeteg tanúvallomás szólt.

Láthatatlan módon megkapta a stigmákat is. Ezek nagy fájdalmat okoztak neki, különösen akkor, ha olyan valakivel találkozott, aki súlyos bűn állapotában volt. Szenvedését Isten felhasználta a nagy bűnösök megtérítésére.

Rendkívüli kapcsolata volt a haldoklókkal és a tisztítótűzben szenvedő elhunytak lelkeivel. Nagy távolságból is tudta, ha valaki haldoklott, és imában a segítségére sietett. Azonnal imádkozott érte, elsősorban a rózsafüzért. A szenvedő lelkek néha megjelentek neki, imát és áldozatot kérve tőle. Mindig azonnal segítségükre sietett.

Megrázó élményei voltak a gonosz lélekkel. A Sátán egymagában és többedmagával is megjelent neki, útját állta, szavakkal mocskolta, panaszkodott, hogy túl sok lelket vesz el tőle, akik a pokolba kerültek volna, ha Fausztina nem imádkozna értük és nem hozna áldozatokat értük.

A Gonosz megjelent neki kutya, macska, és fekete emberalakban is, gyakran a haldoklók ágyánál látta állni. A Gonosz különösen gyűlölte - és gyűlöli - az irgalmasság hatását, művét mindenáron igyekezett megakadályozni. Fausztina „Napló”-ja is nagy hatással van az olvasóira, ezért a Gonosz a fogát csikorgatta, amikor Fausztina leírta belső életét és megtapasztalásait.

A Pokol látomása

Mélyen megrázó a pokol leírása, amit Fausztina 1936-ban, Krakkóban, egy misztikus élményben látott. Naplójában így ír róla:

„Ma a pokol mélységeibe vezetett be egy angyal. Borzasztó kínzóhely ez, a mérete szörnyen, ijesztően nagy. A szenvedések fajtája ott különböző:
  1. Az Istentől való megfosztottság szenvedése
  2. A szünet nélküli lelkiismeretfurdalás gyötrelme
  3. a tudat, hogy ez az állapot már soha nem fog megváltozni
  4. az Isten haragja által meggyújtott lelki tűz kínja, mely áthatja a lelket anélkül, hogy megsemmisítené
  5. a lélegzetvisszafojtó bűz és a szünet nélküli sötétség borzalma. Bár állandó és mély sötét uralkodik, az elkárhozott lelkek és a démonok mégis látják egymást, a saját maguk és a másik gonoszságát
  6. a Sátán állandó jelenléte
  7. szörnyű kétségbeesés, Isten iránti gyűlölet, káromkodás, átkozódás
Ezekben a szenvedésekben minden kárhozott lélek részesül. Vannak még egyéni szenvedések is, ezek az érzéki szenvedések, mert minden lélek azzal szenved szörnyű és leírhatatlan módon, amivel vétkezett.”

Fausztina azt állítja, belepusztult volna a látomásba, ha Isten Irgalma nem tartja életben. Hozzáteszi, hogy mindezt Isten parancsára kellett leírnia, hogy a bűnösök tudják meg, hogy amivel bűnöznek, azzal lesznek egy örökkévalóságon át büntetve, és hogy egyetlen lélek se ámítsa magát, hogy nincs pokol, és ne mondja, hogy nem tudja, milyen az, mert még senki sem járt ott.

„Én, Fausztina nővér, Isten parancsára a pokol mélységeiben voltam azért, hogy a lelkeknek elmondjam, és bizonyítsam, hogy pokol van. Amit leírtam, csak halvány árnyéka annak, amit láttam. Azt észrevettem, hogy a legtöbb lélek életében nem hitte, hogy a pokol létezik.”

E szörnyű látomás után Fausztina szinte szünet nélküli imádságba fogott a lelkek megtéréséért, és állandóan kérte Isten Irgalmasságát értük.

Az irgalmas Jézus fehér ruhában, egyik kezét áldásra emelve, másik kezével megérintve a szive táján szétnyílt ruháját, ahonnan két fénysugár tört elő: egy fehér és egy piros. Az Üdvözítő arra kérte a nővért, készítsen róla egy festményt így a következő aláírással:

„Jézusom, bízom Benned!”


Jézus azt kívánta, hogy a képet tegyék ki a kápolnájukban, majd az egész világon, minden templomban és minden otthonban. A kép tisztelőinek a következő ígéreteket adta az Üdvözítő:

„Megígérem, hogy az a lélek, aki ezt a képet tiszteli, nem vész el. Megígérem a győzelmet neki ellenségei felett már itt a földön, és különösen a haláluk óráján.”

„Mielőtt eljövök, mint igazságos Bíró, szélesre kitárom irgalmasságom ajtaját. Jaj annak, aki nem akar irgalmasságom ajtaján keresztülmenni, mert annak igazságom kapuján kell áthaladnia!”

„A legnagyobb bűnösöknek van mindenekelőtt szükségük irgalmasságomra. Azok a lelkek, akik irgalmasságomra hivatkoznak, nagy örömöt szereznek nekem. Nekik még nagyobb kegyelmeket ajándékozok, mint amit kérnek. A legnagyobb bűnöst sem tudom megbüntetni, ha részvétemért könyörög, hanem megbocsájtok neki végtelen és kifürkészhetetlen irgalmammal.”

„Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükön át úgy fogom oltalmazni, mint anya a gyermekét, és haláluk óráján nem bírájuk leszek, hanem Üdvözítőjük.”

„Az emberiség mindaddig nem fog békét találni, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz.”

Az Isteni Irgalmasság tiszteletének lényege

1. Az isteni irgalmasság ünnepe

Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban beszélt Fausztina nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet szenteljenek az Isten Irgalmasságának.

„Azt kívánom, hogy legyen az Irgalmasságnak ünnepe. Kívánom, hogy isteni irgalmasságom ünnepét Húsvét után az első vasárnapon ünnepeljék. Keserves szenvedéseim ellenére elvesznek egyes lelkek. Utolsó mentőövet adok nekik ezzel az ünneppel, különben örökre elvesznek. A papok ezen a napon hirdessék nagy és végtelen irgalmamat!” (ll.János Pál pápa hivatalosan be is vezette ezt az ünnepet - a szerk.)


Az ünneppel kapcsolatban nagy kegyelmeket ígér:

„Azt akarom, hogy az isteni irgalmasság ünnepe minden léleknek, különösen a bűnösöknek menedéke legyen. Ezen a napon irgalmasságom egész teljessége fog kiáradni. Kegyelmeim tengerét árasztom azokra, akik ehhez a forráshoz közelednek. Aki ezen a napon szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járul, annak megbocsájtom minden bűnét és elengedem minden büntetését. Senki ne féljen hozzám jönni, még a legnagyobb bűnös sem. Ez az ünnep irgalmasságom mélyéről származik és telítve van könyörületem kegyelmeivel.”

2. Az Irgalmasság Rózsafüzére

Ezt a rózsafüzért - mely különösen alkalmas Isten haragjának enyhítésére -, Jézus maga tanította Fausztina nővérnek. Arra kérte a nővért, hogy minden nap imádkozza el. (A rendes rózsafüzéren imádkozható.)

Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalom veszi körül a lelkét. Úgy tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire engem kértek... ha ez megegyezik akaratommal.

E rózsafüzér imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget. Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján.

Kezdés: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy

A nagy szemekre:

Örök Atya, felajánlom Neked a Te nagyon szeretett Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak testét, vérét, lelkét és istenségét, bűneink, és az egész világ bűneinek bocsánatára. (1x)

A kis szemekre:

Jézus fájdalmas szevedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak. (10x)

Befejezésre:

Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak! (3x)

Különösen a haldoklók nyernek nagy enyhülést általa. Jézus a következő fohászok ismétlését is ajánlotta:

Ó Jézus Szent Szívéből értünk fakadó Vér és Víz, az irgalom forrása, bízom Benned!"

„Mondd meg a szenvedő emberiségnek, hogy boruljon irgalmas szívemre, és Én betöltöm békével!”

3. Az Irgalom Órája, 3 óra

„Az irgalom halálom órájában nyílt meg teljesen a lelkek számára.”

„Valahányszor hallod, hogy 3-at üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald, hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre.

Ebben az órában (délután 3 órakor) haldokoltam a kereszten, ebben az órában győzte le az irgalom az igazságosságot, és a kegyelem belépett az egész világba.

Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat. Ha nem lehetséges, akkor kis időre térj be a kápolnába és tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Ha ez sem lehetséges, merülj el imában - ha röviden is - ott, ahol éppen vagy.”

Ebben az órában - ígéri Jézus - kéréseddel elnyersz mindent magad és a mások számára. Nem tagadok meg semmit a lélektől, aki szenvedésemre hivatkozva, sebeim érdemeiért kér tőlem valamit. Az imádságot tehát

- az irgalom órájában, délután 3 órakor
- Jézushoz kell intéznünk,
- az Ő fájdalmas szenvedéseinek értékére hivatkozva.

4. Az Irgalmasság tiszteletének terjesztése

„Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya a csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek.”

forrás: metropolita.hu



Szent Faustyna Kowalska nővér: Napló

Maria Faustyna Helena Kowalskát II. János Pál pápa 1993-ban boldoggá, 2000-ben szentté avatta, és elrendelte, hogy húsvét második vasárnapja az Isteni Irgalmasság napja legyen. Ez évben (2014.) egybeesik XXIII. János és II. János Pál szentté avatásával.

A lengyel Szent Fausztina – lengyelül a teljes neve: Maria Faustyna Helena Kowalska – egy mélyen vallásos, tízgyermekes család harmadik gyermekeként született. Kiskorától kezdve az ima szeretete, az engedelmesség és az emberi nyomor iránti érzékenység jellemezte. Szülei nehéz anyagi körülményei miatt csak három évig járt iskolába, ezt követően gazdag családoknál szolgált. Tizennyolc éves korában megjelent előtte Jézus, és nekiszegezte a kérdést: „Meddig fogok még szenvedni miattad, és te meddig vezetsz félre?”

Helena Kowalskát szíven ütötték Jézus szavai. Ezt követően több kolostorba is jelentkezett, de elutasították. Végül az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjába nyert bebocsátást.

A kongregáció több házában is dolgozott, volt szakács, kertész, kapus. Jézus többször is megjelent előtte, s az Irgalmasság üzenetét bízta rá. Fausztina nővér fizikailag teljesen legyengülve, de Istennel való misztikus egyesültségben, szentség hírében halt meg, 1938. október 5-én, alig 33 éves korában. II. János Pál pápa 1993-ban boldoggá, 2000-ben pedig szentté avatta, és elrendelte, hogy húsvét második vasárnapja az egész egyházban az Isteni Irgalmasság napja legyen. Ebben az évben ez a nap egybeesik XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásával.

A Naplót – amely egyúttal lelki önéletrajz is – Fausztina nővér Jézus egyértelmű utasítására, életének utolsó négy évében írta. Benne lelkének pillanatnyi és korábbi, Krisztussal való találkozásait írta le, feltárva lelki élete mélységeit, erőfeszítéseit, amelyek végigkísérték a keresztény tökéletesség felé vezető úton.

Nem titkolja, hogy átéli a legyötrelmesebb érzést, a lelki sötétséget, az Istentől való elhagyatottág érzését, amikor a gonosz sugallatára kétkedő kérdéseket tesz föl magának: „Miért törekedjem az erényekre és jó cselekedetekre? Miért kell megtagadnom és sanyargatnom magam?... Miért imádkozzam? Miért áldozzam fel, és tegyem tönkre magam?... Miért – ha már Isten úgyis eltaszított magától?”

Amikor azonban a szenvedések már egészen összetörik, Fausztina nővér lelke mélyéből kezd el imádkozni, teljesen átadva magát Krisztus akaratának: „Jézusom, tégy velem, amit csak akarsz. Én mindenhol imádni foglak. Valósuljon meg bennem teljesen a Te akaratod, én Uram, Istenem, én pedig hirdetni fogom végtelen irgalmadat.”

Ezzel a tökéletes Istenre hagyatkozással megszűntek a nővér kínjai, s megpillantja Jézust, aki reményt önt belé: „Én mindig a szívedben vagyok.” Fausztina nővér számára nem csupán hit, de bizonyosság – megtapasztalt tudás – volt az, hogy Isten „sohasem enged többet szenvednünk, mint amennyit el bírunk viselni.”

Fausztina nővér lelki és fizikai kínjai, az azokból történt kiemelkedés, a Krisztussal való rendszeres találkozásai révén jut el a felismerésig, hogy Isten két legfőbb tulajdonsága a szeretet és az irgalom. „Ezek kötik össze a teremtményeket Teremtőjükkel. A legnagyobb szeretet és az irgalom legnagyobb mélységét az Ige Megtestesítőjében és a Megváltásban ismertem fel… ez a tulajdonság a legnagyobb Istenben.”

A lengyel szerzetesnővér Krisztustól kapott küldetésének tekintette, hogy eleméssze magát a halhatatlan lelkek megmentéséért, s ehhez a rendkívüli feladathoz magából Jézusból merített erőt: „Az a vágyam, hogy beleolvadjak Jézusba, hogy teljesen oda tudjam adni magam a lelkeknek.” Tisztában van azzal, hogy Krisztus nélkül erre nem lenne képes. „Magamba iszom Istent, hogy oda tudjam adni a lelkeknek.”

A másokért való önkéntes felajánlkozás együtt jár fizikai állapotának leromlásával, de Fausztina nővér ennek nem tulajdonít jelentőséget: „Nem fontos, ha megrövidíti is ez az erőfesztés az életemet, hiszen ez már nem a sajátom, hanem Közösségünk tulajdona. A Kongregációhoz való hűség által az egész Egyház hasznára akarok válni.”


A Napló írója benső életére vonatkozólag nem értelmezi, nem elemzi az utakat, amelyeken Isten Lelke vezeti, „elég nekem az, hogy tudom: szeretnek, és én is szeretek. A tiszta szeretet lehetővé teszi Isten megismerését és sok titok megértését.” Fausztina nővért Krisztus elhalmozta lelki kegyelmekkel, de figyelmeztette, hogy ezeket ossza meg másokkal: „Ezeket a kegyelmeket ne csak a magad részére vedd, hanem felebarátaid részére is… bátorítsd a veled találkozó lelkeket az én végtelen irgalmamban való bizalomra… Hirdesd, hogy Isten legfőbb tulajdonsága az irgalom. Kezem minden művét irgalom koronázza meg.”

Krisztus nem csupán elvárja az emberektől az iránta való bizalmat, de meg is követeli azt, s ugyanígy, az irgalmasság cselekedeteinek végrehajtását is, szóval, tettel vagy imádsággal.
„Felebarátaid iránt mindig és mindenhol irgalmasságot kell tanúsítanod. Ez elől nem térhetsz ki sem kényszerre hivatkozva, sem kifogással, sem bocsánatkéréssel.” Fausztina nővér „egyesülve Jézus Krisztussal, a lelkek Megváltójával”, önként ajánlotta fel magát a bűnösök megtéréséért, különösen azokért, akik elvesztették reményüket Isten irgalmában. „Ez az áldozat abban áll, hogy tökéletesen alárendelem magamat Isten akaratának, s magamra vállalom a bűnösök lelkében élő összes szenvedést, félelmet és aggodalmat; viszonzásul átengedem nekik lelkem minden vigaszát, melyet az Istennel való érintkezésből nyerek.”

Mindezek szellemében viselte el Fausztina nővér némely rendtársa rosszindulatát, ellenszenvét, igaztalan vádaskodásait, amikor kétségbe vonták, hogy valóban Krisztussal beszél, s azt is, hogy súlyos beteg, noha fizikai állapotának romlása nyilvánvaló volt.
„Uram… Hűséges vagyok Hozzád, ezért üldöznek, és sok szenvedést okoznak nekem” – panaszkodott a nővér Krisztusnak, aki annak szellemében válaszolt, amit tanítványainak mondott az utolsó vacsorán János evangéliuma szerint (15,18-19): „Mivel nem e világból való vagy, azért gyűlöl e világ. Engem előbb üldözött. Ez az üldözés a jele, hogy hűségesen követed a nyomdokaimat.”

Fausztina nővér Isten különleges kegyelmének köszönhetőn tökéletes Istenre hagyatkozással élte le életét. Mindennapi tapasztalat, hogy erre csak nagyon kevesen vagyunk képesek. Ám a lengyel nővér Naplója szerint Jézus azt várja el tőlünk, hogy naponta legalább egy jó cselekedetet végezzünk felebarátainkért. Ezt pedig mindnyájan megtehetjük, ki-ki a maga területén, az Úrtól nekünk juttatott adomány révén (Isteni Irgalmasság Alapítvány 2001).



Bodnár Dániel/Magyar Kurír
forrás: magyarkurir.hu/hirek/szent-faustyna-kowalska-nover-naplo