1. A nagyböjt szelleme:
„Itt van számunkra a bűnbánat ideje, hogy bűneinkért vezekeljünk és így lelkünket megmentsük”, mondja az Egyház a zsolozsmában. Szent Benedek, aki Regulájában az ősegyház szellemét őrzi meg számunkra, azt mondja: „Bár a keresztény ember egész életének folytonos nagyböjtnek kellene lennie, mégis legalább ezeknek a szent napoknak a megtartásában tanúsítsunk teljes buzgóságot, hogy a többi idő hanyagságait helyrehozzuk.” Hogy ezt a két tanácsot követhessük, meg kell ismernünk a nagyböjt lelkét, erre pedig két dolog segít: elmélkednünk kell a liturgiának a természet életével való kapcsolatáról, és ismernünk kell a történetét.
A természetben most folyik a tél és a tavasz közti küzdelem, de már a hó és a jég elmúltak, már új csirák rügyeznek, új virágok fakadnak. A liturgiában is lelki tavasz van, tart még a közöny tele és a bűn sötétsége, de bontakozik az új élet is. A kegyelem kipattantja a lélekcsirákat és bontakoznak az új, a szebb élet mennyek számára nyíló virágai. A „vita nuova”, melyről Dante énekel, ez a tavasz ígérete a természetben és a lélekben, és ennek az új életnek a szolgálatában áll a liturgia.
A nagyböjt először a hívők számára volt a lelki megújulás ideje. Azt mondhatnók, ez volt a hívők negyvennapos lelkigyakorlata, ezért a liturgia szellemében cselekszünk, ha a nagyböjt idején lelkigyakorlatot tartunk (még pedig, ha lehet, zárt lelkigyakorlatot). De azután a liturgia a bűnösök számára is új életet jelent, a vezeklés útján újra beoltódhatnak ezek a bűn által elszakított és elszáradt ágak a régi tőbe, a mi Urunk Jézus Krisztusba, hogy az Ő életereje keringjen bennük is.
Végül az újonnan jöttek, a most megtértek számára is az új életre való előkészület, amely új élet a keresztségben kezdődik az örökkévalóság számára. Amit a liturgia és a természet közti elmélkedés mutat, azt bizonyítja a történelmi fejlődés is.
2. A nagyböjt régen:
A nagyböjt kialakulásában több fokozatot látunk:
- A böjt maga fejlődött ki legelőször. Szent Iréneusz püspök (†202) értesítése szerint a második században a húsvéti böjt csak egy vagy két napig tartott, Nagypénteken és Nagyszombaton, mikor az Isteni Vőlegényt kiszakították övéi közül, s azok utána szomorkodtak. A harmadik századból való feliratok szerint (például Szent Ipoly püspök szobrán levő felirat szerint a lateráni múzeumban) már kb. két hétig tartott a böjt. A negyedik században már majdnem általános volt a «quadragesima», a negyven napos böjt. Ez a mai első böjti vasárnappal kezdődött, de mivel vasárnap nem böjtöltek, ezért tulajdonképpen csak 36 napon át tartott. Valószínű Nagy Szent Gergely pápa csatolta még ide a Hamvazószerdától vasárnapig terjedő négy napot, hogy teljes legyen a negyven nap, amint az Úr Jézus is negyven napig böjtölt.
- Amikor Európa népei még jórészt pogányok voltak, akkor ez a negyven nap arra szolgált, hogy a kateckumeneket, a keresztségre kijelölt hittanulókat előkészítsék a szent keresztség felvételére, melyet Húsvét vigíliáján, azaz Nagyszombat éjszakáján szolgáltattak ki. Ez Rómában a IV. és V. században virágzott, de Európa többi országaiban a VII. századig tartott. Ez az oktatás különféle vizsgákkal és szertartásokkal járt, amelyek a mai miseszövegekben is megtalálhatók.
- A kora középkorban még egy másik komoly szertartás is járult a nagyböjthöz: a nyilvános bűnösök vezeklése. Ez nagyböjt elején kezdődött, amikor a vezeklők elhagyták a közösséget és nagycsütörtökön fejeződött be az ünnepélyes visszafogadással. Ez a szokás körülbelül a XII. századig volt szokásban. Ma is megvan a nyoma a hamvazásban és a nagycsütörtöki szertartásban.
- A vezeklőkre és a hittanulókra való tekintettel, nagyböjt alatt Rómában minden nap volt stáció. Ezek határozott befolyással voltak a mai miseszövegekre. Nagyböjt idején különösen figyeljünk erre. Rómának azt a helyet kellene elfoglalnia a katolikus hívők lelkivilágában, minőt Jeruzsálem foglalt el a hithű ószövetségi zsidóság lelkében. A megértett és átélt liturgia hathatósan hozzásegít, hogy igazán «római» katolikusok lehessünk és lélekben egyesülhessünk legalább a stációs napokon a Szentatyával és a köréje sereglő római hivőkkel.
- Az Úr Jézus szenvedése az első négy hétben még nem domborodott ki a liturgiában, csak az utolsó kettőben. Az első négy hét azonban már lelkileg arra készített elő, hogy a szenvedés hetén és a nagyhéten teljesen együttérző lélekkel vegyünk részt az Úr Jézus keresztjében. A későbbi középkor áhítata inkább a liturgián kívüli ájtatosságokat teremtette meg, aminő a keresztúti ájtatosság. A liturgiában a szenvedésről szóló votív-misék és a Fájdalmas Szűz ünnepe tanúsítja a középkor áhítatát. A keresztény ókor nem a szenvedő Emberfiát szemlélte elsősorban, hanem a kereszt által győzelmes és megdicsőült királyunkat. Ezért az utolsó történelmi motívum:
- A húsvét misztériuma, a halál és az élet csodálatos megjelenítése előreveti diadalmas lényét, és át- meg átszövi a nagyböjt miséit is a megváltott nemzedék misztériumos lelkülete. Erről nem szabad megfeledkeznünk, ha a most következő miséket igazán meg akarjuk érteni. Ezen hat motívum közül domborodik ki valamelyik mindegyik szentmisében, hogy azután ezeknek az összetétele adja meg azt a lelkületet, amely keresztény őseink lelkivilágát oly széppé tette.
3. A nagyböjt ma:
Napjainkban, amikor már nincsenek sem vezeklők, sem a keresztségre készülő hittanulók, a Húsvét előtti idő minden keresztény ember számára az élet megújításának ideje az Úr Jézus szellemében. Krisztussal keresztre kell feszítenünk bűneinket őszinte bánattal és elégtétellel (húsvéti gyónás) és a dicsőségesen győzedelmes királyunkkal fel kell támadnunk a bűn sírjából (húsvéti szentáldozás). Ennek a fenséges célnak elérésére három eszközünk van: a böjt, az imádság és az alamizsna.
A böjt kettőt foglal magában:
AZ EGYIK A TESTI BÖJT
Ez valamikor igen szigorú volt, de az Egyház az idők folyamán igen enyhítette. Ma nálunk a következő böjti rend áll fenn:
- Szigorú böjti napok, vagyis amelyeken húsfélét nem eszünk, és napjában csak egyszer lakunk jól, a következők: Hamvazószerda; a nagyböjt minden péntekje; a kántorböjtök péntekje; Nagyszombaton délig; Karácsony, Pünkösd és Nagyboldogasszony vigíliája.
- Enyhített böjti napok, vagyis amelyeken kétszer szabad ugyan húst enni, de csak egyszer lakunk jól: a nagyböjt többi napjai (a nagyböjt vasárnapjain többszöri jóllakás és húsevés mindenkinek meg van engedve); a kántorböjti szerdák és szombatok; Mindenszentek vigíliája.
- Megtartóztatási napok, vagyis amelyeken csupán a húsételek élvezetétől tartózkodunk: az évnek minden péntekje.
Kivételes felmentvényben részesülnek a tilalom alól:
- Az összes hívek, valahányszor valamely parancsolt ünnepnap megtartóztatási napra esik a nagyböjti időn kívül.
- Egyes községek, midőn búcsúnapi vagy országos vásár megtartóztatási napra esik.
- Egyes személyek, például úton levők, gyári munkások.
Megjegyzés: A böjti napokon bárminemű zsiradék használata meg van engedve.
Nagyszombat délben megszűnik a nagyböjt.
Önmegtartóztatásra kötelezett minden keresztény katolikus, ha értelmét használni tudja, vagyis a jót a rossztól meg tudja különböztetni, vagyis körülbelül a 7-ik életévtől kezdve. Böjtre azonban csak az kötelezett, aki a 21-ik életévét betöltötte és 60-ik életévét még meg nem kezdette.
A böjtben követjük az Úr és a szentek példáját. A böjt továbbá az Egyház és parancsa iránti alázatos tisztelet gyakorlása. A böjtben ezen kívül a bűnből való feltámadást is megünnepeljük, mert a böjt a leghatásosabb vezeklés és elégtétel bűneinkért. „Böjt nélkül hiúság és értéktelen a bánat.” (Szent Basilius) „Böjtöléssel könnyebben távol tudjuk tartani magunkat a bűntől”, és „Sanyargatom a testemet és a lélek szolgálatába állítom.” (Szent Pál) „A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot, gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja és meggyújtja a tisztaság világosságát” – mondja Szent Ágoston.
A testi böjt azonban a negyvennapos programnak csak egyik fele.
A MÁSIK A LÉLEK BÖJTJE
Meg kell fékezni bensőnket, rendetlen hajlamainkat, a világi szórakozásokat is. (Zajos menyegzőt nem enged az Egyház tartani és még a templomi szertartás is csak az egyszerűbb lehet). Így mondja Szent Benedek: „Vonjunk meg magunktól valamit nemcsak ételben, italban, hanem álomban, könnyelmű beszélgetésben, vidám tréfákban.”
Így mondja az Egyház himnusza is: Utamur ergo parcius Verbis, cibis et potibus, Somno, locis. Et arctius Perstemus in custodia. – Éljünk tehát mérsékeltebben Szóval, étellel, itallal, Álommal, tréfával. És fegyelmezettebben Álljunk önmagunk megőrzésére.
Még inkább pozitív lesz a böjt a másik lelkigyakorlattal:
Az
IMÁDSÁGGAL.
„Akkor tartjuk meg méltóan a böjtöt – mondja Szent Benedek –, ha könnyeink közt imádkozunk, szent olvasmányokkal foglalkozunk és a szívbeli töredelmet keltjük fel magunkban.” Azért, ha lehet, most igazán naponként vegyünk részt a szentmisén, hiszen az Egyház is minden napra külön miseszöveget ad. A böjti ájtatosságokat (Miserere ájtatosság, keresztút, bűnbánati zsoltárok, böjti szentbeszédek, lelkigyakorlat) gyakoroljuk. És kövessük Szent Benedek tanácsát: válasszunk ki nagyböjtre egy szent könyvet és olvassuk azt végig.
Az
ALAMIZSNÁLKODÁS a harmadik nagyböjti lelkigyakorlat.
Mennyire elfeledkeznek erről ma a katolikusok is. Bűneink eltörlése és az értük való elégtétel nagyböjtben a célunk, és őseink jól tudták, hogy ennek egyik eszköze az alamizsna. Már Szent Kelemen pápa írja: „Jó az alamizsna, mint a bűnök levezeklése. Jobb a böjt a puszta imádságnál, de az alamizsna mindkettőnél jobb. A szeretet (ha az alamizsnálkodó és tevékeny) befödi a bűnök sokaságát.” (1 Pét 4,8) „Boldog, aki ezekben tökéletes, mert az alamizsna elveszi a bűnöket.” (Ad Cor. 11,16,4) Ez a vélekedés a Szentírásra támaszkodik, mert ott olvasható: „Az alamizsna megszabadít minden bűntől és a haláltól, és nem engedi, hogy a lélek a sötétség honába kerüljön.” (Tób 4,11) Krisztus Urunk is azt tanítja az Újszövetségben, hogy egy pohár víz és egy falat kenyér, a legkisebb alamizsna már az Úr választottjai közé segít. Természetesen alamizsnán értjük a keresztény caritas minden megnyilatkozását, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit mind.
4. Liturgikus utasítások:
A böjtbevezetőben említett liturgikus szokások (az Alleluja, a Glória elmaradása; a lila egyházi szín viselése; a Tractus éneklése) folytatódnak a nagyböjtben is, sőt fokozatosan erősödnek, míg Nagypénteken tetőpontjukat érik el. Az oltár díszítése is részben vagy egészen elmarad. Hétfőn, szerdán és pénteken a graduale után felhangzik a tractus, mely tele van böjti szellemmel, és utolsó szavainál bűnbánóan térdet hajtunk. A hétköznapi misében a postcommunio után következik még egy imádság a nép fölött, amely előtt a diakónus felszólítja a híveket, hogy alázatosan hajtsák meg a fejüket. Minden ruhának a színe viola. Ezen kívül az oltárképet is eltakarják sok helyen egy nagy lepellel, melynek egyetlen dísze Krisztus keresztje.