A templomba járás meghosszabbítja az életet,
és javítja a mentális egészséget!

A rotterdami Erasmus Orvostudományi Kar tanulmányának eredményei nem lesznek az ateista emberek ínyére!


Statisztikailag megerősítést nyert egy régebbi elmélet, amely szerint a vallásnak, függetlenül a felekezeti mivoltától, fontos társadalmi haszna van. A vallási tevékenységekben való részvétel sokkal hatékonyabb antidepresszáns az 50 év feletti európaiak számára, mint a sportban, vagy akár oktatási vagy politikai tevékenységekben való részvétel.

A kutatók négy év alatt több mint 9000, ötvennél fiatalabb európait követtek nyomon, akiknek ez volt az egyetlen olyan tevékenység, amely összhangban állt a jó közérzetükkel.

Ezzel szemben a politikai vagy közösségi tevékenységekben való részvételnek csak rövid távú hatását figyelték meg, hosszú távon viszont a depressziós tünetek fokozódásához vezettek.

„Úgy tűnik, hogy az egyház nagyon fontos társadalmi szerepet játszik az öregségi depresszió gyakoriságának a csökkentésében” – mondta Dr. Mauricio Avendano, a Londoni Közgazdasági és Politikai Tudományok Karának (LSE) vezetője.

„Nem világos, hogy ezt önmagában a vallás okozza, vagy inkább az, hogy az emberek nem érzik magukat társadalmilag elszigetelten a közösségtől.” – mondta a szakember.

A depresszió nem annyira időjárás függő, írja a tanulmány, ám nagymértékben befolyásolja azt az egyén gazdasági prosperitása vagy közösségi kapcsolatai. A dél-európaiak (spanyolok és olaszok) hajlamosabbak a depresszióra, mint Skandinávia, Ausztria, Németország, Franciaország és a Benelux államok polgárai.

Annak ellenére, hogy a délieket társasági embereknek ítéli meg a közvélemény, a tanulmány megállapítja, hogy az 50 év feletti dél-európaiak kevésbé szocializálódnak a családjukon kívül. Egy másik meglepő eredmény, hogy az önkéntesség nem javítja az idősebb emberek mentális egészségét.



2020. március 7.
filantropikum.com/a-templomba-jaras-meghosszabbitja-az-eletet