Európai álmok

Nagy-Britanniában az EU-ból való kilépés javára dőlt el népszavazás. Brexit lesz: brit exit. De mit jelent ez, és mi lesz a hatása? Van nekünk ehhez közünk?

BODÓ MÁRTA
vasarnap.katolikhos.ro
főszerkesztő
Nem vagyok sem Európa-szakember, sem gazdasági kérdésekben jártas. A kérdés viszont foglalkoztat, mert nekem is, sokakhoz hasonlóan, úgy telt az életem jelentős része, hogy kétévente utazhattam a határon kívülre. Én nagyon vágytam az utazás, a vélemény szabadságára. Miután sokáig kezeltek másodrangú polgárként, jó volt útlevél nélkül utazni.

Persze nem csak ennyiről szól ez a történet. Ez csak egy kicsi része, mégis van, aki már ezt is elfelejtette. Csodálkozom azokon, akik örömmel fogadják a hírt és annak szurkolnak, hogy más is, például a magyarok is „merjenek” kilépni. Kis nép bármely nagy büszkeséggel nem élhet elszigetelten. Volt már a magyarság rosszabb koalícióban!

Aztán még szomorúbban jut eszembe az unió alapítóinak eredeti elképzelése, keresztény megalapozottságú indíttatása. Mert az EU, még ha jelenleg el is tért a tervezett útvonaltól, a keresztény társadalmi tanítás alapján alakult. Igen, tévelygés volt csak gazdasági, jogi vonatkozásokkal foglalkozni. Igen, hiányzik a közös európai identitás.
Ezzel nem foglalkoztak és nem foglalkoztunk. Mi, keresztények csak lamentáltunk, siránkoztunk azon, hogy nem került be az alkotmányba a keresztény szó. S szidtunk mindenkit emiatt, csak magunkat nem. Mert azért az igazsághoz tartozik, hogy a kereszténység Európában meglehetősen fáradt, gyűrött, unott s intézményorientált arcát mutatja. Az meg nem vonzó.

Ferenc pápa nagy ellenállásba ütközve következetesen azon dolgozik, hogy láthatóvá váljon az eltemetett Krisztus-arc. Mert a spirituális éhség ott van és nem lett betöltve. Ők hibáztak… De mi is. Ideje lenne jóvá tenni minden hibát bűnbakkeresés helyett. Egy vonzó és mondanivalóval bíró kereszténység képes spirituális önazonosságot adni a vén Európának, s egy ilyen szövetséghez jó lesz odatartozni. Britnek, magyarnak, nekem, neked.



2016. július 3.
forrás: vasarnap.katolikhos.ro/