Hogyan lett szent István?

Benczur Gyula:
Vajk megkeresztelése
c. műve (1875).
Manapság divat azon csodálkozni, sőt felháborodni, hogy István királyt a szentek sorában tartja számon a Katolikus Egyház.

Hogyan lehet szent egy világi uralkodó, aki nemhogy népszerűtlen intézkedéseket hozott, hanem még kemény büntetéseket is kiszabott állam- és egyházalapító munkája során?


A kérdést elintézhetjük azzal is, hogy a probléma ilyen megközelítése történelmietlen. És ez valóban így van.
Az, hogy kit avat boldoggá, szentté az Egyház, az üdvtörténeti távlatok mellett történelmi jelenség is. Mint ahogy a hit megélése vallásgyakorlatként szintén történelmi jelenség – is.

A kereszténység korai időszakában a vértanúk kultuszából alakult ki a szentkultusz. Amikor a keresztényeket már nem üldözték, a kiemelkedően példás keresztény élettel is ki lehetett érdemelni a szentté emelést. Szerzetesek, apácák, remeték, az egyházi hierarchia tagjai mellett királyok is megjelentek a szentek között.

„A 11. századra vált általánosan elfogadottá az uralkodók szentsége Európában. A számos szent uralkodót (Szent Oszvald, Szent Edmund, Mártír Edward stb.) tisztelő angolszász királyságok mellett megemlítendő a cseh Szent Vencel (†929), a kijevi mártír hercegek, Borisz és Gleb (†1015), a norvég Szent Olaf (†1030) és a dán Szent Knud (†1086) kultusza. A Német-római Császárságban két 10. századi királynét kezdenek szentként tisztelni, Matildát és Adelheidet, I. Ottó császár anyját és feleségét. A 12. század meghozza majd II. Henrik császár (Szent István sógora) és felesége, Kunigunda szentté avatását, továbbá a 11. századi angol Hitvalló Edwardét is."

Forrás

István királyt 1083-ban emelték a szentek sorába, Szent László (1077-1095) király uralkodása alatt. Ez az év a szentté avatások éve volt országunkban, hiszen a király mellett szintén a szentek közé került egy püspök: Gellért; két Lengyelországból érkezett remete: András (Szórád) és Benedek; és a fiatalon elhunyt reménybeli trónörökös: Imre herceg, István fia.

Mi ez a szentté avatási dömping? – kérdezhetjük csaknem egy évezred távolából. László királynak politikai ambíciója lett volna, hogy minél több szentet avattasson? Nem erről van szó. László 1077-ben egy olyan ország és nép karizmatikus, erőskezű, mélyen vallásos uralkodója lett, amely már belefáradt a trónharcokba, lázadásokba, külföldi támadásokba, belső társadalmi problémákba. László kiváló reálpolitikusként irányította az országot bel- és külpolitikai szempontból is. Tudta, megélte, átimádkozta, hogy ebben a munkában nincs egyedül. Felismerte, hogy a megelőző évtizedek keresztény példaképei nélkülözhetetlenek, és élő emlékük nélkül nem lenne ereje sem neki, sem az ország népének a fennmaradásra. Felismerte, hogy István, Imre, Gellért és a két remete tisztelete erőt ad neki és a magyarságnak is. A szentté avatás hivatalos keretet ad az emlékezésnek, és ezzel megsokasíthatja a szentségből kiáradó életet.

És ez valóban így is történt. Szent István kultusza mint államalapító apostol királyé, a 11. század végétől terjedt el az országban.

László király maga vezette a szentté avatási szertartást a székesfehérvári bazilikában. Ez a „felemeléssel" kezdődött, ami valóban azt jelenti, hogy a koporsót felnyitják és kiemelik belőle a testet, és egy díszes koporsóba teszik. Ennek során gyógyulások és számos csoda is történt. István esetében ez azonban kicsit problémásan alakult. Első alkalommal nem tudták felnyitni a sírt. Egy apáca arról az álmáról számolt be László királynak, hogy ez addig nem is fog sikerülni, amíg szabadon nem engedik Salamont, László unokaöccsét, aki korábban uralkodott, és László és bátyja, Géza űzte el a hatalomból – jól meggondolt, az ország érdekeit szem előtt tartó okokból. Az irgalomra hajló László ezt megtette. Ezután már fel tudták nyitni a koporsót. Csakhogy hiányzott István jobb keze. Feltehetőleg elrabolták, csak évek múlva került elő, és látható a mai napig mint legismertebb ereklyénk.

A 11. század végén még nem volt feltétlenül szükség arra, hogy a szentté avatást a pápa is elismerje – sem nálunk, sem máshol Európában. Hogy ez megtörtént-e István esetében, nem egyértelmű.

Tudnunk kell azt is, hogy László – hétköznapi értelemben – nagyapjának ellenségét, Istvánt emelte a szentek sorába. László ugyanis Vazul unokája volt, akit István (vagy Gizella) parancsára vakítottak és süketíttek meg, hogy alkalmatlanná tegyék a királyi hatalom gyakorlására. László azonban nem így tekintett rá, hanem államalapítóként, a magyarok apostolaként, a Turul nemzetség (akkor még nem használták az Árpád-ház kifejezést) tagjaként, elődjeként, akit követni akart. Hiszen a csaknem négy évtizedes viharos, háborús időszak után valóban szükség volt arra, hogy megerősítsék az állami és egyházi intézményeket, megújítsák és hatásossá tegyék a törvényeket.

István tehát ilyen módon tudta segíteni László és a további magyar királyok uralkodását.


2015. augusztus 19.
írta: Kóczián Mária
forrás: talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2338:hogyan-lett-szent-istvan&catid=49:kultura&Itemid=72