Egy bizalmasa szerint II.János Pálnak látomása volt Európa „iszlamista” inváziójáról

Egy egykori bizalmasa szerint II. János Pál pápának prófétai látomása volt Európa muszlim inváziójáról a harmadik évezredben.


Mgr. Mauro Longhi, aki még tanulóként gyakran elkísérte az egykori pápát a kirándulásain, egy az észak-olaszországi Bienno városának Szent Péter és Pál kolostorában tartott előadásában azt állította, hogy Szent II. János Pál misztikus volt, aki "párbeszédet folytatott" a Szűzanyával, és prófétai látomásai is voltak. Longhi atya előadásáról egy a YouTube videómegosztóra is felkerült videófelvétel is készült.

Longhi atya állítása szerint egy 1992-ben történt találkozójuk során II. János Pál egy nyomasztó látomásról számolt be neki Európa jövőjéről.

A pápa azt mondta nekem:
„Mondd el ezt azoknak, akikkel majd a harmadik évezred Egyházában találkozol. Látom az Egyházat egy halálos sebtől szenvedni. Egy mélyebbtől, fájdalmasabbtól, mint ezé az évezredéi, – ezzel a kommunizmusra és a náci totalitariánizmusra utalva – Iszlamizmusnak hívják. Meg fogják szállni Európát. Láttam a hordákat Nyugattól Keletig érkezni”. És felsorolta nekem valamennyi országot, egytől egyig: Marokkótól Líbiáig és Egyiptomig, és így tovább, egészen keletig.

A Szentatya hozzátette:
Meg fogják szállni Európát, Európa olyan lesz, mint egy pince, régi emlékek, árnyékok, pókhálók. Családi hagyatékok. Nektek, a harmadik évezred Egyházának, meg kell fékeznetek a megszállást. Nem hadseregekkel, a hadseregek nem lesznek elegendők, hanem a hitetekkel, amit annak teljességében éltek meg.”

Longhi atya II. János Pál pápa kísérője volt a kirándulásain és sítúráin, 1985-től egészen a tíz évvel későbbi pappá szenteléséig. Az előadásában elmondta, hogy a Szentatya a feltűnést kerülve mindig egyszerű autóval hagyta el Rómát, és az Opus Dei egyik hegyvidéki házában szállt meg, Abruzzo városában.

Éjszakánként a pápa gyakran térdepelt a tabernákulum előtt az épület kápolnájában, „időnként élénk hangon is” társalgást folytatva az Úrral.

Longhi atya arról is beszámolt, hogy II. János Pál egyik legközelebbi barátja, a 2011-ben elhunyt Andrzej Deskur bíboros elmondta neki, hogy a Szentatya „a látomások adományával” bírt. „A Megtestesült Istennel, Jézussal beszélget; látja az Ő arcát, és látja az Ő édesanyjának arcát is” - hozta a tudomására a bíboros.

II. János Pál pápa közismerten a katolikusok és muszlimok közötti vallásközi párbeszéd szószólója volt, Ő volt az első olyan pápa is, aki egy mecsetet meglátogatott, 2001-ben.

Ugyanakkor a 2003-ban kiadott Ecclesia in Europa apostoli buzdításában a Szentatya azt írta az iszlámmal folytatott párbeszédről, hogy „okosan, a lehetőségek és határok pontos ismeretében és Istennek minden gyermekére vonatkozó üdvözítő terve iránti bizalommal kell folytatni.” A szent pápa ugyanott hozzátette: „szem előtt kell tartani a mélyen keresztény gyökerű európai kultúra és az iszlám gondolkodás közötti különbséget.



2017. november 25.
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2017/11/25/