Prédikáció: Pünkösd után XV. Vasárnap - X. Piusz, az Eucharisztia pápája

Kedves hívek!

Minden évben nagy öröm, hogy szeptember első vasárnapján Szent X. Piusz pápa ünnepét ünnepelhetjük, a papi testvériség tisztelt patrónusát. X. Piusz nem csak egy rendkívüli szent volt, de kitűnő reformpápa is. Azt is mondhatjuk, hogy ő az isteni előrelátás által az újkornak küldött nagy reform pápája. Olyan mélyreható megújulásokat vezetett be az egyházban és a kereszténységbe be, melyek egyedül állnak a történelemben és csak rendkívüli szentségének köszönhetőek.


Először a lenyűgöző St. Péter bazilika előtt állunk meg. Ezen épület történelmét kutatva a következő történelmi tényekre bukkanhatunk:

Konstantin római császár kezdte el építését még 324 ben.
A templomot arra a helyre építette, ahol Szent Péter sírja volt. A Bazilika 25 év építés után készült el 349 ben. Csodálatosan sikerült, de későbbi épitésénél még ezt is felülmúlta.

A jelenlegi Szent Péter bazilikát 1506 ban kezdték építeni és 1590 ben fejezték be. 84 év alatt készült el, ahogyan ma elénk tárul.
A hatalmas kupola alatt helyezkedik el Szent Péter sírja. A pápai oltár alatti kriptában a látogatók megtekinthetik a márvány koporsót és imádkozhatnak előtte.
A Bazilika előtti teret pedig 1656 - 1667 között építették.

Szent Péter sírja

A legfontosabb kérdés az, hogy valóban Szent Péter maradványai itt fekszenek a Bazilikában? Hihetőek-e az ezt illető hagyományok? Nem tűntek-e el az elmúlt 2000 év viharaiban maradványok?
Régészek az 1640 es években egy nekropolis maradványait találták meg a bazilika alatt. Pontosan a főoltár alatt találtak egy sírhelyet. Ebben a, márványlapokkal kibélelt, sírban emberi maradványokat és egy feliratot találtak. „Petros eni” szó szerint: „Itt Péter van benne”.
A földi maradványok értékes aranyfonalakkal átszőtt purpur anyagban voltak tekerve. Tényleg Péter apostol földi maradványai? A vizsgálatok meggyőzően igazolták, hogy: Valóban Szent Péter sírja fölött építették a bazilikát!

Mi a helyzet Pál apostol sírjával?

Sírját a „a falakon kívüli Szent Pál” bazilikában tisztelik. Kérdezhetjük itt is, tényleg Szent Pál maradványai fekszenek itt? Hihetünk a hagyományoknak?
Az 1300 éven át állt a bazilikát 1823 ban egy tűzvész pusztította el. Amit nagyszerű művészek alkottak és álmodtak meg és több mint 1000 éven át állt, hamuvá és porrá vált. Csak egyetlen egy római nem tudott e katasztrófáról, a haldokló VII. Piusz pápa akit meg akartak kímélni a szörnyű hírtől.

Hamarosan elkezdték a bazilika újjáépítését és igyekeztek az eredeti stílusát megtartani. Ahogy ma is láthatjuk a bazilikát, 30 év után, 1854-ben elkészült el. 2002-től óvatos feltárásokat végeznek a Bazilika alatt. Különböző márványlapokat szedtek fel. 2005-ben a világ az évezred felfedezésről hallhatott.
Egy rózsaszínű márványkoporsót találtak, melyet 1600 év óta biztosan nem nyitottak fel. Két márványlap alatt fekszik, ahol azt olvashatjuk, hogy: „PAVLO APOSTOLO MART” mely jelentése: „Pál apostol és mártírnak” A belsejének a vizsgálatai 2009 óta folynak.

Amit eddig meg lehetett állapítani szintén arra utal, hogy itt is ténylgesen Szent Pál Apostol földi maradványai fekszenek. A „a falakon kívüli Szent Pál” bazilika valóban az apostol nyughelye fölött lett építve.

A 1974. május 24-26-i zarándoklaton Lefebvre érsek meglátogatta az apostolok sírjait. Rövid beszédet mondott a Szent Péter bazilikában:
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Szent Péter bazilikájában vagyunk, amely egyházunk apostoliságának a legnagyobb bizonysága.”
A „a falakon kívüli Szent Pál” bazilikában pedig azt mondta:
Kérjük Őt (Szent Pált) hogy készen álljunk arra is, hogy akár a vérünket is adjuk hitünk védelméért, ha szükséges lenne.
Az apostoli sírokhoz történő zarándoklatunk végéhez értünk. Segítsen minket a menyből a két Apostol, hogy a katolikus hithez hűek tudjunk maradni, „minden idők egyházához” ahogy Lefebvre érsek szokta mondani.

Ez azt jelenti, hogy:
hűnek kell maradnunk a CREDO-hoz, a 10 parancsolathoz, a hét szentséghez, hűnek a hagyományos Szentmise áldozathoz, hűnek a Szent Szűz tiszteletében.
Röviden: hűnek a katolikus egyház tanításához.Köszönhető az Isten által megvilágosított bölcsességének, hősies kitartásának és bátorságának az igazság és Isten jogainak küzdelmében, Krisztus ellenségeinek támadásai ellen.

Távolbalátó képességével sok szellemi betegségeknek adta a gyógymódját és azt kemény kézzel hajtotta végre. E gyógymódok ma ugyanúgy érvényesek, mint száz évvel ezelőtt és aktualitásukból semmit nem veszítettek.

Ma szeretnénk csak egy ilyen eszközt kiemelni, mégpedig pedig az oltáriszentség iránti szeretetet.

Nyugodtan nevezhetjük Szent X. Piuszt az eucharisztia pápájának. A történelem adta neki ezt a tiszteletbeli nevet, és jogosan. Célját: „Mindent Krisztusban megújítani” elsősorban a szent eucharisztiában kereste.

Tisztán felismerte. hogy minden igazi megújulás csak a szent oltáriszentség tiszteletén és támogatásán keresztül vezethet. Minden szent különös bensőséges egyesüléssel a heurisztikai megváltóval szentelték meg magukat, hiszen Jézus minden szentségnek a forrása.

Patrónusunk saját magán tapasztalta meg és értékelte az oltáriszentség hatását. Lenyűgöző, ha megfigyeljük, hogyan szerette az eucharisztikus Jézust, aki egész életében, mint egy piros vonal húzódott. Már zsenge gyerekkorában tapasztalhatta a szent ostya vonzását. Tiszta és ártatlan lelke Jézus szívéhez, mint egy mágnes vonzódott. Nagy vágyakozással volt az első áldozás iránt, de az akkori időkben ez nem volt lehetséges, mivel a gyermekek csak 12 és 14 év között lettek elsőáldozók. Hogy ne keljen ilyen sokáig várni, a kis Giovanni Sarto megkérte a riesei plébánost, hogy előbb járulhasson első áldozáshoz.

Ő viszont nem látott lehetőséget az akkori gyakorlat változtatásán, és a püspökhöz irányította amit meg is tett, de a püspök is elutasította a kérését és tréfásan azt mondta neki, hogy: talán valamikor pápa leszel, és akkor változtathatsz ezen. Ez a kis tréfa 80 évvel később mint prófécia teljesült be. Végül Giovanni Sarto 12 évesen lehetett elsőáldozó.

Milyen nagy öröm, de milyen nagy kegyelem is volt ez. A szent áldozásnál hirtelen felismerte, hogy Jézus őt meghívta a papi hivatásra.

Ezután tanulmányi évei következtek. Ebben az időben a papságra való felkészülésben a szent eucharisztia lett élete központja. Lehetőleg naponta járt szentmisére, és ahogy meg volt engedve, áldozni is. Ez a gyakori, Jézussal történő egyesülése védte meg őt minden bűntől és csábítástól, erősítette meg veszélyben és szenvedésben. Később is önfeláldozó, hosszú papi életében mindig erőt, bátorságot, fényt és vigaszt tudott meríteni a legszentebb szentségből az élet forrásából.
Akkori idők forrásaiból tudjuk, hogy a szentmise celebrálása közben mindig egy titokzatos kisugárzása volt, egy magyarázhatatlan varázs volt felette, melyet csak azok birtokolnak akiket az Úr a hegyi beszédben boldoggá dicsőített. „Boldogok a tisztászívűek.

Igen, a szent oltáriszentség volt a kegyelem napja, amely fényt, növekedést és szeretetet adott. Az oltáriszentség volt számára minden itt a földön. Saját tapasztalatból tudta, hogy a lélek legkönnyebben csak akkor lehet egy másik Krisztus, ha Jézus sokszor vendég. Ezért X. Piusz az emberi társadalomnak nem tudott jobb eszközt adni mint a mélyen tisztelt szent eucharisztiát. Hogy ezt a célt elérje, megfelelő intézkedéseket kellett hoznia.

A Janzenisták túlzottan szigorú követelményeikkel a katolikusokat a mennyei vacsorától elriasztották, a megváltót pedig a tabernákulumba zárták. X Piusz a tabernákulum ajtóját ismét tágra nyitotta és atyai szeretetével hívta gyermekeit az úr asztalához.

1905-ben  kiadta első áldozási dekrétumát. Tiszta szavakkal nyilatkozott és megindokolta kívánságát, hogy a hívek ismét, mint az első keresztény időkben gyakran, ha lehetséges, akkor naponta vegyék magukhoz az Úr testét.

Szeretnék néhány részt idézni:

A keresztény hívek a szent áldozásnál kimondhatatlan kegyelmekben részesülnek, ezért az egyháznak az a kívánsága, hogy minden keresztény naponta táplálkozzon a mennyei vacsorából és a szentség hatását gazdagon megtapasztalhassák.

A manna és a mennyei kenyér összehasonlításából, amelyet a megváltó tett, követői könnyen felismerhették, hogy naponta élvezhessek a mennyei kenyeret.

Krisztus és az egyház kívánsága, hogy a hívek naponta járuljanak a szent lakodalomhoz, főleg azzal a céllal a szemük előtt, hogy keresztények a szentségi egyesüléssel nyerjenek erőt Istenből, vágyaikat legyőzzék, a napi élet könnyű bűneit eltörölhessék és a nagyobb bűnöket, melyeknek az emberiség ki van téve, elkerülhessék.

A szent pápa azt is megadta , milyen körülmények között szabad naponta áldozni: Az áldozó a kegyelem státuszában kell hogy legyen, tehát mentes a halálos bűntől és jó szándékkal kell rendelkeznie. Ügyelni kell arra, hogy az áldozás előtt lelkiismeretesen felkészüljünk és illő köszönetet mondjunk utána, ahogyan ezt erőnk és kötelességünk engedi.

Egy ilyen alaposság napjainkban, amikor ingadozik a hit és elhidegül a szeretet, szükséges különben a tisztelet, amely a szent titok magunkhoz vételével jár csökken, holott pont hajtóerőnek kellene lennie, hogy az ember vizsgálja meg saját magát és így egyen a kenyérből és igyon a kehelyből.

Láthatják kedves hívek, hogy Piusz pápa milyen előrelátó volt intelmeivel. A mai időkben a szent eucharisztiával való tiszteletlen bánásmód aktuálisabb mint valaha.

1910-ben egy további dekrétum következett a szent áldozást illetően.

A gyerekbarát pápa a pápai trónuson sem felejtette el a gyermekeket. Saját gyerekkori vágya a szent áldozat iránt még lelkében élt. Lelkipásztori tapasztalata azt tanította meg neki, hogy sok gyermek még kiskorában elveszti szíve tisztaságát, mielőtt az első áldozáshoz járulhatna, és pont ez az, amit az Úr a gyermekekben szeretett és arra késztette, hogy e szavakat mondja: „Engedjétek a kicsiket hozzám...”

A szent pápa egy védőeszközt szeretett volna segítségül adni a gyerekeknek a kísértések ellen. Mielőtt a bűn mérgező lehelete megsértené a fiatal lelkeket, az "erősek kenyerével" akarta őket táplálni.

Ezért is adta az Úr kedvenceinek, a gyermekeknek 1910-ben ajándékul a korai gyermek áldoztatást.
Amikor a kicsinyek elérték a megkülönböztetési korukat úgy, hogy képesek az eucharisztikus kenyeret a sima kenyértől megkülönböztetni, engedélyezni lehet, hogy az Úr asztalához járhassanak.

Szent X. Piusz pápa meg volt győződve, hogy e dekrétum a korai áldozásról, hatalmas áldás lehet a a gyerekeknek amint az ezt követő idők be is bizonyítottak. "Szent gyerekek lesznek" jelenteni ki előre, és ez egy prófécia volt, mely sok esetben teljesült be.

Sokszor kapott kedves leveleket a kis elsőáldozóktól melyekben köszönetüket fejezték ki és szeretetüket. Nagyon szerette a gyerekeket és előszeretettel áldoztatta meg őket.

Amikor gyerekek vagy gyerek zarándoklatok vették körbe, arca szinte ragyogott az örömtől. A gyerekek őszinte bizalommal voltak szent atyájukhoz. Figyelmesen hallgatták szavait és beszélgettek vele elfogulatlanul.

Kedves hívek az áldozásról szóló dekrétum csodálatos módon tükrözi Piusz pápa istenadta bölcsességét és lelki nagyságát. Előrelátó tekintete felismerte, hogy a oltáriszentség nagyrabecsülése a legjobb mód a világ gyógyulására és mindennek Krisztusban való megújítására. Csak a mennyekben fogjuk tudni teljesen felmérni, milyen jelentőséggel bírtak dekrétumai az áldozásról.

Még sokat mondhatnánk arról, hogy Szent patrónusunk mi mindent tett a szent eucharisztia nagyrabecsülése érdekében. Például az egyházi zene, különösen a gregorián éneknek a megújítója volt. Az istentiszteletet olyan méltó módon és szépen kell celebrálni, ahogyan csak lehet. Nemcsak azért, hogy Isten dicséretét gyarapítsuk vele, hanem azért is, hogy az embereket is vonzzuk hozzá és lelküket a mennybe emeljük.

Mindezek a reformigyekezetek még manapság is, tekintve a példátlan liturgikus sülyedésre, égő aktualitással bírnak. Talán égetőbben, mint a szent pápa idejében.

Ezen a helyen nem szeretném elmulasztani, hogy alapítónkra Lefebvre érsekre utaljak. Az oltáriszentség iránti szeretete ugyan olyan lángoló volt mint X. Piuszé.  Ezért ismerte fel rögtön a veszélyeket, melyek az úgynevezett liturgia reformból indultak ki a 1960-s években és az új misében végződtek.

A szentmise áldozat modernista eltorzítását mutatta fel mint homályos közösségi vacsorát. Buzgóssággal harcolt a hagyományos liturgiáért is, és ezt a buzgóságot adta tovább másoknak is. Ezért is vagyunk nagyon hálásak neki.

Kétségtelenül, mint a szent mise megmentője fog a történelemben bemenni.

Végül néhány javaslat Aquinói Szent Tamástól.

Ő azt mondja, hogy minden jó áldozás lelkünkben gyarapítja az isteni szeretetet. Hozzáfűzi, hogy ez a növekedés nem maradhat egyforma hanem minden áldozásnál növekednie kell. Egy gyorsított növekedésről beszél matematikailag, és egy lineáris funkcióról beszélünk hanem egy exponenciálisról. Ez oka az, hogy minél közelebb kerülünk Istenhez, Ő annál jobban és hevesebben vonz minket magához.

Legyünk tehát bizalommal, hogy a szent mise áldozat nagyrabecsülése és az áldozás által Jézus nagy és erős szeretetet ad nekünk, melyet másoknak, főleg gyerekeknek adunk tovább, hogy nekik is legyen erejük a katolikus tradíció megőrzéséhez, hűek tudjanak maradni és szeressék az egyházat, így segíteni tudjanak, hogy X. Piusz pápa jelmondata megvalósítható legyen:

„Mindent Krisztusban megújítani - Instaurare omnia in Christo”
Ámen

2015. szeptember 6., vasárnap
P. Stefan Frey | tartományi előljáró
forrás: predikacio.blogspot.hu/2015/09/predikacio-punkosd-utan-xv-vasarnap-x.html#more