Pápa, aki a globalizációt hívja segítségül az
„Egy Világvallás” hirdetéséhez


A Pápa szakítva a Kereszténységgel az „Egy Világvallást” kínálja fel a világ számára.

A történelem során az első jezsuita pápa amerikai látogatása egy beszéddel folytatódott szeptember 26-án a philadelphiai Independence Mall-ban egy becslések szerint 50 ezer fős nézőközönség előtt a „Családok Világtalálkozóján”. A globalizációt és a megszokott bevándorlási napirendet szorgalmazta, a bevándorlók vallási szabadságjogaiért prédikált számos híresség előtt, akik szerte Amerikából érkeztek. Mindez két nappal azután, hogy egy szokatlan áldást kapott Madonnától a koncertje alatt Philadelphiában, ahol sok vallási kép volt megtalálható, többek közt nem megfelelően használt keresztek, és hamis apácák.


A videó a 4. perctől érdekes, majd 4:35-nél üzen Madonna a pápának.

A záró esemény Ferenc Pápa miséjét követte "Francisville"-ben, melyre Philadelphia érseke nevezte át a várost a mise alatt a Szent Péter és Pál Bazilikában. Eléggé unalmas volt a New Yorkban a Szent Patrick Katedrálisban, Manhattanben való megjelenésével összehasonlítva az esti ima során, ahol elég megrázó szavakat mondott: "Emlékeznünk kell arra, hogy mi vagyunk Jézus Krisztus követői, és az élete emberi értelemben kudarccal végződött, a kereszt kudarcával."

Ezek a szavak természetesen felháborodást keltettek az igazi Keresztények között világszerte, akik nem tudják elképzelni a Kerszténységet a kereszt értéke nélkül, amely Jézus végső áldozatát jelképezi az emberiség számára. Lehetetlen egy Keresztény számára bármilyen felekezetből elképzelni, hogy hitük tárgyáról ily módon beszéljen valaki, a pápáról nem is beszélve. Az a tény, hogy Jézus vére folyt a kereszten végső önfeláldozásként, ami segíthet megszabadulni az emberiség valamennyi bűnétől, egyike a hit azon lényeges elemeinek, melyet soha nem lenne szabad megkérdőjelezni.

A főáramú média persze kitart Ferenc Pápa iránti halhatatlan szeretetében, és soha nem kommentálna egy ilyen felháborító kijelentést.

Akkor miért kérdőjelezi meg a jezsuita pápa a kereszt áldozatát? A válasz az, hogy fokozatosan készít fel az „Egy Világvallásra”, ahol egyik szimbólum sem élvez elsőbbséget a másikkal szemben az ökumenizmus nevében. Ezen oknál fogva a kereszt gyalázatos használata olyan emberek által, mint Madonna nem csak, hogy megtűrt, hanem ösztönzik azon küldetésükben, hogy elpusztítsák a Kereszténység szimbólumait.

Az Új Világrend elpusztította a Péteri szolgálat szakralitását, amikor lemondásra kényszerítették Joseph Ratzingert 2013-ban azon prioritástól vezérelve, hogy kialakítsák és előmozdítsák Ferenc Pápa „Egy Világvallását”. A 2015 szeptember 25-én a Ground Zero Emlékműnél tartott vallásközi szertartás kiagyalója James Massa brooklyni püspök volt, aki nemzeti Katolikus vezetője a vallásközi munkának.

Valódi színpadi eseményként Ferenc Pápa más vallású vezetőkkel vette körbe magát, mely a valóságban a szakértő szemek számára sokkal inkább jól elhelyezett színészeknek látszotttak egy jól kidolgozott jezsuita játékban. Ott volt Elliot Cosgrove rabbi, a Külkapcsolatok Tanácsának tagja, (1) és a fiatal Khalid Latif, akiről a Wikipédia azt írja, hogy „felajánlotta tapasztalatait az Egyesült Államok Külügyminisztériumának.” (2) Az egyetlen valódi figura a sok annak látszó között Demetrios érsek az Amerikai Görög Ortodox Érsekségtől, aki nem mellesleg távolinak és hidegnek tűnt Ferenc Pápával szemben az egész szertartás alatt.



Természetesen az amerikai média nagy része szereti Ferenc Pápa vallások közötti irányát. A Huffington Post arról számolt be, hogy Sayyid M. Syeed imám korábban megállapította, hogy a pápa Egyesült Államokba tett történelmi látogatása miatt „Sok Katolikus amerikai izgatott, és így sok amerikai muzulmán is,” hozzátéve, hogy Ferenc látogatása „talán még fontosabb a Muszlimok, mint a Katolikusok számára.” Meg vagy döbbenve? Vagy még nem? Nos, „Ez a pápa a mi pápánk,” - mondta az imám. (3)

Beszéde alatt a Szent Patrick Katedrálisban Ferenc pápa kijelentette, hogy ő most már hűséges muszlim, „Szeretném kifejezni két érzésemet Muszlim testvéreimnek: Először is üdvözlöm, ahogy megünneplik az áldozatot. Szerettem volna, hogy az üdvözlésem melegebb legyen. Érzelmeim közelségét a tragédiával szembenézve. A tragédiával, amit Mekkában szenvedtek el. Ebben a pillanatban imádságom legmélyebb tiszteletét nyújtom. Én ma egyesítem magam veletek. Egy ima a mindenható Istennek, minden kegyelméért.

A színpad fel lett állítva, és ezt talán még nem ismerik fel sokan, de a vallásközi szolgálat során Ferenc Pápával a Ground Zero-nál Urunk 2015. évének szeptember 25-én az Egy Világvallás aktiválva lett. De sebaj, hallgassuk csak New York város fiatal kórusát, ahogy boldogan énekelnek a Szentatya indulása alatt: „Legyen béke a Földön.



  1. http://pasyn.org/about-us/staff/rabbis
  2. https://en.wikipedia.org/wiki/Khalid_Latif_(imam)
  3. http://www.religionnews.com/2015/09/23/pope-francis-picks-ground-zero-interfaith-healing/


2015. szeptember 29.
Infowars
forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/09/papa-aki-globalizaciot-hivja-segitsegul.html