Cölibátusvita: Barsi Balázs atya válasza Máté-Tóth Andrásnak

Barsi Balázs ferences szerzetes atya válaszolt Máté-Tóth András, a Szegedi Tudományegyetem vallástudósa cikkére. Balázs atya írását ígéretünkhöz híven ezúton közöljük.


Máté-Tóth András a SzemLélek-ben reagált a nős férfiak pappá szenteléséről a Katolikus Válaszban megjelent írásomra.

Az első bekezdésben Máté-Tóth nem a tárgyhoz szól hozzá, hanem előbb le- és fölminősít engem. Pontosan ezt kellene kizárni minden értelmes párbeszédből, ha az igazságot keressük. Felelősségem nem túlozható? És akik századokon át ugyanígy nyilatkoztak ebben a témában? És Sarah bíboros, aki az afrikai zsinatokra hivatkozik?

„Jézus nem beszélt a nemi életről a házasság vonatkozásában” – írja Máté-Tóth. De igen, mert amikor a szadduceusok megkérdezték tőle, hogy a hét testvér egymás után örökölt asszonya kié lesz a föltámadáskor, akkor nem vagyonközösségről szólva mondta, hogy „élnek, mint Isten angyalai” (ld. Mt 22,31). Ezt kétezer év alatt soha senki nem vagyonközösségként értette, hanem a nemi kapcsolat megszűnésének.

„Az adott bibliai szöveg (Mt 19,12) egyáltalán nem szól a papságról.” Nem is azt állítottam, hanem azt, hogy az apostoloknak mondta, akikre a keresztény papság a Szent Hagyomány alapján úgy hivatkozik, mint akik átadták kézrátétellel a következő nemzedéknek a papságot. Nem egy szöveg mögött a tudósok által feltételezett konkrét élethelyzet a fontos csupán, hanem az, ahogyan a Katolikus Egyház mindenkor értette, hogy ti. igenis egyesek számára a Mennyek Országa (a Jézus által megnyitott Isten-kapcsolat) úgy is jelentkezhet, mint nem mindenkire vonatkozó radikális követelmény. Aki ezt így hallja, annak ez nem „tanács”, hanem „parancs”. Lásd a gazdag ifjú meghívását. Ott a minden anyagit elhagyás annak az ifjúnak nem tanács, hanem parancs. Ezért eltávozása után arról kérdezték Jézust, hogy akkor ki üdvözülhet. Aki az ún. „evangéliumi tanácsokat” magára vonatkoztatva hallja, annak az nem tanács, hanem parancs. Neki az lesz az üdvösség útja. Ezzel nem áll felette az ún. „átlaghívőnek”. Ezt soha-soha nem állítottam. Nem is lesz ezzel tökéletesebb, mert a keresztény tökéletesség teljessége az a szeretet, mely Istentől való, amely által Isten fiai lehetünk (ld. Mt 5,43-48). Sőt, Szent Pál szerint Isten a gyengéket választja ki, akik az egyetemes úton elbuknának.

A szüzesség önmagában nem tökéletesebb állapot, hanem prófétai állapot: minden ember Istennel való végső, lecsupaszított kapcsolatát mutatja meg az élet felszínén. Ezt a mozzanatot nevezték ebben az állapotban „tökéletesebbnek”, véglegesnek.

Soha nem mondtam és nem írtam, hogy „a házasságról való lemondás magasabb értékű a házasságnál”. A nemi élet, ha egy férfi és egy nő között zajlik teljes hűségben, nem alantas dolog. Ezt az állítást Máté-Tóth ne tulajdonítsa nekem!

Az a megjegyzés pedig, hogy a Szentíráshoz kell illeszteni a teológiát, és nem a teológiához a Szentírást – ugyancsak súlyos problémákat vet fel. Melyik teológiát?? Boldog John Henry Newman-nek az adott irányt, amikor anglikánként megdöbbenve hallotta egy hívő anglikántól, hogy „a Szentírás bizonyít, de az Egyház tanít” – hitvallásai, szentségei, stb. által. Máté-Tóth, remélem, nem a „sola Scriptura” elvét vallja katolikusként.

„Az Ige testté lőn.” Vagyis Istennek, az Atyának az üzenete emberré lett. Tehát Jézus maga az ősüzenet. Szavai csak akkor érik el helyes méretüket, ha tudjuk: Ő Isten és ember. Ennek a hitnek és hitvallásnak a fényében kell olvasni a Szentírást. Nem is szólva arról, hogy az Egyháznak, ahogy XVI. Benedek mondja, bizonyos szerzői joga van a Szentírás fölött. Maga az Egyház jelentette ki, hogy mely könyvek képezik a Szentírást, az evangéliumi üzenetet. „Az Egyház az igazság oszlopa” (1Tim 3,15).

Tehát azok a „teológiák”, melyek ránézésre is „politikailag korrekt” beszédmódot használnak a Szentírás szövegét felhasználva – például a Mi Atyánk és Mi Anyánk-féle teológia – felhasználhatnak bizonyos szentírási szövegeket, de ellene mondanak az Egyház hitének.

Máté-Tóth olvassa el Stickler bíboros ide vonatkozó dolgozatát (a Központi Szeminárium adta ki), Jáki Szaniszló A coelibatus teológiája című könyvét [ennek egy részletét közöltük már - KV szerk.], és a Communio-ban Török József professzor fordításában megjelent cikket: Jean-Pierre Batut: Feltámadás, cölibátus, nemiség (Communio 1995/III. évf./III.). Ezen tudományos kutatásokhoz tessék hozzászólni. Ezeket és hasonló műveket nem olvasni annyi, mint egyoldalúnak lenni ebben a témában.

„Szemléleti ficam ezt a karizmát (cölibátus), amely ingyenes ajándéka Istennek, pusztán negatív szentelési előfeltétellé degradálni”. Ez a „szemléleti ficam” nem bennem keletkezett, hanem az Egyházban ment végbe, és így nem is ficam, hanem egy rejtett valóság felszínre kerülése és térnyerése. Miért lenne a cölibátus negatív szentelési előfeltétel? Inkább pozitív! El nem ítélem a keleti gyakorlatot, csak a trullói zsinatnak tulajdonítom. Sok szentéletű görögkatolikus, házasságban élő papot ismerek, de Máté-Tóth és társai ne erőltessék az Egyház egészére ennek a zsinatnak a döntését, mely nem egyetemes.

„Az pedig súlyos tévedés, hogy a cölibátus fogadalma visszavonhatatlan”. Az a tévedés, hogy visszavonható. Nem a püspöknek teszik le a cölibátus fogadalmát, hanem Jézus Krisztusnak. Annyira igaz ez, hogy a cölibátus fogadalmát letevő pap érvényes szentségi házasságot nem köthet. Az más kérdés, hogy jogi hatályától eltekinthetnek [ld. Az Egyházi Törvénykönyv, 291. kán. - KV szerk.].

Nyilván van különbség a cölibátus fogadalma és a szüzességi fogadalom között; de az semmiképpen sem az a különbség, hogy a cölebsz pap csak azt fogadja meg, hogy nem egyesül nemileg nővel. Igenis a szent tisztaságot is magába foglalja ez a fogadalom, annál is inkább, mert a szent tisztaság és önmegtartóztatás kötelező minden, házasságban nem élő keresztényre: nem csak a nemi kapcsolat elkerülése. Sőt a házasoknak is gondolatban, szóban, cselekedetben is tisztán kell élni. A házastárssal való tisztességes egyesülés nyilván nem tisztátalanság.

„Még ha történetileg helyes is ezekre a forrásokra hivatkozni (ti. egyházi törvényekre, melyek tiltják a házasságot a fölszentelt pap esetében), keresztény teológiai és lelkiségi szempontból nem megfelelő ma is fenntartani a nemi életről való ilyen gondolkodást[kiemelés Balázs atyától - KV szerk.]. Itt kibújik a szög a zsákból. Szent II. János Pál pápa tanítása a nemiségről lényegében nem tér el az Egyház mindenkori felfogásától. Pontosan az ellenkezője nem helyes: hogy egy teljesen lezüllött, gender-ideológiától megfertőzött világban úgy kezdjünk beszélni a nemiségről, mintha annak felfogása „zsinat előtt és zsinat után” teljesen más lenne. Kíváncsi lennék Máté-Tóth véleményére VI. Pál pápa Humanae vitae enciklikáját illetően.

Nem helyeztem szembe a házasságon belüli nemi életet a szentségi élettel. Mikor mondtam vagy írtam, hogy a Szentséghez nem járulhatnak a házasok?

A papi szolgálatra való alkalmassággal és méltósággal sem helyeztem szembe a szentségi házasságot! Ha az Egyház a Szentlélek megvilágosítására azon férfiak közül választja papjait, akik a Főpaphoz, Jézushoz abban is hasonlítanak, hogy nem nősültek, és éppen a Mennyek Országának (az Isten-kapcsolatnak) prófétai megjelenítőiként, akkor az Egyház nem szembeállított és nem alkalmatlannak nyilvánított férfiakat a papságra, hanem választott. Ha az üdvösségről lenne szó, akkor azt nem köthetné a szűzi, illetve a cölebsz állapothoz. Az megint más kérdés, hogy az, akit a cölebszek közül fölszentel, annak a papsága már az ő saját üdvösségének a szerves része. Nincs időleges papság, mert Jézus nem időlegesen pap, hanem mindörökre. Azt pedig, hogy Beer Miklós püspök úr szándékának a helyességét vitattam volna, kikérem magamnak.

Máté-Tóth „az eucharisztikus lakoma elnökségének jogával felruházott kipróbált férfiakról” ír. Boldog VI. Pál pápa az új misekönyv bevezetőjében nem elégedett meg az „eucharisztikus lakoma” kifejezéssel, hanem hozzátette: sacrificium, áldozat! Ezzel megmentette a szentmise áldozat-teológiáját, mert így mind a zsinat előtt, mind utána (mind a protestantizmus előtt, mind utána) áldozatról van szó, melynek következménye a testvéri lakoma. A pap pedig nemcsak elnököl, hanem in persona Christi átváltoztatja a kenyeret és a bort. A fölszentelt pap nem elnök, hanem sacerdos. Ha a kettős rítust támogatja Máté-Tóth, hogy ti. görögök rómaiakkal együtt misézzenek rendszeresen (talán ebben a kérdésben meg kellene kérdezni az illetékes vatikáni hivatalt), akkor remélem, támogatja a latin rítus két fajtájának együtt-létezését is.

A magam részéről az ilyen és hasonló hozzászólásokra tovább nem reagálok akkor, ha az említett három írást az illető nem olvasta el. Rábízom katolikus hitű és életszentségre törekvő paptestvéreimre és a hívekre a vita folytatását. Imádkozom és hirdetem az igét (a sumeg.ferencesek.hu-n el lehet érni az igehirdetésemet).

Tisztelettel:

fr. Barsi Balázs ofm



forrás: katolikusvalasz.blog.hu/