A muszlimok hódítanak, a keresztények
az igazi üldözöttek


Két éve még nem lehetett tudni, hogy ilyen migrációs hullám indulhat el Szíriából az ott tapasztaltak szerint - mondta el Kozma Imre atya, aki az M1 Aktuális műsorában arról beszélt, az igazi üldözöttek a keresztények, akiknek folyamatosan menekülni kellett az elmúlt 1500 év során. Az iszlám vallás hódító és nem fogadja el az integrációt. Asszimilációról csak olyanok esetében lehet szó, akik bizonyos keresztény kultúrával érkeztek Európába – számolt be Kozma atya szavairól a hirado.hu.

Kozma Imre atya Saját szíriai élményeit elevenítette fel a migránsválság kapcsán az M1 Aktuális című műsorában Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

– Két évvel ezelőtt mondta nekem egy fiatalember: „hamarosan megindulunk, Európa olyan gyenge, hogy már önmagát sem képes megvédeni” – mondta el Kozma Imre, mivel indokolta kijelentését a szír fiatalember.

– Ugyancsak két évvel ezelőtt mondta egy fiatalember, aki Franciaországból érkezett Szíriába és a Dzsihád szervezetéhez kapcsolódott, hogy már megszokta a gyilkolást, és nem jelent neki nagy nehézséget a keresztre feszítés meg a lenyakazás – emlékezett vissza az M1 aktuális csatornán Kozma Imre.

– Én egyébként csak szeretettel találkoztam kint, mert mi segítséget nyújtottunk, és nem kérdeztük, hogy ki hova tartozik. De az megdöbbentett, hogy a keresztények milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Valójában az üldözöttek Szíriában csak a keresztények. Vannak nyilvánvalóan a bevándorlók között olyanok, akik az üldözöttek közé sorolhatók, de ők egymásnak köszönhetik ezt a helyzetet, egymással veszekedtek a szunniták és a síiták, és jobbnak látta egyik, vagy másik, hogy elmeneküljön onnan, de azért az igazi üldözöttek a keresztények – erősítette meg Kozma Imre.

A máltai szeretetszolgálat elnöke arról is beszélt, hogy a keresztények házaira „N” betűt festenek, ami azt jelenti, hogy a názáreti (Jézus) követői laknak ott.

– Valójában az első hat évszázadban itt volt a kereszténység bölcsője, ma már kb négyszáz millió ember él itt, amelyből tízmillió vagy ennél is kevesebb csupán a keresztények száma – mondta. Hozzátette, mert ebből a térségből a keresztények folyamatosan menekültek az elmúlt 1500 év során. Kozma atya megjegyezte, hogy Szíriából származó, de már jó ideje hazánkban élő fiatalok segítették a munkájukat, nekik mesélték el megpróbáltatásaikat az ottani keresztények.

Integrációról szó sem lehet

– Integrációról szó sem lehet, az iszlám az integrációt egyszerűen tagadja. Az iszlám egy uralkodó vallás, már ha lehet egyáltalán a vallás szót használni. Vagy uralkodik egy területen, vagy ha még nem, akkor arra készül, hogy hamarosan ebbe a pozícióba kerüljön. Integráció elképzelhetetlen ebben az esetben. Valamilyen fajta asszimilációról csak azoknak az esetében lehet beszélni, akik bizonyos keresztény kultúrával érkeztek ide, mert Szíriában is a jobb helyzetben levők a keresztények. Ők a keresztény örökségen nőttek fel, és képesek európai módon gondolkodni. De én ezt látom, hogy Európa főként arra nem készült fel, hogy az iszlám nem hajlandó együtt élni egy másik hittel, egy másik vallással, úgyhogy én egy kicsit szkeptikus vagyok ebben a kérdésben – folytatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

Az új baloldal megette a régit

Kozma Imre szerint a migránsválság kapcsán két egymástól elvileg távol eső gondolkodásmód egyesül a háttérben.

– És még egy fájdalmas felismerés: egy hónappal ezelőtt Németországban tartottam előadást, és ott is szembesültem ezzel, hogy az új baloldal és a kapitalista gondolkodás ölelkezik. Az új baloldal, a multikulturalizmusnak a hirdetésével a befogadást mondja egyfolytában, a kapitalista gondolkodás pedig olcsó munkaerőben reménykedik a bevándorlókat illetően. Még olcsóbb munkaerőben, hiszen Európában is 17 millió munkanélküli van. Itt kifejezetten egy haszonelvű gondolkodás hozta őket ilyen közel. Nekem ez egy kicsit idegen. Az amerikai politológus, Schindler írta, hogy az új baloldal a régi baloldalt is megette, lesöpörte. A régi még a társadalom megreformálásával, átalakításával is foglalkozott, az új baloldal már nem.

– zárta szavait Kozma Imre az M1 Aktuális című műsorában.



A Lánchíd Rádio Kettesben – Kozma Imre atya, Kovács Anitával
Kozma Imre atya szerint elképzelhetetlen az integráció az iszlám számára


2015. október 27.
hirado.hu
forrás: magyaridok.hu/belfold/a-muszlimok-hoditanak-a-keresztenyek-az-igazi-uldozottek-77563/