Falon átlátó radarok és „szúnyog” drónok

A kép csupán illusztráció, ilyen „szúnyog” drónok még csak
számítógépes grafika formájában léteznek
A davosi Világgazdasági Fórumon Margo Seltzer arra figyelmeztetett, hogy eljön az idő, amikor az állam megbízásából miniatűr „szúnyog” drónok vesznek majd DNS mintát az emberektől.

Seltzer, a Harvard Egyetem számítás-technika professzora, elmondta a résztvevőknek, hogy
„a klasszikus értelemben vett privát szféra ma már nem megvalósítható… illetve ennek a köztudatban élő formája már halott.”
Seltzer azt jósolja, hogy a közeljövőben a szúnyogméretű robotok nemcsak DNS mintavételre lesznek képesek, de folyamatos megfigyelés alatt tartanak majd mindenkit.
„Nem az a kérdés, hogy meg fog-e történni, mert már most is ez van,” mondta Seltzer a megfigyelt társadalom kérdéséről. „Egy megfigyelt társadalomban élünk.”
A davosi panel egy másik felszólalója, Anthony Goldbloom, akinek fejlesztéseit a NASA is használja, úgy gondolja, hogy a fiatalokat már nem érdekli a privát szféra vagy a magánadatok védelme, illetve, hogy megfigyelik-e őket. Gondolkodás nélkül feladják ezt a jogot a kényelemért cserébe.

Közben Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója minden alkalmat megragad, hogy az Internetes agyimplantátumot népszerűsítse. A Davosban egybegyűlt elitnek is elmondta, hogy a világháló, mint külső koncepció, hamarosan „eltűnik”.


Szintén a körénk épülő rendőrállam hatalmának erősödését demonstrálja egy néhány napja a legtöbb hírportált bejáró hír, miszerint már vagy 50 amerikai rendfenntartó egység rendelkezik a falon is átlátni képes radarral, ráadásul már több mint két éve használják a nyilvánosság tudta nélkül. Ez azért is aggályos, mert az amerikai bíróság állásfoglalása szerint bírói engedély nélkül tilos házkutatást végezni, márpedig a falon átnézés is ennek minősül.

Ezek a radarok tulajdonképpen rendkívül kifinomult mozgásérzékelők, amelyek rádióhullámok segítségével akár 15 méter távolságból is képesek érzékelni a legapróbb mozgást, például egy ember légzését.



2015. február 5.
forrás: idokjelei.hu/2015/02/falon-atlato-radarok-es-szunyog-dronok/