A reverendás pap élő szentbeszéd

Az elmúlt három évben a Missouri állambeli St. Joseph város derék polgárai egy napjainkban szokatlan látványt élvezhetnek: egy reverendás pap sétál városuk utcáin.

egy reverendás pap sétál városuk utcáin

Az Our Sunday Visitor nevű katolikus újság a közelmúltban így számolt be róla:
Sétálgass a Missouri állambeli St. Joseph utcáin, és lehet, hogy egy emlékezetes találkozásban lesz részed egy magas, fiatal pappal, aki fekete reverendát és széles karimájú ún. Szaturnusz papi kalapot visel, az egyik kezében egy rózsafüzér, a másikban egy nagyméretű kereszt. A pap Lawrence Carney atya, Kansas Wichita egyházmegyéjéből, aki az elmúlt három évben jelentős idejét az utcai evangelizálásnak szentelte: a belvárosi utcákon sétálgat, imádkozza a rózsafüzért, és megosztja az evangéliumot azokkal, akik közelednek hozzá.
Carney atya elmondta, hogy a reverenda felöltésének és az evangélium látható tanújaként való megjelenésének gondolata akkor ötlött fel benne, amikor Spanyolországban a Camino de Santiago zarándokúton járt több évvel ezelőtt. Az "Úton" Carney atya úgy döntött, hogy reverendát visel. Becslése szerint több mint ezer útitárssal beszélgetett a 32 napos zarándokútján.

Mind a katolikus, mind a nem katolikus emberek vonzódását egy reverendás paphoz Carney atya így magyarázta meg:
Van valami titokzatos a reverendával kapcsolatban; olyan a hatása, mint egy mágnesnek, az embereket hozzád vonzza... Egy szentelmény, olyan különleges áldással, amivel egy öltöny nem rendelkezik.
Carney atya egyik barátja, aki elsőkézből látta az evangelizálását, így írt róla:
Csodálatos és bámulatos volt. Fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, férfiak és nők jöttek hozzá, és azonnal beszélni kezdtek a problémáikról. Tinilányok és fiatal nők sírva számoltak be az életükről. Olyan volt, mint ha azt gondolták volna, hogy Isten sétál a földön.
Azok számára, akik már részesültek abban az áldásban, hogy személyesen megtapasztalták és ismerik a hagyomány igazságát és szépségét, Carney atya erőfeszítéseinek hatékonysága nem meglepő. A katolicizmus vonz. A reverendás pap vonz.

Ma sok püspök és paptestvérünk a reverendát, a birétumot vagy a Szaturnusz kalapot merevnek, nosztalgikusnak, vagy gőgösnek tartja, valójában azonban semmi más nem áll távolabb az igazságtól. A hívőket vonzza a szentségi papságnak ez a vizuális kifejezése. Amikor reverendás papokat látunk, a hitünket látjuk. Egy bátor katolicizmust látunk, amely nem fél attól, hogy megossza másokkal az evangélium igazságát.


Támogassuk imánkkal és bátorító szavainkkal azokat a papokat, akik reverendát viselnek. Isten küldjön többet nekünk ezekből a hűséges papokból!




2017. augusztus 3.
A cikk forrása: Liturgy Guy
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2017/06/22/




...

A reverenda jel, mely a lelkiismeretünk legmélyéhez szól (olvasói hozzászólások)

Amikor 22-én közétettük a Liturgy Guy blog történetét (előző oldal) egy fiatal missouri-i papról, aki nem pusztán az Egyház iránti engedelmességből és tiszteletből, de tudatos evangelizáló szándékkal hord mindig reverendát, nem gondoltuk, hogy ez a cikkünk ilyen kiemelkedő sikert ér el.


A rengeteg pozitív visszajelzés, amit kaptunk, egyértelműen tanúsítja a számunkra, hogy a reverenda látványa a hétköznapokban olyan, amire a híveknek és hitre vágyóknak egyaránt nagy szüksége van, és amiben az atyákat szívvel-lélekkel támogatni és megerősíteni érdemes.

A sok visszajelzésből két nyilvános hozzászólást olyan megindítónak és tanulságosnak éreztünk, hogy úgy döntöttünk, ebben a külön posztban kiemeljük őket. Az első egy laikus hívő nagymama bátorítása és tanúságtétele. A második egy atyáé, aki maga is tapasztalatokat szerzett a reverenda tanúságtevő hétköznapi viselésében. (Az írásokon apró formai csiszolásokat végeztünk, hogy könnyebben olvashatók és jobban illeszkedők legyenek ehhez a felülethez.)

Arra kérjük Olvasóinkat, hogy
1) imádkozzanak papi hivatásokért, és minél több bátor, tanúságtevő papért;
2) imádkozzanak bátor, tanúságtevő püspökökért, akik személyes példájukkal és tanításukkal lángot ébresztenek papjaikban a reverenda vagy papi civil viselésére;
3) szeretettel bátorítsák ismerős papjaikat reverenda vagy papi civil tanúságtevő viselésére;
4) adjanak elismerő, megerősítő visszajelzést minden papnak és szerzetesnek, akivel a hétköznapok során szent ruhát viselve találkoznak (egy mosollyal mondott "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" szépséges tanúságtétel amellett, hogy a Mi Urunkat látjuk átragyogni rajtuk)!

Az eddigi visszajelzéseket és minden kedves hozzászólást pedig ezúton is hálásan köszönünk!

***


Első hozzászólás:
Néhány éve a kisunokámmal Kőszegre utaztunk pünkösd vasárnapján. Jézus Szíve csodálatos templomában hallgattunk ünnepi szentmisét, a kórus Ave Maria énekét. A szentmise után egy kiállítást, majd a várost fedeztük fel magunknak - s akkor a padon ülve a téren átsuhant egy magas, fiatal, reverendás pap.

Valóban olyan érzés volt a szívemben, mintha a téren egy Angyal suhant volna végig. A reverenda olyan jel a mai felfordult világban, mely a lelkiismeretünk legmélyéhez szól, átragyog rajta Isten mosolya, mely megindítja a szíveket.

Tévedés azt hinni, hogy a sudár, fiatal atya idézte elő ezt az érzést. Nem. Idős atyákat is láttam reverendában, szerzeteseket a rendi ruhájukban. A vonzást Isten Lelke idézi elő, mely a ruhán keresztül, mint élő jel jelenik meg előttünk. Jel, mely tiszteletet parancsol, mely kinyitja a zárt és bánatos, bűnös szíveket, és megtérésre indítja.

Drága atyák! Kérünk Benneteket! Viseljétek ezt a szent ruhát! Nagy megtérések várhatók!

Imával kísérjük a csendes, jézusi lelkületű atyáinkat, és imádkozunk, hogy a családjainkból is szólítson az Úr szőlőjébe fiatalokat, akik büszkén hordják az "örök jelet", a reverendát.
Második hozzászólás:
Személyesen érintett meg ez a kis írás, mert kispap koromban ugyanezt tettem én is Budapesten: reverendában jártam minden utamon.

A tapasztalataim pontosan ugyanazok, amit a cikk is ír. Akkoriban volt a városmisszió, óriási költségvetéssel, annak kapcsán mondogattam, hogy én bizony ingyen városmissziózom; színpadépítés és sátorállítás nélkül, a kispapi reverendában szinte mindig volt hosszabb-rövidebb beszélgetésem utcán, akárhányszor kiléptem a házból. 20-nál hagytam abba azok számolását, akik - hosszú idő után, hogy most újra látnak papot - gyónni akartak nálam. Csodálatos tapasztalataim voltak. Persze volt nehézség is, (pl. egyszer a hídról a Dunába akartak dobni), no de Krisztus nevében csak az ünneplést fogadjuk el?

A reverenda SZENTELMÉNY, amivel áldást vittem a világba: a híveket megerősítettem, a hitetleneket kérdés elé állítottam. Akárhogyan is, de Krisztust és az Egyházat juttattam eszébe sokaknak. Aki Dicsértessékkel köszönt, megimádkoztattam. Jól emlékszem, ezernyi eltöprengő, merengő pillantásra... Isten a tudója, kiben mit idézett fel "a pap" látványa. Jézust és az Egyházat vittem, mutattam meg, tettem megszólíthatóvá, jelenvalóvá, vittem mindazok gondolatvilágába, akik megláttak. És nagyon sok ember szólított meg, és mondhattam pár jó szót, vagy hallgathattam meg, buzdíthattam a szentségek vételére. Nekem nem egy, nem kettő ember sírt és zokogott a körúton, a vasútállomáson, itt-ott... Volt, aki 30 éve nem járt templomban, de nálam meggyónt volna...

Persze, a KPI-ben nem ebben a szellemben kaptuk a képzést. (A reverendaviselésért meg is kaptam a magamét az egyik elöljárótól.) Nem csoda, hogy tapasztaltam, a környéken lakók se tudják sokan, hogy ott a szeminárium. Részben érthető is, hiszen soha nem látnak arra papot. Miközben tucatszám ingáznak ott nap mint nap, ki-be a kispapok, a professzorok... Miközben a város tele van krisnásokkal, jehovásokkal, mormonokkal, mindenféle szektákkal, jól felismerhetően, a modernista liberális katolicizmus rejtőzködik és elbújik? Az Egyház látható és felismerhető valóság, és ezt kell nyilvánvalóvá tennie a papnak is!

Arról nem is szólva, hogy a papnak milyen védelmet jelent, hogy testi-lelki önazonosságában van, és sokkalta nehezebb "elfeledkeznie" magáról, kevesebb kísértés és bűnalkalom is támad, ellenben a környezetének is lehetővé teszi, hogy papként viszonyuljanak hozzá.

Egyébként pedig a CIC 284* (ha jól emlékszem a számra [idézetünk alul - a szerk.]) előírja, hogy a papnak megfelelő papi öltözetben (legalább kolláréval) kell megjelennie, „teljes civil” valójában nincsen.

Egy szó mint száz, a cikk jó és aktuális. Én is köszönöm!
*A tisztelendő papi öltözék (vestis reverenda clerici)

284. kán. – A klerikusok viseljenek illő, egyházias öltözéket, a püspöki konferencia által kiadott szabályok és a törvények helyi szokások szerint. (1983-as Egyházi Törvénykönyv.)

_________
[284] Hazánkban az illő egyházias viselet liturgikus cselekményekkor reverenda (a liturgikus törvényeknek megfelelően). Más alkalommal az öltözet reverenda, vagy papi civil (fekete vagy sötét színű öltöny kolláréval); vö. MKPK, Kieg. 3. cikk. A kolláré lehet római vagy német stílusú (zárt mellényre kihajtott fehér inggallér). – Dr. Erdő Péter jegyzete.




2018. marcius 22.
A cikk forrása: Liturgy Guy
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2017/06/24/