A CIA volt vezetője szerint a következő ISIS támadás
az USA ellen irányul majd


Joseph Candel: Az ausztráliai Sidney-ben lezajlott túszdráma kapcsán valószínűleg ismét sok ember keresi a válaszokat, érezve, hogy valami nincs rendben. Bár számtalanszor említettük már, nem lehet elégszer ismételni, hogy az Új Világrend mögött rejlő erők a háborút, a gazdasági válságokat, katasztrófákat és a terrorizmust vagy annak veszélyét használják tervük megvalósítására.

A lassan mindenhol eluralkodó irányított káosz segítségével készítik elő a terepet hamis megváltójuk színrelépésére. Legyen szó összeomló gazdaságokról vagy terrorista támadásról, minden ilyen esemény ebbe az irányba tereli a világot, aminek eredményeként egyre többen várják azt a vezetőt, aki kimenti a világot abból a helyzetből, amibe szándékosan belekergették.

A globalisták állnak a konfliktusok mindkét (vagy akár több) oldala mögött, hogy minden a helyére kerülhessen világkormányuk és annak majdani vezetője, az Antikrisztus hatalomátvételére.

Az Infowars a következőképpen kommentálta Mike Morell, volt CIA igazgató nyilatkozatát, aki az ausztráliai Sidney-ben lezajlott túszdrámával kapcsolatban osztotta meg gondolatait:
„Leginkább az aggaszt, hogy ilyenfajta terrorakciókat mindenhol tapasztalni fogunk a világon, többek között itt is. Fel kell készülnünk erre.” „Nem kellene, hogy bárkit is meglepjen, ha ilyesmi egy éven belül megtörténik. Garantáltan.”
Morrell szerint az Ausztráliában lezajlott túszejtő akció nem meglepő, mert 300 ausztrál állampolgár ment harcolni Irakba és Szíriába, beleértve azt a 70 személyt is, akik az ISIS mellett harcolnak.
„Az ISIS már egy ideje Ausztrálián tartotta a szemét,” tette hozzá. „Az ausztrálok mindössze néhány hónapja hajtottak végre egy országos akciót, amely során több embert is letartóztattak, miután az ISIS egyik magas rangú vezetője arra szólított fel egyeseket, hogy hajtsanak végre nyilvános lefejezéseket Ausztráliában az ISIS-ért. Tehát Ausztráliára is terelődött a figyelemből.”
Nincs kétség afelől, hogy az amerikai kormány kihasználja majd az ausztráliai túszdrámát és ezen belül az ISIS szerepét, hogy jogalapot szerezzen a rendőrállam további kiterjesztésére, ami lassan az élet minden területét érinti.
Az évszádos múltra visszatekintő „probléma-válasz-megoldás” taktika lényege, hogy a hatalom megrendez vagy kihasznál egy létező válságot, hogy ezzel ráijesszen a lakosságra, kikényszerítve, hogy maguk az emberek követeljék azt a központi megoldást, ami tulajdonképpen mindvégig, már a válság kirobbanása előtt is az elsődleges cél volt.
„Sokan esünk áldozatul ennek a taktikának és sajnos, ha nem állunk meg, folyamatosan veszítni fogunk szabadságunkból és szabadságjogainkból,” mondta Maddox tábornok a Hegeli dialektikáról. „A világ kormányai és nagyvállalatai széles körben alkalmazzák.” „Elmondhatjuk, hogy a tömeg és a társadalom irányítása, féken tartása terén ennek a taktikának a bevetése igen hatékony eszköznek bizonyult.”
Azon is érdemes elgondolkozni, hogy mit tudhat Morrell, amit nem árult el nekünk…
„Az ő helyére áll egy gyalázatos. Nem úgy adják neki a királyi méltóságot, hanem váratlanul jön, és a királyságot csellel szerzi meg.” – Dániel 11:21



forrás: idokjelei.hu