Misézőhelyet építenek a Normafánál

A XII. kerületi, Anna-réti szakrális hely történetén nyomot hagytak a XX. századi viharai. Az új pályázat kiírói várják az ötleteket a tervezett szabadtéri misézőhely és emlékhely kialakítására.

Szent Anna kápolna a Normafánál
(Forrás: normafapark.hu)

Anna-réti ötletpályázat

2020-ban lesz Budapesten az 52. Eucharisztikus Világkongresszus. A Hegyvidéki Önkormányzat és Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala támogatja azt a javaslatot, hogy a Szent Anna kápolna és környéke a Világ Királynője Engesztelő Kápolna emlékével kapcsolódjon be a kongresszus eseménysorozatába, ezért pályázatot hirdettek a koncepcióterv elkészítésére.

Olyan szabadtéri misézőhelyet és emlékhelyet szeretnének kialakítani, amely akár építményként, akár kisebb tájépítészeti jelként vagy képzőművészeti elemként is megjelenik. Ami a kongresszusi eseményen kívül, az Anna-réten átfutó zarándokutak találkozásában (nyugat-keleti: Máriacell-Csíksomlyó és az észak-déli: Csesztohova-Medjugorje) induló-érkező pihenőhelyként is alkalmas lehet.

Normafa, Anna-rét

Már a XVIII. századtól kezdve a Budakeszin élő szőlőművesek kedvelt kirándulóhelye volt az Anna-rét. Napjainkban a Budai-hegység egyik legnépszerűbb kiránduló- és piknikező helye, amely a Normafa és a János-hegyi libegő felső állomása között fekszik, a Normafa síháztól mindegy 500 méterre található. Évente rengeteg látogató jön ide kikapcsolódni, sportolni, élvezni a szép panorámát. A közel két hektáros réten játszótér, szánkópálya, tűzrakóhelyek, asztalok, padok találhatóak.

A Szent Anna kápolna az Anna-réten, 1941. október 6-án
(Forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)

A Szent Anna kápolna története

1825-1830 között a rét szélén építették fel Szent Anna tiszteletére a kápolnát. Hamarosan kedvelt zarándokhellyé vált, az erre haladó kereskedők, szőlőművesek is szívesen betértek ide, a jó termésért imádkoztak. Anna napon (július 26-án) pedig zarándoklatokat vezettek a kápolnához Budakesziről és az angolkisasszonyok zugligeti zárdájától, iskolájától. Ez egy pici, stáció méretű kápolna volt. A második világháború után vasárnap délelőttönként rendszeresen szabadtéri szentmisét tartottak a kápolnában egészen 1947-ig. Az ötvenes évek elején bezárták, majd 1952-ben egy munkásmozgalmi gyűlés alkalmával lerombolták.

A rendszerváltozás után 1992-ben a Budapest-Zugliget Egyesület megalakulásának 100. évfordulójára a Salamin család építette fel a réten ma látható kis kápolnát, 1992. május 8-án szentelték fel, zarándoklat és családi nap keretében. A kápolna felépítését Salamin András helytörténész, a Budapest-Zugliget Egyesület elnöke kezdeményezte.

Szent Anna kápolna az Anna-réten 1931
(Forrás: Budapest-képarchívum FSZEK)

Mielőtt helyreállították a kápolnát, nyomoztak az eredeti helyszín után, régi turistatérképek és egy 1942-ben megjelent Szív újság cikke alapján jelölték ki a jelenlegi helyét. Nyáron vasárnaponként, télen minden hónap első szombatján tartanak itt szabadtéri misét egy alapítvány szervezésében.

Világ Királynője Engesztelő Kápolna

Az Anna-réten található egy másik templom alapjának nyoma is, a kis kápolnától 60-70 méterrel északra, egy facsoport takarásában. Itt egy emléktábla jelzi, hogy 1944. december 8-án rakták le a Világ Királynője Engesztelő Kápolna alapkövét. A háború miatt nem készült el, csak az alapok egy részét tudták letenni.

Világ Királynője Engesztelő Kápolna emléktáblája
(Forrás: Salamin András: Buda-hegyvidéki vasutak)

A történet a '30-as években kezdődött, amikor Natália nővérnek látomásai voltak. Az apáca 1901-ben Pozsonyban született Kovacsics Mária néven, később az orsolyita rendbe lépett. A látomásokon keresztül kérte az Úr az egyházi vezetőket, hogy vagyonukat osszák szét a szegények között. A bűnök engesztelésére pedig építsenek Szűz Mária, a Világ Királynője tiszteletére engesztelő kápolnát a Normafánál, a Szent Anna kápolna közelében. Ezzel elkerülheti az ország a második világháborúval járó pusztulást. A látomásokban arról is szó volt, hogy az Anna-rétről kell kiindulnia annak az engesztelő mozgalomnak, amely aztán az egész világra kiterjed és békét hoz az emberiségnek.

Eleinte nem vették komolyan a nővér kérését, azonban a háború borzalmai hatására a hívők és az egyház határoztak a templomépítésről. Sokan nem hitték el a látomások valódiságát, a katolikus egyház 1948-ban vizsgálatot indított, majd hitelesnek nyilvánította Natália látomásait. Később XII. Pius pápa is isteni sugalmazásként ismerte el ezeket.

Világ Királynője Engesztelő Kápolna terve 1947-ből
(Forrás: Salamin András: Buda-hegyvidéki vasutak)

1942-ben a Szív újság adott először hírt a kápolna építésének szándékáról, Hermány Géza építészmérnök 1942 őszén kapott megbízást a terv elkészítésére. A kis terméskő kápolna zárt szentéllyel, tornácos hajóval menedékházként is szolgálhatott volna. A háború után újra kezdeményezték a kápolna felépítését, most is Hermány Gézát bízták meg a tervezéssel, aki ezúttal nagyobb méretű, bazilikaszerű templomot tervezett. Ezt a tervet Mindszenty bíboros is aláírta, áldását adta rá, ő maga rakta le az alapkövét 1947. szeptember 25-én. A felépítése azonban 1948 után szóba se kerülhetett.

1990 utáni események

A rendszerváltozás után új lendületet kapott a templomépítés programja. 1991-ben megalakult egy kápolnaépítő egyesület, amely forrásokat gyűjtött, téglajegyet árult. A kilencvenes évektől kezdve 2016-ig nagy viták kísérték az ügyet. Egyrészt az egyesületek nem tudtak megegyezni arról, hogy kié a kápolna tulajdonjoga, kinek az ötlete volt eredetileg, másrészt sokan ellenezték az építkezést a természeti környezet, a táj védelmére hivatkozva.

A 2018-as ötletpályázat kezdeményezői szerint a szabadtéri misézőhely összhangban lenne a gyönyörű természeti környezettel, nem zavarná a sportolókat, szánkózókat, kirándulókat. Mint az ötletpályázat kiírásában olvasható, fontos szempont a helyszín kiválasztásánál, hogy az építmény ne akadályozza a hegyoldalon a téli sportpályák biztonságos használatát és a kirándulókat. Alapvető elvárás a tájba illeszkedő formavilág és a természetet tiszteletben tartó kialakítás. Ajánlott helyszín az Anna-réti kis kápolnától 60-70 méterre, északra található kör alakban elhelyezkedő hat gesztenyefából álló facsoport által határolt terület, valamint annak környezete. A miséző-, emlékhely tervezésénél ajánlatos figyelembe venni a szakralitásnak megfelelő egyszerűséget, nyitottságot, mértéktartást.

Január közepéig várják tehát az ötleteket akár magánszemélytől, jogi személytől vagy alkotói csoporttól. Évente egy nagyobb zarándoklatot szerveznének szeptember 8-án erre a szakrális helyre.


2018. január 21.
Írta: Dabasi H. Kinga
forrás: pestbuda.hu/cikk/20181205