A Monsanto és a Bayer GM növényei a tiltás ellenére
is megfertőzik az európai földeket


Egy új tanulmány szerint a génmódosított terményekre és ezen belül az olajrepcére Svájcban (és sok európai országban) érvényes termesztési és import tilalom ellenére a Monsanto és a Bayer GMO növényei megjelentek a földeken, igazolva azokat az aggodalmakat, amelyek szerint ha egyszer a GMO szellemet kiengedik a palackból, azt többé senki sem lesz képes visszazárni.


A Svájcra korlátozódott tanulmányból kiderül, hogy a GM növényeket 2011 és 2012 során, négy helyszínen is megtalálták vasúti sínek mentén és kikötők közelében. Megállapították, hogy a glifozát-rezisztens GMO növények a Monsanto Roundup-Ready GT73-as magjától erednek. Emellett öt helyszínen találták még a glufosinát-rezisztens MS8xRF3, MS8 és RF3 GMO növényeket is, amelyek a Bayer InVigor néven forgalmazott termékei. A kutatók leírják, hogy tudtukkal ez az első alkalom, hogy ezeket a Bayer növényeket Európában észlelték.

A tanulmány egy új veszélyre, a keresztezésre, pontosabban a génállomány átvitelére különböző növénytörzsek között, is rámutat, amit a Monsanto GT73 és a két nem GMO törzs között mutattak ki. Ez megerősíti a korábbi félelmeket, miszerint a GM növények képesek génmódosított variánssá alakítani a hagyományos és/vagy organikus módszerekkel termesztett növényeket.

A felfedezéssel kapcsolatban azonban továbbra is az a legmegdöbbentőbb, hogy ezek termesztése tilos Európában:
„A GM terményekre vonatkozó termesztési és behozatali tilalom nem volt elegendő arra, hogy megakadályozza ezek elterjedését. Japánban például, ahol a GM olajrepce termesztése tilos, a behozatal viszont engedélyezett, számos alkalommal találtak glizofát vagy glufozinát-rezisztens GM növényeket vadon nőni azokon az útvonalakon, amelyeken át a behozott terményeket szállítják. Ezek a vadon növő növények valószínűleg a szállítás közben kiszóródott magokból fejlődtek ki.”
Amennyiben tehát vadon növő GM növényeket találunk olyan országokban, ahol ezek termesztése, sőt behozatala is tilos, vajon milyen mértékben fertőződött meg a világ élelmiszerellátása?
Ahogyan arról korábban olvashattunk, a StarLink kukorica, az első olyan génmódosított termék, amit kivontak a forgalomból, méghozzá több mint 10 évvel ezelőtt, Szaúdi-Arábiában bukkant fel ismét egy évvel ezelőtt, miután a hatóságok felfedezték, hogy a termény valahogyan belekerült az ország élelmiszereibe.

Oregon államban pedig egy olyan génmódosított búzafajtával bevetett földet találtak, ami még az Egyesült Államokban sem engedélyezett.

Ez csupán néhány napvilágra került eset. Vajon mennyi ilyen létezhet, amiről nem tudunk?

Időkjelei: Felületesen szemlélve, ez a hír egyeseknek talán nehezen köthető össze az idők jeleivel, figyelembe véve azonban, amit a genetika, a transzhumanizmus és egyéb kapcsolódó területek végcéljáról tudunk, minden olyan hír, ami összefügg Isten teremtésének megrontásával, manipulálásával, az idők jeleivel is összefügg. Főleg amióta egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a majdani Fenevad bélyegének is köze lehet ezekhez a területekhez. A témával kapcsolatban érdemes megnézni az Arkhón Invázió című videót.



forrás: idokjelei.hu/2014/12/a-monsanto-es-a-bayer-gm-novenyei-a-tiltas-ellenere-is-megfertozik-az-europai-foldeket/