Üzenet a mennyből: Jézus a függőségekről beszél

A szöveg egyházi jóváhagyással rendelkezik. Leo O’Reilly, az írországi Kilmore Egyházmegye püspöke, illetve a Vatikán Hittani Kongregációja által.
(Direction For Our Times – Heaven Speaks About Addictions directionforourtimes.org)


JÉZUS:


Lélek!

Az Isten Királyságában való szolgálatra vagy kiválasztva. Semmi és senki nem tudja semmissé tenni ezt a kinyilatkoztatást. Jézus vagyok, és a segítségedet kérem. Van egy kísértés, ami elhiteti veled, hogy sok napod van még arra, hogy a Mennyben szolgálj. Emiatt a kísértés miatt a lelkek azt érzik, hogy időnként ellankadnak. A kísértés abban áll, hogy biztosak benne, ha ma nem is szolgálhatnak teljesen nekem, majd megteszik holnap. Nos, Én nem holnapi cselekvésre hívlak. Én ma, most hívlak. Ezen a mai napon.

Itt az ideje, hogy elengedj minden olyan szokást, ami eltávolít Tőlem, és eltávolít a Nekem való szolgálattól.


Kedves apostol!

Nekem kell adnod a függőségedet. Sosem jó túlságosan kötődni valamihez, ami eltompítja a szeretet iránti képességedet. Most nézz a lelkedbe! Úgy fogod találni, hogy visszanézek rád. Tudod, hogy már jó ideje arra kérlek, tedd félre az életedből ezt a függőséget. Ezt már régóta tudod. Tudod, hogy egy nap meg kell tenni. Nos, az az egy nap a mai.

Nem a holnapi szolgálatodat várom: talán soha nem látod meg a holnapot, mert a földi élet így van kitalálva. Az emberek sosem tudják, mikor hívják őket haza a túlvilágra. Egy részed számára ez félelmetes.

Félsz, hogy a függőséged nélkül nem lehetsz boldog. Elhiszed Nekem, amikor azt mondom, hogy ennek pont az ellenkezője fog történni? Nem lehetsz boldog a függőséggel, mert az érzéketlenné tesz arra, hogy megtapasztalj Engem. Más emberekben is benne vagyok. A szeretteidben. De te a függőséget állandóan Elém és a szeretteid elé helyezed. És rajtuk kívül mások elé is.


Legkedvesebb apostolom!
El fogom venni ezt a függőséget tőled. Meg fogom ezt tenni, HA HAGYOD. De ehhez el kell fogadnod a lelked legmélyén a kegyelmemet. Én fogom elvégezni az összes kemény munkát, amitől te félsz. A jelenben fogsz maradni, minden pillanatát megéled majd, és elég kegyelmet kapsz Tőlem ahhoz, hogy kilábalj ebből a függőségből. Ez az Én akaratom.




Szent Barnabás

Kedves Barátom!

Vedd észre, hogy Jézus apostolának hív téged. Arra kér, hogy szolgáld Őt. Ne kövesd el azt a hibát, hogy azt gondolod, valaki máshoz beszél. Hozzád beszél. A Királyságban munka van számodra. Szenvedtél, ez igaz. Mind szenvedünk földi időnk alatt. De Jézus minden sebet meg tud gyógyítani. Megpróbálod meggyógyítani magad. Megpróbálod jobban érezni magad. De nem csinálhatod ezt egyedül, és a gyógyulás, amit a testednek és a lelkednek ajánlasz, csak még betegebbé tesz.

Nálam valódi gyógyulás, valódi béke van. Barnabás vagyok, és én is szeretnék segíteni neked. Nehéz lehet meghozni a döntést, melyben elhagyod a függőséged. Én értelek. Az ellenség meggyőzött téged arról, hogy szükséged van ezekre a dolgokra a boldogsághoz. S te mégsem vagy boldog.

Légy őszinte magadhoz, és hallgass meg egy pillanatra! Te nem élsz békében, ha valamihez annyira ragaszkodsz, annyira kell neked, hogy még Istent is háttérbe szorítod miatta. Itt általánosságban azokra a dolgokra gondolok, amiket a testedbe teszel, de bármelyik szokás rombolóvá válhat, ha elrabol téged a feladataid elől, vagy elszakít a tisztaságodtól vagy a szentségedtől.

Néhány ezek közül a dolgok közül talán jó, ha mérsékled, de túlzásba víve elkezdik átvenni az uralmat az életed fölött. Ezek a dolgok, ezek a függőségek, amint egyszer megkaparintanak téged, nem eresztenek el egészen addig, míg határozott döntést nem hozol: azt, hogy teljesen abbahagyod. A menny csak ezen a ponton szüntetheti meg a függőség hatalmát, és szabadíthatja ki a lelkedet. Barátom, célozd a szíved.

Közel tartod magadhoz ezt a függőséget és szeretnéd, ha tévednék. Már egyedül ez is elmondja neked, hogy problémád van.

Én nem tévedek. Mennyei nézőpontból nézek, és biztosíthatlak róla, igazam van, amikor azt mondom, Jézus szeretne téged megszabadítani.

Jézus azt szeretné tőled, hogy úgy lásd a világot, ahogyan ő látja. Csak ezen az úton fogod meglátni a körülötted élőket az Ő szemével, és életükben betöltött szerepedet helyesen értékelni. Ha van egy függőséged, rossz dolgot szereztél be, és ez a rossz dolog a csőlátás.


A függőséged szemével nézed a dolgokat. Szolgálni fogsz engem, de csak annyira, amennyire az nem sérti meg a függőségedet. Érted? A függőség elkezdi az első helyet elfoglalni az életedben, Jézust és a hivatásodat a második helyre téve. Ez a csőlátás fokozatosan elzárja a mennyei látást, egészen odáig, hogy a végén a függőség kormányoz téged, már csak a függőséget látod.

A függőség rabszolgája vagy. A függőség a mestered. És a függőség nem jóságos mester, aki a jólétedet nézi. A függőség kegyetlen mester, végül mindent követel tőled. Odaadod a függőségnek a méltóságod, a szándékod tisztaságát, és talán még Krisztus Testében való tagságodat is.


Most azt mondod, túlzok. Nem csaphatsz be, mert én tudom, mit gondolsz. Azok közül való vagyok, akik megértik a függőséget, én magam is szenvedtem tőle. Nem az egyedüli vagy, aki függőségtől szenved. Mi ugyanúgy végezzük.

Hasonlítsd össze a mestert, ami a függőséged, Jézus Krisztussal. Jézus egyedül a te és a körülötted lévők jólétét nézi. Arra kér téged, hogy méltóságban, jóságban, földi igazak és égi szentek társaságában szolgáld. Angyalok formájában mennyei teremtményekkel vagy körülvéve, akik minden pillanatban és helyzetben segítenek téged.


Jézus elküldi neked a Szentlelket, aki megvilágosít, bátorságot és erőt önt beléd. Jézus már helyet készített számodra a mennyben. Én oda tudok menni erre a helyre és látom, mert itt van. Mi nem hazudunk. Mi csak az igazsággal foglalkozunk. Szeretném, ha most csendben Jézus előtt ülnél, az igazság lelkében, és hagynád, hogy Jézus elmondja neked, hogy a függőséged probléma. Szeretnék arról az árról mesélni neked, amit azért fizetsz, hogy megtartsd a függőséget, mint barátodat. És ez az, ahogyan látod, ugye? Azt gondolod, hogy ez a függőség jó dolog neked, vigasztalás, kompenzáció azért a fájdalomért, amitől szenvedtél.

Hadd jelentsem ki újra, nehogy elfelejtsd: A fájdalom egyetemes tapasztalat. Nem te vagy az egyedüli a fájdalmadban és és sérelmedben. Ne gondold, hogy valami módon megillet téged ez a függőség, mert többet szenvedtél, mint mások. Ez hamis, hazugság. És emlékezz, hogy a mennyország nem alkuszik a hazugságokkal. Ezért ahol csak egy igazság van, ott világosan kell beszélni.

Mindenkit a Földön sértettek már meg, érez fájdalmat vagy érezni fog fájdalmat. Ebben ugyanolyan vagy, mint bárki más. De nincs jogod ahhoz, hogy arra használd a függőséged, hogy tompítsd a fájdalmadat. Ez helytelen, bűn.

Azt mondani, hogy neked különleges szükséged van erre a földi balzsamra, kifogáskeresés. Ez abban is meggátol téged, hogy megküzdj a fájdalmaddal. És mi történik, amikor az emberek nem egyenesen a fájdalmaikkal birkóznak meg? Az ellenség a fájdalmat keserűséggé változtatja.

Azokban a lelkekben, akik megengedik Jézusnak, hogy segítsen, a fájdalom bölcsességgé és könyörületté válik. A fájdalom hatalmas lelki növekedésre használatos. Ne hallgass azokra, akik azt mondják, hogy a függőséged elfogadható, mert szenvedsz. Ezek az emberek elvezetnek Krisztustól, a hibás gondolkodás felé. Ez az a gondolkodás, ami a lelkeket a pokolba vezeti.


Nem azt mondom, hogy a pokolra jutsz. Nem azt mondom, hogy azok, akik függőségben haltak meg, pokolra jutottak. Jézus minden kegyelem és megbocsátás. Nem ítél el egy lelket sem, hacsak a lélek nem tart ki amellett, hogy ítéljék el. De ez az Ő nagy jósága és kegyelme miatt van, ami miatt neked még teljesebben kéne szolgálnod Őt, ezt viszont a másik mestert szolgálva nem teheted meg.

Légy békés ebben a harcban! Értsd meg, hogy nem egyedül küzdesz! Bölcs dolog tudni, mikor szorulsz segítségre. Ez a feladat, kiszabadítani magad a függőségből, nem olyasvalami, amit mennyei segítség nélkül kéne megpróbálnod.

Sok nagy szent van, akik azoktól a nehézségektől szenvedtek, amelyeken te most keresztülmész. Ezek a lelkek, férfiak és nők jóakaratúak, harcoltak a saját önző vágyaik ellen és Isten akaratára cserélték ki őket. Ez az, amire téged is kér. Mi, szentek a mennyben, mind épp azért imádkozunk, hogy Jézus a legnagyobb mennyei segítséget küldje le neked. Körül leszel véve kegyelemmel, ami a menny ereje. Amikor azt érzed, hogy küzdesz, a mennyhez kell kiáltanod több kegyelemért, és mi azonnal megszerezzük azt neked.


Látod, Jézusnak szüksége van a segítségedre. Szüksége van a szolgálatodra. Nem szolgálhatod őt úgy, ahogy te szeretnéd. Neki arra van szüksége, hogy azzal szolgáld, hogy leveszed magadról ennek a függőségnek a súlyát. Ha Jézus megszabadít téged ettől a függőségtől, nagy apostollá fogsz válni. Szereped a Királyságban tisztává válik számodra, és ezt a tisztaságot arra fogod használni, hogy megvilágosíts másokat.

Gondolj vissza az életedre, azokra, akik átsegítettek a nehézségeken! Ezek a lelkek a mennyet szolgálták. Neked is ugyanezt kell tenned. Sok lélek van, aki segítésre van rendeltetve. Nem akarod életed végét elérni és azt találni, hogy ezek a lelkek a szükséges segítség nélkül mentek el, mert te megpróbáltad érzéketlenné tenni magadat.

Kedves barátom, légy békében. A neveden szólítanak. Mondj igent Jézusnak, és ő az összes nehézségedre gondot visel.




Assisi Szent Klára

Legkedvesebb testvérem a Földön!

Milyen boldog vagyok, hogy beszélhetek veled! Klára vagyok, és arra szeretnélek bátorítani, hogy tedd meg az első lépést. Az első lépés, amit muszáj megtenned ahhoz, hogy szabad légy a függőségtől, ez: emeld szemeidet Jézusra, és mondd: „Uram, segíts, egyedül nem tudom ezt végigcsinálni!”.

Mennyire felvidítja Jézust ez az ima! Mennyire dobog a szíve az örömtől, hogy valaki magától elismerte az Ő erejét és az Ő szeretetét. Látod, kedves barátom, amikor így kiáltasz hozzá, melyben bízol az Ő feléd való szeretetében és kegyelmében. Azt mondd: „Igen Uram, követtem el hibákat, de tudom, hogy a te felém való szereteted csorbítatlan”.

Akkor is, ha csak a legkisebb részed az, ami hinni merészel abban, hogy Jézus segíteni fog neked, ez elég. Jézusnak szinte semmi nem kell ahhoz, hogy kegyelemmel árasszon el egy lelket. Ezért akkor is, ha te folytonosan a legócskább bűnöket követted is el, akkor is, ha azt érzed, hogy te vagy a legmegvetettebb lény az univerzumban, kiáltanod kell Hozzá.


Az igazság az, hogy Ő szeret téged. Vár téged és alig várja, hogy te a legkisebb mértékben is megnyisd felé magad. Nem próbálnád meg ezt, testvérem? Megpróbáltad más utakon jobban érezni magad, mégis kétségbe vagy esve. Most próbáld Jézust!

Pontosan ebben a pillanatban én éppen imádkozom érted , hogy engedd meg lelked ajtajának megnyitását, még ha csak a legkisebb mértékben is. Ha megteszed ezt, a fény be fog áramolni. Légy alázatos! Valld be, hogy bűnöket követtél el, és kérj megbocsátást.
Nem fogsz csalódni. Jézus úgy fog igényt tartani rád, mint a Sajátjára, és visszahelyez téged abba a méltóságba, ami helyesen Isten gyermekeihez tartozik.




Szent András

Barátaim a Földön, gyakran beismeritek, hogy az életetek nem megy olyan jól, mint ahogy szeretnétek, vagy olyan jól, ahogy reméltétek. Ezek az időszakok arra vannak tervezve, hogy ellássanak titeket azzal a kegyelemmel, amitől megértitek, miért is ez az eset történik az életetekben. Bármik legyenek is a problémák vagy keresztek, a függőségek csak rosszabbá teszik őket. Ami történik, az ez:

Egy bizonyos számú keresztet kell hordoznod. Ez így működik. Csak a mennyben lesztek szabadok az összes szenvedéstől. A mennybe pedig csak küzdelmek árán juthatsz be, amikor is kiérdemled az üdvösségedet. Ezért a szenvedésed a menny által tervezett és célja van. De egy lélek, aki a függőség szorításában van, olyan sok súlyt tesz a keresztre, hogy gyakran nem bírja el. Ezek a lelkek aztán a keresztet hibáztatják, azt állítva, hogy Jézus túl nehézzé tette. Ez nem igaz. A lélek maga, a függőségre való állandó igen-mondással tett kezelhetetlen súlyt életére és keresztjére.

A lélek a hozzáadott súlyt használja fel arra, hogy igazolja a függőséget. „Azért használom ezt a függőséget, mert annyira rendkívüli és fájdalmas keresztet hordozok”. Ez az érvelés torzult. Kedves apostol, ez nem fog nálad működni. Mostantól kezdve nem fog nálad működni.


Amikor szabad vagy a függőségtől, segíteni tudunk neked abban, hogy lecseréljünk bármilyen terhet, amit hordozol, hogy immáron kezelhető legyen számodra. Ahogy Isten azt eredetileg akarta, hogy legyen. Ő nem terheli a gyermekeit olyan csapással, ami nem kezelhető. Ha szenvedsz, mi segítünk. Ha keserű vagy, megvigasztalunk. Ezek ígéretek.

Mi nem úgy beszélünk, mint néhány lélek a Földön. Amikor mi beszélünk, amit mondunk, azt úgy is értjük. És az ígéreteink őszinték. Nem változnak egyik napról a másikra. Meg fogod kapni a segítségünket, de ehhez oda kell adnod az égnek a függőséged.

Tedd Jézus kezébe, és ő el fogja venni a kezeidből, otthagyva téged az összes mennyei segítséggel, és egy olyan élettel, ami immár kezelhető számodra.




Áldott Anya

Szervusz, kis gyermekem! Mária vagyok, mennyei édesanyád. Veled vagyok minden szenvedésedben és az alkalomra várok, hogy segíhessen rajtad. Hadd segítsek most neked ebben a harcban! Sokaknak segítettem már, hogy úrrá legyenek ezeken a földi ragaszkodásokon és teljesebben szolgálják Fiamat. Ezt érted is megtehetem.

Meg kell értened, hogy a mennyben nem fogsz vádaskodást találni. Mi nem ítélünk el téged a bűneidért, egyszerűen csak arra kérünk, hogy távolodj el tőlük. Jézus meg fogja tisztítani a lelkedet és békét és örömöt ad, miközben újra megtanulod, hogyan add az Ő szeretetét másoknak. A menny túl sok gyermeke él magányosan és fájdalomban. Nem tudom elviselni, gyermekem! Ez nem az az út, ahogyan kérték tőled, hogy a Földön élj!

Gyermekeim szomorúsága fájdalmas kereszt nekem. Szünet nélkül kérem Istent mindegyikőtökért. Most, ebben a pillanatban is kérem Őt érted, én kis szeretett lelkem. Kérem Őt, hogy adjon neked kivételes kegyelmet, hogy úgy lásd a függőséged, mint egy akadályt, ami a mennyország fényét zárja el tőled. Lökd el magadtól, kis galambom, és Jézus ott lesz a másik oldalon, minden munkát elvégezve. Egyedül kezdetben látszik úgy, mintha egy hegynek ütköznél, és azért, mert azt hiszed, csak magadra számíthatsz. Ez hiba. Soha ne bízz magadban, hogy megteszel olyat, amit az ég akar megtenni érted. Tedd kezed édesanyádéba most, és én elvezetlek a függőségedtől.



2018. november 10.
fordította: Római Katolikus Blog
forrás: romaikatolikus.blogspot.com/2018/11/