Bill Gates az Ebolánál is veszélyesebb vírusra
figyelmeztet: „Nem vagyunk felkészülve”


Habár Bill Gates a számítástechnika területén vált ismertté, manapság hasonlóan sok időt szentel az oltásokkal kapcsolatos kutatásokra, így nem meglepő, hogy egyesek a fertőző betegségek trendjeivel foglalkozó ágazat egyik vezető tekintélyének gondolják.


Gates milliókat fektetett az oltásokkal kapcsolatos technológiákba és a teljes lakosságra alkalmazott oltásprogramok egyik leghangosabb népszerűsítőjének számít.

Függetlenül attól, hogy ki mit gondol az oltásokról, a globális közösség nagyra tartja tevékenységét és sokat adnak véleményére. Emellett Gates olyan anyagi forrásokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik számára, hogy széles tömegeket érintő programokat indítson.

Néhány napja a New York Times-ban megjelent cikkében igen súlyos üzenetet közvetített a világ politikai vezetői és a lakosság felé, azt állítva, hogy az Ebolánál is súlyosabb vírus leselkedhet ránk. Gates szerint a világ nincs felkészülve egy ilyen vírus jelentette járvány kezelésére:

A nyugat-afrikai Ebola járvány több mint 10 000 halálos áldozatot követelt. Amennyiben létezik valami pozitívum, amit ebből a tragédiából tanulhatunk, az az, hogy talán ráébreszti a világot a helyzet komolyságára, és rájövünk, hogy nem vagyunk felkészülve egy globális járvány kezelésére.

Valamennyi veszély közül, ami képes 10 millió emberrel végezni az elkövetkezendő években, messze egy globális járvány a legvalószínűbb. Az pedig szinte biztos, hogy nem az Ebola lesz az.

Más betegségek, mint az influenza például, a levegőn át terjednek, így az emberek már azelőtt fertőznek, hogy lebetegednének, ami azt jelenti, hogy egyetlen ember nagyon sok idegent meg tud fertőzni, csupán azáltal, hogy közösségbe megy. Láttunk már erre példát a múltban, mégpedig szörnyű kimenetellel. 1918-ban a spanyolnátha 30 millió embert ölt meg. Képzeljük el, mire lenne képes a mai modern, rendkívül mobil világban.

Való igaz, hogy egy, a spanyolnáthához hasonló betegség ismételt felbukkanása katasztrofális lenne, de vajon mennyire kell komolyan vennünk Bill Gates figyelmeztetését?

Tudjuk, hogy az oltások fejlesztésére, népszerűsítésére és terjesztésére nem sajnálja se a pénzt, se az energiát. Hasonlóan gondolkodó milliomos társaival együtt komoly kutatásokat finanszíroznak, amelyekben régi vírusokat alkotnak újra, elvileg azzal a céllal, hogy oltásokat állítsanak elő a múlt halálos betegségeire.

Elképzelhető, hogy eljön a nap, amikor azt kívánjuk, bárcsak megfogadtuk volna a régi közmondást és hagytuk volna aludni az alvó oroszlánt, mert az amerikai járványügyi hatóság (CDC) már rekonstruálta a spanyolnátha vírust, egy 1918-ban, a spanyolnáthában elhunyt nő maradványainak segítségével.

Sajnos a spanyolnátha nem az egyetlen betegség, aminek a rekonstruálásán az új oltások fejlesztésére hivatkozva dolgoznak.

Ismerve Bill Gates álláspontját, bolondság lenne figyelmen kívül hagyni a New York Times-ban közzétett figyelmeztetést. Ehelyett tegyük fel a kérdést, hogy mit tud Gates, amit mi nem?

Tudjuk például, hogy a kutatók megpróbálják életre kelteni a régi járványokat, elvileg azért, hogy általuk új oltásokat fejlesszenek ki. Tudjuk azt is, hogy a katonaság évtizedek óta próbál biológiai fegyvereket fejleszteni ezekből, így csak találgatni tudunk, hogy mi mindennel rendelkeznek már e téren.

Elképzelhető vajon, hogy a cél éppen egy bizonyos fajta oltásra való igény megteremtése? Akár annak kötelezővé tétele?

Az Egyesült Államokban például nemrégiben ismét megjelent a kanyaró, egyelőre senki sem tudja, hogy miért és hogyan. Érdekes módon az esetek kapcsán a figyelem középpontjában nem is a miértek megválaszolása áll, hanem az, hogy mindenkit be kell oltani.

Hasonló érvelést hallottunk már az Ebola esetében is. Bár a klinikai kísérletek még el sem kezdődtek, egyesek máris az oltás kötelezővé tételéről beszélnek. Sőt, volt, aki a kombinált Ebola-kanyaró oltás lehetőségét is felvetette.

Nem tudni, hogy mi rejtőzik a háttérben, de éppen úgy, ahogy világgazdasági kérdésekben érdemes figyelni az elit befektetők nyilatkozatait és lépéseit, az oltások terén nem butaság meghallani, mit mondanak a Bill Gates-hez hasonló, a népességcsökkentést támogató filantrópusok.

Időkjelei: A járványokat maga Jézus sorolta az idők jelei közé (Lukács 21:11), de azt is meghagyta nekünk, hogy ne aggódjunk, se ezek, se más nehézségek miatt.

„Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot”. (János 16:33)



forrás: shtfplan.com
idokjelei.hu/2015/03/bill-gates-az-ebolanal-is-veszelyesebb-virusra-figyelmeztet-nem-vagyunk-felkeszulve/