A Citi közgazdásza szerint ideje eltörölni a készpénzt

A világ központi bankjai egy komoly problémával állnak szemben.

A gazdasági helyzet romlására gyakran kamatcsökkentéssel reagálnak, hogy ezzel próbálják stimulálni a gazdaságot. (Mivel az alacsony alapkamat mellett nem éri meg a megtakarításokat és a készpénzt banki betétekben tartani, ezért az alacsony kamatráta arra ösztönzi a tőkével rendelkező szereplőket, hogy a gazdaságba forgassák pénzeszközeiket.)

Az elmúlt években azonban láthattuk, hogy egy bizonyos ponton túl a központi bankok már nem tudnak hová csökkenteni. A nulla százalékos kamat még csak-csak elmegy, de ez alatt már olyan problémák jelentkeznek, amivel nem igen tudnak mit kezdeni. A bankok szerint leküzdendő akadályok között pedig jelenleg a forgalomban lévő készpénz a legnagyobb.

Willem Buiter, a Citi közgazdásza ezt a kérdést járja körbe legújabb írásában.

Buiter úgy gondolja, hogy a problémát alapvetően a készpénz okozza, amely enélkül egyáltalán nem is létezne. A készpénz ugyanis egy bemutatóra szóló eszköznek nevezhető, ami után nem folyik be névleges kamat.

Például miért tartaná valaki a bankban a pénzét negatív kamatráta esetén, amikor azt tarthatja készpénzben is, anélkül, hogy az veszítene értékéből?

A készpénz tehát lehetővé teszi számunkra, hogy elkerüljük a negatív vagy névleges kamatok okozta veszteséget.

Buiter szerint éppen ez a probléma és három megoldást is megfogalmaz rá:

  1. A készpénzt el kell törölni.
  2. A készpénzt meg kell adóztatni.
  3. El kell távolítani a készpénz és a központi banki tartalékok/betétek közötti fix kamatkülönbözetet.

Jól olvastátok! Buitler megoldása annak megakadályozására, hogy az emberek elkerülhessék a negatív kamatot, a készpénz teljes eltörlése lenne és ezzel a véleménnyel nincs egyedül.

Mielőtt azonban megkezdenék a készpénz gyakorlati kivonását, néhány – ez irányba mutató – „szükséges lépést” kell megtenniük.

Az egyik a nagymennyiségű készpénz tárolásával járó költségek növelése. Emiatt Buiter úgy gondolja, hogy egy mínusz 100 bázispontos csökkentés, tehát a -1%-os alapkamat válhat olyan kényszerítő erővé, amely mellett a készpénzről történő leválás komoly alternatívának tűnhet a piac szereplői számára.

Időkjelei: Emlékeztetőül a Telegraph cikke, miszerint az egyes nagyvállalatok jelentősebb készpénztartalékokon ülnek, mint egyes államok: link

A készpénz eltörlése tehát akkor válhat szükségessé, ha a központi bankok – 1%-nál is alacsonyabb kamatot tudnának bevezetni.

Buiternek nem kell messzire mennie, hogy valós példát találjon erre. Egy igen agresszív Taylor-szabályt alkalmazva bemutatja, hogy a Federal Reserve Banknak mínusz 6 százalékos kamatot kellett volna bevezetnie a pénzügyi válság idején. (A Taylor-szabály egy egyszerű képlet, ami szerint ha magasabb az infláció a kívánt szintnél, vagy a gazdasági termelés meghaladja a potenciális kibocsátást, akkor emelni kell a kamatot, ellenkező esetben csökkenteni, így simítva a gazdasági ciklusokat.)

Buiter tisztában van azzal, hogy javaslata ellentmondásos, ezért a készpénz eltörlésével járó hátrányokról is szól.

  1. A készpénz eltörlése jelentős változást jelentene az emberek életében, a változások pedig gyakran komoly ellenállást váltanak ki.
  2. A szegények és az idősek között magas a készpénzhasználat aránya. (Buiter szerint erre az lehetne a megoldás, hogy a kis címleteket megtartanák egy időre.)
  3. A központi bankok és a kormányok elveszítenék a nettó készpénz-kibocsátásból és a hitelintézeteknek a központi banknál kamatmentesen, vagy a piaci kamatnál alacsonyabb kamat mellett elhelyezett kötelező tartalékaiból származó jövedelmet.
  4. A készpénz megszüntetését egyesek a magánszféra megsértésének tekintenék, ami újabb kaput nyitna az államnak, hogy betekintsen az állampolgárok személyes adataiba.
  5. A tisztán elektronikus fizetésre való átállás új biztonsági és működési kockázatokat teremtene.

Buiter úgy gondolja, hogy ezek az aggályok mind elhanyagolhatóak és a következő kijelentéssel zárja írását:

„Összegzésképpen kimondhatjuk, hogy a készpénz eltörlésével kapcsolatos ellenérvek elég gyengék.”

Időkjelei: A Jelenések könyvéből (Jel. 13:16-18) tudjuk, hogy a világ egy olyan gazdasági rendszer felé halad, amelyben egy központi azonosító (Fenevad Bélyege) nélkül nem lehet majd venni vagy eladni. Ennek megvalósításához mindenképpen szükséges lesz a készpénz felszámolása, hiszen amíg az embereknek lehetősége van központi számítógépek, azonosítás és nyomon követes nélkül, tehát készpénzzel fizetniük, a totális kontroll nem valósulhat meg.



forrás: bloomberg.com
idokjelei.hu/2015/04/a-citi-kozgazdasza-szerint-ideje-eltorolni-a-keszpenzt/