Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozata a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről

Az alábbiakban Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozatát tesszük közzé a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről.


2017. november 16-i határozatom alapján Zahar Béla kerületi esperes, pásztói plébános 120/2017. számú levelében jelentést küldött a pásztói Mária-szobrokat érintő jelenségekről. Állítása szerint a három szobor közül az egyiknél a könnyezés állandó jellegű.

A fentiek és egyéb, már korábban hozzám érkezett információk alapján 1722/2017. számú levelemben hivatalos vizsgálatot rendeltem el. A vizsgálóbizottság elnökévé dr. Varga Lajos váci segédpüspököt, általános helynököt, továbbá Molnár Zsolt irodaigazgatót, veresegyházi plébánost és dr. Turay Alfréd nyugalmazott teológiai tanárt jelöltem ki.

A vizsgálóbizottság tagjai közül ketten – dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök és Molnár Zsolt irodaigazgató, veresegyházi plébános – két alkalommal személyesen megtekintették a három Mária-szobrot. Az első látogatás 2018. január 4-én történt. Másodszor szakértőkkel keresték fel és tekintették meg a három szobrot.

A vizsgálóbizottság két tagja egyik alkalommal sem tapasztalt könnyezést vagy arra utaló nyomokat. A szobrok vizsgálata tapintással is történt, de folyadék nem volt észlelhető. A vizsgálatra felkért szakértők laboratóriumban vizsgálták a szoborhoz érintett anyagot, melynek segítségével könnyekre utaló maradványokat nem lehetett kimutatni.

Ezek alapján a hivatalos vizsgálat eredményét az alábbiakban fogalmazom meg:
a könnyezést illető természetfölötti jelenség nem állapítható meg.


Miklós püspök              


2018. március 29.
forrás: magyarkurir.hu/hirek/beer-miklos-vaci-megyespuspok-nyilatkozata-pasztoi-maria-szobrok-konnyezeserol




Mária szeme könnyes

Igazi csoda: sírnak a Mária-szobrok a pásztói templomban - fotó

Hinni vagy nem hinni. Ez itt a kérdés?