Szabadság – önmegvalósítás – irgalom

A szabadság szó legtöbbször a társadalmi státusz megjelölésére szolgál: az a szabad ember, aki „nem szolga” vagy „született szabad ember”.

A kifejezés eredeti jelentésének „a belső szabadsághoz” semmi köze nem volt. A Bibliában a teremtéstörténetben jelenik meg az ember választási és cselekvési szabadsága: a jó és a gonosz tudásának lehetősége.

A próféták arról beszéltek, hogy a Messiás nem politikai szabadságot fog biztosítani Izraelnek, hanem felszabadítja őket a bűn rabsága alól. János evangélista fogalmazta meg azt, hogy aki Jézus tanítását magáévá teszi, az igazság birtokába jut, és ez szabaddá teszi őt. Pál apostol megközelítésében a keresztség megszüntet minden társadalmi különbséget a férfi és a nő, a szabad és a rabszolga, a zsidó és a pogány között, mivel a megkereszteltek Krisztusban mindannyian eggyé, egy testté és a Szentlélek templomává lettek. (Gal3,26–29; 1Kor 12,13).

Krisztus Lelkének birtokában a keresztény felszabadul a mózesi törvény megkötöttsége alól, megszabadul a halál terhétől. Krisztus saját vére árán mentett meg minket, ezért mindnyájan az ő szolgái lettünk (1Kor 6,20). Ez a szolgaság a szeretet és hála köteléke, mely arra kötelez, hogy hűségesen kitartsunk egymás és az Evangélium szolgálatában. A szív, a lelkiismeret és a hit a szerető szolgálat forrásai (1Tim 1,5). A hit világítja meg a keresztény lelkiismeretet a jó megismerésében és megtételében. Ebben gyökerezik a belső szabadság.

A szabadság a létező önmagával való pozitív kapcsolatát, az öntudat és döntésképesség birtoklását jelenti. Ez az alapja az egyéniségnek, az önmeghatározásra való képességnek. Ezek a személy lényeges megkülönböztető sajátosságai. Az önmeghatározás szabad cselekvéssel valósul meg. Az indifferencia szabadságának nevezik azt az állapotot, amelyben az embernek ugyan cselekednie kell (egy tettel vagy annak elmulasztásával), de a cselekvésnek több lehetősége is adva van. A választás és cselekedet szabadságát nem tekinthetnénk szabadnak, ha az pusztán tetszőleges és véletlen lenne. Az önkényes kezdeményezés erejében van a cselekvés szabadsága. A szabad választás egy meghatározott értékre irányul.

Az értékes megvalósítására irányuló cselekmények kiválasztását megelőzi egy önmegvalósításra irányuló alapvető elhatározás. Egyedül ez az elhatározás az, amit szabad döntésnek nevezünk. Ebben valósul meg annak a célnak a megválasztása, amivé válni akarunk, ez lényegi formánk megvalósulásának tervrajza. Ebben a döntésben ragadjuk meg létünk értelmét és jelentését: olyan belső meglátás ez, amiben a személy számára tudatossá válik az erkölcsi jó és rossz közötti különbség és az a feltétel nélküli elkötelezettség, amivel a jó megvalósítására irányítja önmagát és cselekedeteit.

Ennek az elhatározásnak átalakító ereje van, ez az elhatározás az igazi hordozója az ember személyes szabadságának, és ebben az elhatározásban képes a világon felülemelkedni, cselekedeteivel elhatárolni magát a világtól, fölötte uralmat gyakorolni és egyúttal formálni is azt. Az emberi szabadság ebben a folyamatban bontakozik ki.

A világról, a mi világunkról csak akkor mondható, hogy változik, amikor az értékek alapstruktúrája megváltozik. Az irgalmasság cselekedeteinek ilyen értelemben való szabad gyakorlása képes változtatni a világon, képes belső szabadságot nyújtani. A szabadság önmegvalósítást jelent.

Az önmegvalósítás azt jelenti, hogy a személy túllépik önmagán, kihoz magából mindent, amire képes, kamatoztatja a talentumait és ezeket mások szolgálatába állítja. Mások szabad szolgálata az igazi szabadság, az igazi irgalom.



2016. június 19.
Balla Lóránt
forrás: vasarnap.katolikhos.ro/2399-vezercikk/4429-szabadsag-oenmegvalositas-irgalom