Homíliája elején Ferenc pápa az első olvasmányból, Szent János első leveléből vett szavakat elemezte: „Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek”. A Szentatya hangsúlyozta: mindnyájunk életében vannak sötét foltok, olyan pillanatok, amikor mindent sötétség borít, még lelkiismeretünket is. Azonban ez nem azt jelenti, hogy a sötétségben járunk.
Sötétségben járni annyit jelent, hogy meg vagyunk elégedve önmagunkkal, meg vagyunk győződve arról, hogy nincs szükségünk az üdvösségre. Ez jelenti a sötétséget! Amikor valaki ezen az úton, a sötétség útján halad előre, akkor nem könnyű visszafordulni.

Ezért János evangelista így folytatja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság” (1Jn 1,5-2,2). Tekintsetek bűneitekre, bűneinkre: mindnyájan bűnösek vagyunk. Ez a kiindulási pont. De ha megvalljuk bűneinket, Jézus hűséges és igazságos, olyannyira, hogy megbocsátja azokat és megtisztít bennünket minden tisztátalanságtól.

Amikor az Úr megbocsát nekünk, igazságosságot szolgáltat – folytatta homíliájában Ferenc pápa. Elsősorban önmagának, mert azért jött el közénk, hogy üdvözítsen minket és megbocsásson nekünk, egy atya gyengédségével befogadva gyermekeit. Az Úr gyöngéd azokkal, akik félik őt, akik hozzá mennek. Gyengéden mindig megért minket, azt a békét akarja nekünk ajándékozni, amit csak Ő adhat. Ez történik a kiengesztelődés szentségében, akkor is, ha gyakran azt gondoljuk, hogy a gyóntatószék egyfajta ruhatisztító, amely kitisztítja piszkos ruháinkat.

A gyóntatószék azonban nem ruhatisztító: az a hely, ahol találkozunk Jézussal, azzal a Jézussal, aki vár minket és elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. „De Uram, hallgass meg, én ilyen és ilyen vagyok….” Szégyelljük megmondani az igazságot, hogy ezt és ezt tettem, gondoltam.

A szégyenérzet valódi keresztény és emberi erény – mondta Ferenc pápa, majd hozzátette: „Nem tudom, hogy olaszul hogy mondják, nálunk azokat, akik nem tudnak szégyenkezni, „szégyentelennek” nevezik. Nem képes rá, hogy szégyellje magát, pedig a szégyenérzet az alázatos ember erénye.

Bíznunk kell, mert amikor vétkezünk, van védelmezőnk az Atya mellett: „Jézus Krisztus, az igazságos”. Ő az, aki megvéd minket az Atya előtt és gyengeségeinkkel szemben. Szükség van azonban arra, hogy az Úr elé álljunk bűneink igazságával, bizalommal és örömmel, szépítgetés nélkül. Soha nem kell kiszépíteni tetteinket Isten előtt! A szégyenkezés erény, „áldott szégyenkezés”. Ezek azok az erények, amelyeket Jézus kér tőlünk: alázat és szelídség.

Az alázat és a szelídség mintegy a keresztény élet keretét alkotják. Jézus vár bennünket, hogy megbocsásson nekünk. Feltehetjük neki a kérdést: gyónáshoz járulni nem olyan, mintha kínzópadra mennénk? Nem! Meggyónni azt jelenti, hogy dicsőítjük Istent, mert engem, bűnöst Ő üdvözített. Azért vár rám, hogy megbotozzon? Nem! Gyöngéden megbocsátja bűneimet. És ha holnap ismét vétkezem? Menj el újból minden nap! Ő mindig vár ránk. Ez az Úr gyöngédsége, alázata, szelídsége.

Imádkozzunk az Úrhoz, hogy adja meg nekünk ezt a kegyelmet, ezt a bátorságot, hogy mindig Hozzá forduljunk az igazsággal, mert az igazság világosság. Ne a féligazságok vagy hazugságok sötétségével menjünk Istenhez! Adja meg nekünk az Úr ezt a kegyelmet!– fejezte be ezzel a fohásszal homíliáját Ferenc pápa.

 

források: a Magyar Kurir, a Hit Éve magyarországi honlapja, és a Bonum TV