 163
Erdő Péter: Egyetértés kezd kialakulni a különböző vallásúak együtt-működése mellett Erdő Péter bíboros a Zsidó Világkongresszuson A közös fellépések nyomán úgy tűnik, hogy a társadalomban széles körű egyetértés és elkötelezettség kezd kialakulni a kölcsönös tisztelet, sőt a különböző vallású, nemzetiségű emberek alkotó együttműködése mellett - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésének utolsó napján. 
A bíboros hozzátette: ennek a folyamatnak a további erősítése javíthatja az egész társadalom lelkiállapotát, és növelheti erkölcsi szilárdságát. Úgy fogalmazott: „Sajnos néha szükség volt arra is, bizonyos súlyos, antiszemita jelenségekre tekintettel, hogy keresztény egyházi vezetők is felemeljék szavukat a rasszizmus, a gyűlölet, az antiszemitizmus ellen”.Erdő Péter örvendetesnek nevezte, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) és a helyi hitközségnek meghívására más keresztény személyiségekkel együtt részt vehetett előbb egy megújított budai zsinagóga avatásán, majd idén januárban Csepelen egy új zsinagóga alapkövének letételén. „Ezek az események a remény jelei számunkra, és egyben mutatják, hogy sok értékes, közös feladatunk van a jövőben is” – mondta a bíboros. Utalt arra, hogy több mint két évtizedes hagyománya van annak, hogy a legfontosabb, régóta Magyarországon élő vallási közösségek vezetői megbeszélést folytatnak, és „esetenként az állammal való kapcsolatokban közös álláspontot képviselnek”. Kiemelte, hogy több olyan szervezet is működik Magyarországon, amely a zsidóság és a különböző keresztény egyházak tanácskozásainak, konferenciáinak, szakirodalmi tevékenységeinek is keretet ad. Példaként hozta fel erre a Keresztény-Zsidó Társaságot, mely 2001 óta évente kötetekben publikálja a vallásközi dialógus és a kutatások eredményeit, illetve a különböző keresztény egyházak és a zsidóság hivatalos képviselőiből álló Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács magyarországi részlegét. A főpásztor megemlítette, hogy tavaly januárban igen nagy érdeklődés mellett tartották meg az ökumenikus imahét után első ízben a keresztény-zsidó dialógus és imádság napját Budapesten, idén januárban pedig már Budapesten kívül más városokban is megtartották ezeket a rendezvényeket. Yaakov Dov Bleich, az Európai Zsidó Kongresszus vezetőségi tagja, Ukrajna főrabbija arról beszélt: a szovjet időkben a törvény szerint a vallási szervezetek nem tarthattak fenn iskolákat, ami „nyilvánvaló diszkrimináció volt”, ugyanakkor a rendszerváltás után a társadalomban felszínre került az egyházi iskolák iránti igény. Hangsúlyozta továbbá, hogy az egyházat és az államot szét kell választani, mindamellett pedig a különböző felekezeteknek párbeszédet kell folytatniuk egymással és az állammal, egyebek mellett a hit terjesztésének módjairól. A főrabbi kiemelte: a kormányoknak nem lenne szabad szabályozni azt, hogy a zsidóság hogyan végzi szertartásait, többek között a körülmetélést, mert minden vallási előírást maguknak az érintett közösségeknek kell szabályozniuk. Szólt arról is, hogy a vallás célja Isten szolgálata, Isten célja pedig a béke megteremtése a Földön, ugyanis „békéről szól az istenhit”, és nem arról, hogy erőszakot kell alkalmazni másokkal szemben. Din Syamsuddin, az 1912-ben alapított indonéziai Muhammadiyah nevű muzulmán szervezet elnöke a judaizmus és az iszlám együttműködését hangsúlyozta, valamint azt, hogy az emberek veleszületett joga a szabad hitválasztás. Hangsúlyozta: a szélsőséges politikai mozgalmak vallásellenesek, a gyűlölet pedig útjában áll a vallásgyakorlás és a véleménynyilvánítás szabadságának, amely jogokat Istentől kapja az ember. Beszélt arról is, hogy az alapvető emberi jogok megkérdőjeleződnek az etnikai diszkriminációval, s a vallásgyakorlás korlátozása számos térségben megfigyelhető. Kitért arra, hogy a többség nagyon gyakran arrogánsan, esetenként agresszíven lép fel a kisebbségekkel szemben. Az elnök szerint nemcsak antiszemitizmus létezik, hanem iszlamofóbia is, ezért javasolta, hogy olyan programot hozzanak létre, amely a vallásszabadság teljes körű megteremtését tűzi ki célul. Hozzátette: a muzulmánok, a keresztények és a zsidó vallás képviselői között zajlik ugyan párbeszéd, ez azonban nem tudja teljesen megszüntetni az egyes vallások üldözésének veszélyét. A közös ellenség egyebek mellett az írástudatlanság, a diszkrimináció, az elszegényedés és a környezetszennyezés.
Erdő Péter beszéde a Zsidó Világkongresszus Plenáris Ülésén Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek 2013. május 7-én a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésének zárónapján elhangzott beszéde Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Zsidó Világkongresszus Plenáris Ülésén szólhatok olyan általános és nagy horderejű problémákról, amelyek mai világunkban nemcsak egyes vallási közösségeket érintenek, de az egész emberi társadalom együttélésének jövőjére is hatással vannak. Különösen jelentős kérdés a vallási gyakorlatok szabadsága Európában. A vallásszabadság évszázadok óta az emberi jogok jegyzékeiben szereplő jog és érték. Nem volt ez mindig így. Az ókor, a középkor és a korai újkor társadalmai a vallást általában a legfontosabb közügynek tekintették. A Kivonulás könyvében a Tízparancsolat nem puszta emberi bölcsességként jelenik meg, nem is egy emberi döntéshozó testület többségi határozataként, vagy egy uralkodó rendelkezéseként, hanem mint Isten parancsa (vö.: Kiv 20,1-21). Ezt a törvények egész sora követi, mégpedig kifejezett hivatkozással a Mindenható szövetségére választott népével (vö.: Kiv 20,22 – 23,33; uo. 25,1 – 34,35). Más népek is igyekeztek törvénykönyveikben megjelölni helyüket a világmindenségben. Az emberi társadalom, amikor a különböző kultúrákban rendezte maga körül a teret és az időt, kalendáriumot szerkesztett, ünnepeket jelölt ki, mindig a világmindenség egészével való egységet kereste, az emberek és az isteni szféra harmóniájára törekedett. Természetesen a kereszténység vallásos tisztelettel követte a Bibliából ismert hétnapos felosztást, bár nem a szombatot, hanem a rákövetkező napot szentelte az Úrnak. Amíg a vallás a legfontosabb közügynek számított, sok problémát okozott a különböző vallási közösségek együttélése. A Perzsa Birodalom az egyik klasszikus példája volt annak, hogy a központi hatalom tiszteletben tartotta, elismerte az egyes népek saját jogát, saját törvényeit, legalábbis az emberi élet nagyon sok területére nézve. Ez a fajta szemlélet – mai fogalmakkal – etnikai önkormányzatnak is tekinthető. Kisebb mértékben a Római Birodalomban, illetve a középkori Német-Római Birodalomban is megfigyelhetünk hasonló jelenséget. Más jog vonatkozott a szászokra, más a svábokra, sajátos joga és kiváltsága volt az egyes városoknak is. Ebben az összefüggésben persze egy vallási kisebbség jelenléte különleges problémákat vetett fel. A saját szokások, a saját vallási élet törvényes lehetőségének alapját nem a vallásszabadság, hanem a közösségnek adott kiváltság fogalmával jelölték meg. Hosszú évszázadok fájdalmas történetéből tudjuk, hogy az ilyen típusú autonómia nagyon gyakran nem bizonyult elegendőnek. Az újkorban a tolerancia fogalma hallgatólagosan feltételezte, hogy az állam, a hatalom tudja, hogy melyik az igaz vallás, de a békesség érdekében türelmet tanúsít másokkal szemben is. Ennek a türelemnek persze gyakran szűk határai voltak. A legtöbb európai országban büntették a blasphemiát, a káromkodást, helyenként a XVIII. századig, sőt tovább is . A közhatalom a természeti katasztrófákat, járványokat és a háborúkat gyakran Isten büntetésének tekintette. Ezért meggyőződése volt, hogy a káromkodás, mint Isten megsértése a legsúlyosabb veszélyt hozhatja az egész társadalomra. A felvilágosodás következtében megváltozik a vallási türelem és a vallási gyakorlat lehetőségének kérdése. Szinte hivatalos világnézetté emelkedik egy olyanfajta észvallás, amely a józan ész követelményeként és a természetjog előírásaként szemléli azokat az alapvető viselkedési normákat, amelyek gyökerei többnyire a zsidó-keresztény hagyományba nyúlnak vissza. Ebben a szemléletben a különböző vallások gyakorlásának szabadsága értéknek minősül, de alá van rendelve az állam által fontosnak tartott racionalitás szabályainak. Különösen a közrend, sőt esetenként a pontosan meg nem határozott tartalmú közerkölcs és a közegészségügy követelményeire hivatkozva a ma hatályos nemzetközi egyezségokmányok is korlátozhatónak tekintik az egyes szabadságjogok gyakorlását. A XX. századtól kezdve ez a fajta felvilágosult természetjogi szemlélet került válságba. Ettől fogva ugyanis az élet számos jelenségét, így a vallás gyakorlásának sok részletét is más szempontok szerint kezdték megítélni. Korábban a többségi elv azért látszott biztos eligazítónak, mert a törvényhozók természetjogi alapon hittek abban, hogy az emberek józan többsége a viselkedés objektíve ésszerű szabályait fel tudja ismerni. Ha azonban ilyen szabályok nincsenek vagy nem ismerhetők fel, akkor a többségi elv gyakorlati értéke újabb problémákat vet fel. Különösen igaz ez a nagyon bonyolult gazdasági, társadalmi és természettudományos kérdésekre. A természetjog vagy az objektív természetes erkölcs elvetése miatt fordulhatott elő már a XX. században, például Németországban, hogy többségi alapon fogadtak el olyan vezetést, amely aztán a rasszizmust és az embertelenséget tette az államhatalom irányelvévé. Mert voltak és mindig lehetnek olyan helyzetek, amikor nem elegendő mentség egy embertelen cselekedetre az, hogy az elkövető nem szegte meg az adott ország hatályos törvényeit. A bibliai gondolkodás hisz a helyes cselekvés szabályainak megismerhetőségében és kötelező erejében. Amikor legújabban egyes országokban be akarnak tiltani bizonyos vallási gyakorlatokat, általában már nem vagy nem csupán a természettudományok eredményeire, a higiénia követelményeire hivatkoznak. Higiéniai jellegű állami utasítások Közép-Európában a XIX. század végén is voltak. A magyar Kultuszminisztérium például vitába keveredett az ortodox zsidó hitközségekkel, mert az állam előírta, hogy a körülmetélést orvosnak kell végeznie, vagy legalábbis szigorú orvosi felügyeletet kívánt. Itt azonban az indok a fertőzésekkel kapcsolatos természettudományos ismertek fejlődése volt. Erre a problémára aztán a különböző vallási irányzatok más-más időben és módon megtalálták az ésszerű választ. Hasonlóképpen a nagy, újkori járványok idején egészségügyi szempontból probléma merült fel a Katolikus Egyház szentségeinek kiszolgáltatása körül. Gondoljunk például a betegek áldoztatására, a haldoklók olajjal való megkenésére stb. Ezekben az esetekben is sikerült magának az Egyháznak járványok idejére olyan rendkívüli szabályokat bevezetnie, amelyek az adott kor orvosi ismereteinek megfelelően akadályozni próbálták a járványok terjedését. A jelenlegi kifogások azonban eltérnek a korábbi természettudományos szempontoktól. Most ugyanis nem objektív, ésszerűségi szabályok, illetve puszta természettudományos ismeretek, hanem testületekben vagy szélesebb körökben uralkodó, többségi vélemények alapján akarják megítélni a vallási gyakorlatokat. A kóser vágás ellen például olyan érveket szokás felhozni, amelyek az állatokkal kapcsolatos magatartással összefüggő értékítéleteket tartalmaznak. Tehát nem arról van szó, hogy táplálkozási célból le lehet-e vágni egy állatot. Egyébként maga ez a kérdés is túlmutat a természettudományok kompetenciáján. És nem is arról van szó, hogy bárkinek célja lenne a szándékos állatkínzás, ami egyébként ellenkezik a Biblia szellemével. Már az állati hús fogyasztásának elfogadása mögött is értékítélet húzódik meg. Nevezetesen, hogy az emberi élet fenntartása fontosabb a konkrét állat életénél. Ez a kérdés pedig nem pusztán természettudományi jellegű. Ugyanakkor a Biblia alapján rendkívül fontosnak tartjuk a teremtett világ védelmét. Az utóbbi időben sok információt szerzünk arról is, hogy számos állat- és növényfaj léte veszélybe került. Tehát a vadászati korlátozások bevezetése, az ésszerű szabályok keresése a természet védelmére nagyon is fontos és időszerű. Erről a Katolikus Egyház és a Magyar Püspöki Konferencia is igen jelentős dokumentumokat adott ki az utóbbi időben. Amikor pedig valamilyen vallási cselekmény későbbi pszichológiai hatásairól van szó, mindig jelentős kérdés, hogy ezek a hatások mennyire egzaktul megragadhatók és mennyire szükségszerűek. Alapvető kérdésről van szó, hiszen az ember eszménye nem kis részben szintén világnézeti vonásokat hordoz. Felmerülhet még annak veszélye is, hogy a vallási meggyőződések tartalmát kezdje el valaki valamilyen világnézeti alapon ideálisnak minősített eszmény szempontjából szubjektív oldalról felülbírálni. Ez pedig nyilvánvalóan ellenkezne a vallásszabadság jogával. Vallásaink eddigi története alapján ésszerűen remélhető, hogy a valódi tudományos felismeréseket egyes gyakorlataink kialakításában érvényesíteni tudjuk. Ezt azonban saját autonómiánk alapján tesszük anélkül, hogy ez hagyományainkat és értékeinket csorbítaná. A túl erőteljes állami beavatkozás ezen a területen mindig azzal a veszéllyel járhat, hogy a vallásszabadság alapvető értékei is sérülnek, valamilyen más világnézeti megfontolás alapján. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Befejezésül engedjék meg, hogy néhány szót szóljak vallási közösségeink kapcsolatáról itt, Magyarországon. Hazánkban több mint két évtizedes hagyománya van annak, hogy a legfontosabb, történelmileg régóta itt élő vallási közösségek vezetői egymással közös megbeszélést folytatnak, és esetenként az állammal való kapcsolatokban közös álláspontot képviselnek. Több olyan szervezet is működik Magyarországon, amely a zsidóság és a különböző keresztény egyházak közös tanácskozásainak, esetenként konferenciáinak, szakirodalmi tevékenységeinek is keretet ad. Az egyik ilyen a Keresztény-Zsidó Társaság, mely 2001 óta évente külön kötetben publikálja a kölcsönös dialógus és a kutatások eredményeit (Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv). A másik szervezet különböző keresztény egyházak és a zsidóság hivatalos képviselőiből áll: ez utóbbi a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) magyarországi részlege. 2012 januárjában megtartottuk első ízben az ökumenikus imahét után a keresztény-zsidó dialógus és imádság napját Budapesten, mégpedig a hívő emberek igen nagy érdeklődése mellett. Az idén januárban pedig már Budapesten kívül más városokban is sor került a dialógus, a találkozás közös rendezvényeire. Sajnos néha szükség volt arra is, bizonyos súlyos, antiszemita jelenségekre tekintettel, hogy keresztény egyházi vezetők is felemeljék szavukat a rasszizmus, a gyűlölet, az antiszemitizmus ellen. Ugyanakkor a közös fellépések nyomán úgy tűnik, hogy a társadalomban kezd kialakulni egy széles körű egyetértés és elkötelezettség a kölcsönös tisztelet, sőt a különböző vallású, nemzetiségű emberek alkotó együttműködése mellett. Ennek a folyamatnak a további erősítése javíthatja az egész társadalom lelkiállapotát és növelheti erkölcsi szilárdságát. Örvendetes, hogy a MAZSIHISZ és a helyi Hitközség meghívására más keresztény személyiségekkel együtt részt vehettem előbb egy megújított, budai zsinagóga avatásán, majd az idén januárban Csepelen egy új zsinagóga alapkövének letételén. Ezek az események a remény jelei számunkra, és egyben mutatják, hogy sok értékes, közös feladatunk van a jövőben is. Köszönöm szépen a figyelmet!
|
