Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe
Ez az ünnep szépen rámutat arra, hogy hitünk a nagy titkaival valahogy nem maradunk egyedül. Vannak dolgok, melyekkel nem jó egyedül maradni, jó, hogy van valami, valaki, aki segít bennünket, hogy még inkább megértsük, még inkább észrevegyük azt, ami a legmélyebben érint bennünket.
Köbli Tamás O.P. atya
Amikor Jézusnak a Templomban való bemutatását ünnepeljük, Szűz Mária segít, hogy észrevegyük Jézust, aki belép ebbe a világba.
Az ószövetségi szertartások valódi jelentését az újszövetség fényében ismerjük fel. A mózesi előírás most nyeri el valódi értelmét, amikor elviszik a Gyermek Jézust a templomba, hogy ott bemutassák. Őmellette ott van Mária és József, akik nemcsak szereplői az eseményeknek, de valami mélységes titok szemlélői és átélői is.
Ebbe a titokba enged betekintést a mai ünnep a mi számunkra is. Szemléljük Jézust a szentélyben, akit Szűz Mária ad nekünk. Szemléljük Isten bölcsességét és nagyságát. És szemléljük önmagunkat ebben a nagy titokban.
A Gyertyaszentelő a találkozás ünnepe is: a találkozásé ott és akkor a jeruzsálemi Templomban a két idős emberrel, Simeonnal és Annával, akik vártak Jézusra és Máriára. A mi számunkra is a találkozás ünnepe ez Jézussal a templomban, az Oltáriszentségben, az Evangéliumban és a másik emberben. Valami hasonló várakozással, vágyakozással, mint ahogy Simeon vágyakozott meglátni az Urat. Erre a találkozásra készülve vesszük a kezünkbe a gyertyát, a fényt, hogy így álljunk az Úr Jézus elé. A Vele való találkozás nem csak egy futó ismeretség, amely elfelejthető, de valami nagyon is meghatározó: a felismerés, hogy Szűz Mária Isten Egyszülött Fiát adja nekünk, Őt mutatja meg nekünk, akit Ő Istentől elfogadott, s most édesanyaként a számunkra is átad.
Az Egyház a mai napon egy gyertyát ad a kezünkbe. Ennek a gyertyának a lángja az eszünkbe juttatja a fényt, a hit fényét, amely a mi szívünk sötétségét szétoszlatja. Jól tudjuk, hogy a fényt, a lángot óvni kell. Éppen így van ez a hit lángjával is: óvni kell a széltől, óvni a kialvástól. Jézus később majd azt mondja, hogy Ő nem azért jön, hogy eloltsa a pislákoló mécsbelet, hanem Ő az, aki fel akarja éleszteni azt, hogy lángolhasson, hogy világítson.
Úgy érzem, hogy amíg a modern világ valahol azt sugallja, hogy már egy gomb megnyomásával az ember megtudhat mindent, és elérhet mindent, amire csak kíváncsi, az emberi lélek sötétsége marad és nem változik: A technikai eszközök és az álomutazások nem tudják csillapítani a vágyat Istenre és az Ő fényére.
A mai ünnep felhívás a hívő ember számára. Felhívás, hogy mi, akik észrevettük Jézust, valóban Őróla tanúskodjuk. Arra hív, hogy a találkozás Jézussal valamit elindítson bennünk: azt, hogy a ránk bízott fény valóban világítson mások számára.
A mai napon világszerte ünnepelnek a szerzetesek: a saját meghívásukra, az élő Jézussal való találkozásukra emlékeznek. De úgy érzem, hogy mi itt ma nem önmagunkat ünnepljük, hanem az Úristen jóságát. Hiszen mindig Ő az, aki hív, Ő az, aki alkalmassá tesz minket szolgálatára a szerzetesrendben. Szembe ötlő mindig az a szerzetes vagy pap, aki Istennek szenteli magát. Képes arra, hogy átadja másoknak a Jézussal való találkozás fényét. Úgy érzem, hálát adhatok, hogy az Úristen küldött számomra ilyen embereket.
Valamikor régen, még ifjú novícius koromban tanítottak bennünket az Istennek való szolgálatra, az önátadásra, s ez nagyon megragadott. De később az jutott az eszembe, hogy itt a földön az Úristené minden: a világ, az erdő, a tenger, minden, akkor így mi lesz az én önátadásommal, ha már így is, úgy is az Övé vagyok. Később rájöttem, hogy csak jó történhet velem ebben a helyzetben is, mert valójában az Úristen az, aki Önmagát adja. Ő az, aki vállal engem, elfogad úgy, ahogy vagyok. Valami ilyesmi érzés az, ami megfogalmazódik a zsoltárosban, amikor azt mondja: „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem?” És a válasz egyértelmű: „Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét” (Zst 115, 12-13). Azt mondja Jézus: nélkülem semmit sem tehettek, de velem viszont MINDENT!
Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony
Köbli Tamás O.P. atya
Az ószövetségi szertartások valódi jelentését az újszövetség fényében ismerjük fel. A mózesi előírás most nyeri el valódi értelmét, amikor elviszik a Gyermek Jézust a templomba, hogy ott bemutassák. Őmellette ott van Mária és József, akik nemcsak szereplői az eseményeknek, de valami mélységes titok szemlélői és átélői is.
Ebbe a titokba enged betekintést a mai ünnep a mi számunkra is. Szemléljük Jézust a szentélyben, akit Szűz Mária ad nekünk. Szemléljük Isten bölcsességét és nagyságát. És szemléljük önmagunkat ebben a nagy titokban.
A Gyertyaszentelő a találkozás ünnepe is: a találkozásé ott és akkor a jeruzsálemi Templomban a két idős emberrel, Simeonnal és Annával, akik vártak Jézusra és Máriára. A mi számunkra is a találkozás ünnepe ez Jézussal a templomban, az Oltáriszentségben, az Evangéliumban és a másik emberben. Valami hasonló várakozással, vágyakozással, mint ahogy Simeon vágyakozott meglátni az Urat. Erre a találkozásra készülve vesszük a kezünkbe a gyertyát, a fényt, hogy így álljunk az Úr Jézus elé. A Vele való találkozás nem csak egy futó ismeretség, amely elfelejthető, de valami nagyon is meghatározó: a felismerés, hogy Szűz Mária Isten Egyszülött Fiát adja nekünk, Őt mutatja meg nekünk, akit Ő Istentől elfogadott, s most édesanyaként a számunkra is átad.
Az Egyház a mai napon egy gyertyát ad a kezünkbe. Ennek a gyertyának a lángja az eszünkbe juttatja a fényt, a hit fényét, amely a mi szívünk sötétségét szétoszlatja. Jól tudjuk, hogy a fényt, a lángot óvni kell. Éppen így van ez a hit lángjával is: óvni kell a széltől, óvni a kialvástól. Jézus később majd azt mondja, hogy Ő nem azért jön, hogy eloltsa a pislákoló mécsbelet, hanem Ő az, aki fel akarja éleszteni azt, hogy lángolhasson, hogy világítson.
Úgy érzem, hogy amíg a modern világ valahol azt sugallja, hogy már egy gomb megnyomásával az ember megtudhat mindent, és elérhet mindent, amire csak kíváncsi, az emberi lélek sötétsége marad és nem változik: A technikai eszközök és az álomutazások nem tudják csillapítani a vágyat Istenre és az Ő fényére.
A mai ünnep felhívás a hívő ember számára. Felhívás, hogy mi, akik észrevettük Jézust, valóban Őróla tanúskodjuk. Arra hív, hogy a találkozás Jézussal valamit elindítson bennünk: azt, hogy a ránk bízott fény valóban világítson mások számára.A mai napon világszerte ünnepelnek a szerzetesek: a saját meghívásukra, az élő Jézussal való találkozásukra emlékeznek. De úgy érzem, hogy mi itt ma nem önmagunkat ünnepljük, hanem az Úristen jóságát. Hiszen mindig Ő az, aki hív, Ő az, aki alkalmassá tesz minket szolgálatára a szerzetesrendben. Szembe ötlő mindig az a szerzetes vagy pap, aki Istennek szenteli magát. Képes arra, hogy átadja másoknak a Jézussal való találkozás fényét. Úgy érzem, hálát adhatok, hogy az Úristen küldött számomra ilyen embereket.
Valamikor régen, még ifjú novícius koromban tanítottak bennünket az Istennek való szolgálatra, az önátadásra, s ez nagyon megragadott. De később az jutott az eszembe, hogy itt a földön az Úristené minden: a világ, az erdő, a tenger, minden, akkor így mi lesz az én önátadásommal, ha már így is, úgy is az Övé vagyok. Később rájöttem, hogy csak jó történhet velem ebben a helyzetben is, mert valójában az Úristen az, aki Önmagát adja. Ő az, aki vállal engem, elfogad úgy, ahogy vagyok. Valami ilyesmi érzés az, ami megfogalmazódik a zsoltárosban, amikor azt mondja: „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem?” És a válasz egyértelmű: „Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét” (Zst 115, 12-13). Azt mondja Jézus: nélkülem semmit sem tehettek, de velem viszont MINDENT!
Hálát adunk ezen az ünnepen az Üdvözítő Jézusnak, hogy hívott bennünket Önmagához, és kérjük, hogy Ő legyen az, aki növeli napról-napra a Hozzá való hűségünket, azt, hogy napról-napra növekedjék bennünk az Ő fénye, melyet átadhatunk másoknak.
Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony
forrás: szentlaszlo.dnyem.hu/?q=node/31
Köbli Tamás O.P. atya rövidített szentbeszéde, amelyet a Megszentelt Élet világnapja alkalmából mondott a debreceni Szent Anna Székesegyházban.
Köbli Tamás O.P. atya rövidített szentbeszéde, amelyet a Megszentelt Élet világnapja alkalmából mondott a debreceni Szent Anna Székesegyházban.
