„Nagyon fontos, hogy amint lehetséges, visszatérjünk egy közös szokáshoz, amely szerint a papok és a hívek együtt, egy irányba fordulnak – keletre, vagy legalább az apszis felé –ahonnan az Úr érkezik.” A bíboros hozzátette: „Arra kérlek benneteket, hogy alkalmazzátok ezt a gyakorlatot, ahol lehetséges.”

Továbbra is érvényes a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseinek 262. pontja: „A főoltár lehetőleg elmozdíthatatlan és felszentelt oltár legyen, amelyet a faltól elválasztva úgy kell felállítani, hogy könnyen körüljárható legyen, és a néppel szemben lehessen misézni. Olyan helyet foglaljon el, hogy valóban központ legyen, amelyre önként ráirányul a hívők egész közösségének figyelme.”

Semmi sincs a zsinat szövegében arról, hogy az oltárt a nép felé kellene fordítani; e pont először egyes zsinat utáni instrukciókban jelenik meg. A legfontosabb direktíva az 1969-ben kibocsátott Institutio Generalis Missalis Romani-nak, az új misekönyv általános rendelkezéseinek 262. pontjában található. Ez azt mondja: „Előnyösebb, ha a főoltárt a faltól elválasztva építik föl, úgy, hogy az oltár könnyen körüljárható legyen, és azon a nép felé fordulva (versus populum) lehessen misézni.”

A 2002-es misszále általános rendelkezései változatlanul megismétlik ezt a szöveget, kivéve a következő hozzáadást: „ami kívánatos, ahol lehetséges”. Sokfelé úgy vették ezt, mint az 1969-es szöveg szigorítását, mely azt jelentené, hogy most már általános kötelezettség van a nép felé fordított oltár felállítására, „ahol ez lehetséges”.

Ezt az értelmezést azonban elvetette az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció 2000. szeptember 25-én, amikor kijelentette, hogy az „expedit” (kívánatos) szó nem jelent kötelezettséget, csupán egy javaslatot. A fizikai irányulást – mondja a kongregáció – meg kell különböztetni a szellemitől. Még ha egy pap versus populum misézik is, neki mindig versus Deum per Jesum Christum (Isten felé, Jézus Krisztus által) kell irányzódnia. Rítusok, jelek, szimbólumok, szavak soha sem képesek kimeríteni a megváltás misztériumának belső valóságát. Ezért a kongregáció óv bármi egyoldalú és merev állásfoglalástól ebben a vitában.

Ferenc pápa az Istentiszteleti Kongregációban tett látogatásakor kifejezetten emlékeztetett rá, hogy a szentmise-bemutatás „rendes” formája a VI. Pál által közzétett Misekönyv (misszálé), „rendkívüli” a XVI. Benedek által engedélyezett forma, a Summorum Pontificum k. motu proprio által megjelölt céllal és módozatokkal, de ez nem foglalhatja el a „rendes” helyét.

Robert Sarah bíboros

Az a fontos, amit Ő tesz a liturgiában, a legjobb, amit mi tehetünk pedig az, hogy imádatunk „első gyümölcseit” adjuk át neki. Amikor a liturgiát anyanyelven ünneplik az emberek felé fordulva, fennáll a veszélye annak, hogy az embereknek vagy akár magának a papnak a személyisége kerül a középpontba, nem pedig Istené.