Az örök élet ünnepe

Mindenszentek ünnepe a már rövidülő nappalok, a növekedő sötétség idejére, az ősz végére, tél kezdetére esik. A növekvő sötétség ellen jó eszköz a tűz-, illetve a gyertyagyújtás.

BODÓ MÁRTA
vasarnap.katolikhos.ro
főszerkesztő
A kereszténység terjedése az ünnep kialakulásakor még folyamatban volt, már voltak elkötelezett, kipróbált keresztény közösségek, és még éltek, különösen az északi, északnyugati tájakon, a korábbi hagyományok. Ezek „megkeresztelése” a kereszténység egyik okos húzása volt: a pogány, ez esetben kelta ünnepet bevonták keresztény mázzal és tartalommal.

Így megmaradtak a felvonulások, és ahol korábban szokás volt, ott az egyházvezetés megtartotta például azt, hogy az emberek beöltözzenek: szenteknek, angyaloknak, ördögöknek.

A kelták, akiknél pont ez időre esett egy korábbi ünnepük, folytatták a régi hagyományaikat, így aztán a szokások összevegyültek. Az viszont minden hagyományban egyértelmű, hogy a megholtakra, ezek közt kiemelten saját elhunyt szeretteinkre emlékezünk.

A holtak lelki üdvéért gyertyát gyújtunk a sírokon, otthonokban, imát mondanak, misére mennek, a temetőben virággal díszítik a sírokat. Nem csak a kelta hagyományban szövődtek népi szokások az ünnep köré: a magyar néphagyomány is számos hiedelmet ismer. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen a számukra is megterítették az asztalt. Sokfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a holtak miséznek a templomban, s míg szól a harang, hazalátogatnak egykori otthonukba – ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.

A lámpás, gyertya gyújtásának célja e népi hiedelemvilág szerint, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkecskék” újra visszataláljanak sírjukba, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni, feldíszíteni is ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükön. A bukovinai magyarok még ennivalót is vittek a temetőbe, a sír mellé. Magyarország egyes vidékein harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek.

A katolikus egyházi szertartás része, hogy a temetői keresztnél elimádkozzák a mindenszentek litániáját, megáldják az új síremlékeket. A halottakról, elhunyt szeretteinkről megemlékezve értük imádkozunk, ez pedig a közbenjárás lehetségességének hitén alapul. A tény, hogy a hátramaradt hozzátartozó nem tehetetlen, hanem tud valamit tenni az elköltözött rokonért, barátért, nagy lelki vigasztalás, ugyanakkor még a november 2-i halottak napja sem a gyász és szomorúság napja, a gyászmisék is az örök életről és a feltámadásról szólnak.

Bár fájdalmas az elválás, különösen ha váratlanul, fiatalkorban érkezik, keresztényként mégis abban a hitben élünk, hogy lesz találkozás, mert van élet a halál után. Erre emlékeztet a november 1, minden szent ünnepe, amikor valójában azt ünnepeljük, hogy az élet örök, Istent dicsőítjük, hogy örök élete részesévé tett.



2016. október 30.
forrás: vasarnap.katolikhos.ro/2513-vezercikk/4623-az-oeroek-elet-uennepe