Böjte Csaba a migrációról: Jézus sem nyakló nélkül enged be mindenkit a mennyek országába

A múlt hónapban a világ legnagyobb pénzintézeteinek 100 vezetője egy elvileg titkos találkozón vett részt New York-ban, amelyen egy „Chain” (lánc) nevű cég bemutatta azt a technológiát, aminek segítségével a dollárt „tisztán digitális eszközzé” lehet alakítani.


Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a blogstar.hu – nak adott interjút, amelyben kifejtette véleményét a bevándorlási hullámmal kapcsolatban is.

A legnagyobb baj az, hogy a migráció valós problémájával kapcsolatban csak a két véglet van jelen a közbeszédben.

„Felnőhetnénk és észrevehetnénk, hogy a világban van szürke, vagy kék is. Elítélem azt, aki feltétel nélkül mindenkit beenged. Én több, mint ötezer gyereket fogadtam be, de csak azt, aki kérte, aki tényleg segítségre szorult és azt aki kész volt velem együttműködni.”

Böjte Csaba elmondta, hogy partneri viszonyt alakított ki a gyerekekkel. Megkérte őket, hogy tanuljanak, fogadjanak szót és ezért vállalta, hogy szállást, kosztot és atyai szeretet ad nekik.

„Mereven azt mondani, hogy hozzánk aztán senki se jöjjön be, az nem magyar emberhez méltó viselkedés. Ájultan hagyni, hogy bárki jöjjön és azt csináljon, amit akarjon, az is nagyon furcsa, beteges dolog.”

Böjte Csaba a blogstar.hu kérdésére válaszolva úgy fogalmazott, hogy nyitva áll az ajtaja, de aki bekopogtat hozzá annak méltónak kell lenni erre a szeretetteljes, baráti fogadtatásra. Ezért a migráció ügyben fontos szerepe van a rendőröknek, a határőröknek. Nekik kell ugyanis megállapítani, hogy ki milyen céllal érkezik. A bajban lévő, barátként érkező embereket segíteni kell.

„Mi magyarok a történelem során egy párszor voltunk kultúrák találkozásának a középpontjában. Veszélyesek ezek a helyzetek, de én hiszek abban, hogy a párbeszéd segít ezeket mindannyiunk előnyére fordítani és nem válik gyilkos indulatokká.”

Egy pap feladatairól szólva a ferences szerzetes úgy fogalmazott, hogy „Ha az ember az evangéliumra, Istenre figyel és nem okoskodni próbál, akkor ez nem nagy teher. Jézus Krisztus irányt mutatott, eljött a földre és meghívta az ő országába az egész emberiséget, vagyis nagylelkűen befogad, integrál. Ennek a fényében Ferenc pápa döntése, hogy elmegy Leszbosz szigetére és elhoz tizenkét menekültet érthető és világos.

Az biztos, hogy Jézus sem nyakló nélkül enged be mindenkit a mennyek országába. Nem elég csak mondogatni, hogy „uram, uram”, hanem tenni is kell érte.”


2016. május 17.
Forrás: meteon.org/2016/05/17/bojte-csaba-a-migraciorol-jezus-sem-nyaklo-nelkul-enged-be-mindenkit-a-mennyek-orszagaba/