Benedek pápa lemondása:
Clinton, Obama és Soros benne volt?


EPOCH TIMES

Amerikai katolikusok egy csoportja már Donald Trump hivatalba lépésekor nyílt levelet írt az amerikai elnöknek, amelyben azt kérték, hogy vizsgálja meg Benedek pápa 2013-ban történő lemondását.


A körülmények igen szokatlanok voltak: egyebek között a Vatikán ezen időpontban valamennyi nemzetközi pénzügyi tranzakciótól már néhány napja el volt vágva, és ezeket figyelemre méltó módon pontosan azon a napon állították helyre, amikor Benedek pápa bejelentette visszalépését.

Tekintettel arra, a Wikileaks által nyilvánosságra hozott „Podesta-emailekből” kiderült, hogy Hillary Clinton, tanácsadója és annak köre a katolikus egyházon belüli lehetséges rezsimváltást vitattak meg, ki kell vizsgálni, vajon e tekintetében történtek-e lépések, hangsúlyozzák a levél szerzői.

Néhány nappal ezelőtt Federico Lombardi volt vatikáni szóvivő a vatikáni rádió szerint elmondta, hogy XVI. Benedek pápa „hatalmas nyomás” alatt állva lépett vissza, mint ahogyan azt röviddel azelőtt Luigi Negri olasz püspök a médiának el is mondta.

A portál ezután közli a levelet, amelyben az aláírók kiemelik, hogy Benedek pápát egy olyan pápa váltotta fel, „akinek látható feladata abban áll, hogy a nemzetközi baloldal radikális-ideológiai programjának spirituális aláfestést biztosítson.” A levélírók kifejezik döbbenetüket, amiért az amerikai elnökválasztási kampány idején Ferenc pápa aktívan „határaink biztosítására javasolt politika ellen lépett fel”.

A levél végén pontról pontra felsorolják, hogy milyen kérdések tisztázására kérik a vizsgálatot.

E pontok közül az első:

„Milyen célból figyelte meg a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) a Ferenc pápát megválasztó konklávét?”

Egy másik pont:

„Miért indultak meg a pénzügyi tranzakciók pontosan 2013. február 12-én, azaz azon a napon, amikor nyilvánossá tették XVI. Benedek pápa visszavonulását?”

És szintén egy másik:

„Milyen szerepet játszott George Soros és más nemzetközi pénzemberek, akik ebben az időben az Egyesült Államokban tartózkodtak?”

Az aláírók kérelmezik, hogy a vizsgálat eredményeit hozzák nyilvánosságra, mert így az amerikai katolikus hierarchia meg tudja tenni a szükséges lépéseket.

Lovas István


2019. március 23.
fotó: Jeffrey Bruno/shutterstock.com
forrás: demokrata.hu/hir/kulfold/benedek-papa-lemondasa




-

Álmatlanság
– ezért mondott le XVI. Benedek pápa


Alig néhány héttel halála előtt a közelmúltben távozott emeritus pápa, XVI. Benedek levelet írt életrajzírójának, Peter Seewaldnak. Az október 28-án küldött levélben az emeritus pápa elmondja, hogy 2013-as lemondásának elsődlegesen egészségügyi oka volt, éspedig a kínzó álmatlanság – adja hírül a Focus hetilap híre alapján a Famille Chrétienne portál.


A pápát a 2005-ös kölni ifjúsági világtalálkozó után, már pápasága első hónapjaitól kezdve kínozta szüntelenül az álmatlanság. Erős altatókat kapott orvosaitól, és eleinte javult is az állapota, és képes volt arra, hogy feladatait ellássa. Szervezete azonban idővel hozzászokott a gyógyszerekhez, és egyre nehezebbé vált a számára, hogy minden kötelezettségének eleget tegyen.

Az altatók szedése lehetett az oka annak az incidensnek is, amely egy Mexikóban és Kubában tett utazás során következett be 2012 márciusában. Az első ott töltött éjszaka után reggel a pápa azt vette észre, hogy a zsebkendője csupa vér. „Valószínűleg valaminek nekimentem a fürdőszobában és elestem” – írta levelében.

Egy orvosnak sikerült aztán úgy ellátnia őt, hogy a sérülések ne legyenek láthatóak. A baleset után új háziorvosa állítólag ragaszkodott ahhoz, hogy csökkentse az altatók mennyiségét, és azt tanácsolta a pápának, hogy külföldi utazásai során csak a reggeli órákban jelenjen meg a nyilvánosság előtt.

Az emeritus pápa a levelében azt írta, hogy tökéletesen tudatában volt annak, hogy ezek a korlátozó orvosi előírások csak rövid időn át tarthatók be, és ez vezette őt a 2013. februári lemondáshoz, ami alig néhány hónappal a riói Világifjúsági Napok előtt következett be. A pápa úgy érezte, ezt a feladatot július hónapban már nem tudja ellátni. Elegendő idővel előtte mondott le, hogy utódja fel tudjon készülni a brazíliai utazásra.

Benedek pápa a levélben hangsúlyozta, hogy döntését nem bánta meg, és józan és megfontolt mérleges alapján ma is újra így döntene.

Seewald szerint – írta a Tagesschau – azt már korábban is tudni lehetett, hogy egészségügyi problémák vezettek a lemondáshoz, de hogy ezek álmatlansággal függöttek össze, az nem volt közismert. A pápa nem akart feltűnést kelteni lemondásának körülményeinek ismertetésével.

A lemondás okaival kapcsolatos találgatások azonban a pápa halála után is folytatódtak, mindenféle nyomásgyakorlásról és zsarolásról is esett szó, ezért Seewald kötelességének érezte, hogy ennek a döntő részletnek a közzétételével gátat vessen az összeesküvés-elméleteknek és téves spekulációknak.


2023. január 28.
Solymosi Judit
fotó: Alessia GIULIANI/CPP/CIRIC
forrás: katolikus.ma/almatlansag-ezert-mondott-le-xvi-benedek-papa/