Budapest - 1938. május 25-29
XXXIV. Eucharisztikus világkongresszus Budapesten

1938. május 25-én ünnepélyes külsőségek közepette megkezdődik Budapesten a 34. Eucharisztikus Világkongresszus.

1938. május 25-én ünnepélyes
külsőségek közepette
megkezdődik Budapesten
a XXXIV. Eucharisztikus
világkongresszus.
Az eucharisztia magyarul oltáriszentséget jelent, a kongresszusi mozgalom ennek jegyében Krisztus társadalmilag elismerhető és érvényesíthető hatalmát, a világban való valóságos jelenlétét hirdeti.

Ennek az eszmének a tiszteletére szervezi meg a katolikus egyház 1881 óta a nemzetközi eucharisztikus kongresszusokat.

A 34. Világkongresszus rendezésének jogát Budapest nyerte el. Ez - messze túlmutatóan annak egyházi jelentõségén - óriási elismerésnek számított. Volt már egyszer hazánkban ilyen kongresszus, de akkor még Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként volt rendezője, s a kongresszus Bécsben volt.

A kongresszust óriási szervezőmunka előzte meg, a hazai szervezők demonstrálni akarták, hogy a külpolitikailag és gazdaságilag is bezárt Magyarország képes „világraszólóan” megrendezni az eseményt.

1938-as eucharisztikus világkongresszus emlékérme

Ezen túlmenően - természetesen - az 1938. május 25-29. között lezajlott istentiszteletek, ünnepségek, kongresszusi ülések és körmenetek a magyar katolikus egyház erejét és a világegyházzal való egységét kívánták bizonyítani. Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a pápa legátusa (aki korábban, 1933-ban megkötötte Hitlerrel a sikertelennek bizonyult birodalmi konkordátumot, s aki később XII. Pius néven lett pápa) és a résztvevők többsége - kimondva, kimondatlanul - úgy vélte: a budapesti ünnepségek a lelki élet elmélyítése mellett politikailag a német nácizmus ellen irányulnak.

A XXXIV. Eucharisztikus
világkongresszus himnusza
Mindez annyira jól érzékelhető volt, hogy Hitler megtiltotta a német katolikusok részvételét. A „másik” oldalra is volt azonban üzenete, a másik fő ellenség, „pogány” bolsevizmus felé.

Az önmagában is hatalmas ívű nemzetközi eseményt összekapcsolták egy nagy hazai ünnepségsorozattal, amely a 30-as években erőteljesen megnyilvánuló Szent István-kultusz betetőzéseként a szentté avatott király 900. évfordulóját volt hivatott megünnepelni.

Mindez nem kevés tudatossággal együttesen kívánta reprezentálni, hogy Magyarország ismét be tudja tölteni évszázados „kereszténység védőbástyája” szerepkörét, amely megint csak „két pogány között” maradt rá.

Az ünnepségek (ahogy az akkori sajtó írta, a „kettős szent év” rendezvényei) egyúttal kifelé és befelé egyaránt demonstrálták - mint tudjuk az utolsó békeévben -, hogy Magyarország még mindig a „béke szigete Közép-Európában”.

Az események erõteljes hazai is külföldi propagandájáról külön bizottságok gondoskodtak, az Eucharisztikus Kongresszusnak pl. külön ügyészségi engedéllyel többnyelvû emlékalbuma jelent meg alig pár héttel az események lezárultával.

A kongresszus fővédnöke, a református Horthy természetszerűleg nem lehetett, így a római katolikus kormányzóné kapta ezt a feladatot. A kortárs megfigyelõk szerint a politikusok közül inkább Imrédy miniszterelnök szereplése dominált, akinek egyébként a Kongresszus elõtti hetekben történõ kinevezésében nem kevessé játszott szerepet közismerten elkötelezett katolikussága. A Szent István-év legfőbb védnöke azonban már Horthy volt, aki tudatosan igyekezett is felvállalni ezt az örökséget.

A két esemény, de elsősorban a kongresszus elképesztő színpompával és nagyszabásúan került megrendezésre. A küldöttek és vendégek 33 országból érkeztek, mintegy 50 ezren, a hazai résztvevők száma néhol elérte a félmilliót is. Több tízezres körmenetek, különleges éjszakai szentségimádások, majd félmilliós szentmisék, pazar budapesti díszkivilágítás, hatalmas és díszes vendégsereg tette emlékezetessé hívőknek és nem hívőknek egyaránt az eseményeket.



2016. május 25.
forrás:eucharistic.hupont.hu/