Az élet igéje – 2025. július

Az egész világon olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére. 86 nyelvre fordítják le, és 14 millió emberhez jut el a média és az internet segítségével.

Chiara Lubich,
a focolare mozgalom
alapítója
„Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve.” (Lk 10,33)

Egy európai nagyvárosban a metrón látta Martin, hogy minden utas a mobiltelefonjával van elfoglalva. Virtuálisan össze vannak kapcsolódva, ám valójában az elszigetelődés csapdájába estek. És ott a nagy kérdés: „Vajon képtelenek vagyunk már egymás szemébe nézni?”

Ez gyakori tapasztalat, különösen az anyagiakban gazdag, emberi kapcsolatokban viszont egyre szegényebb társadalmakban. Az evangélium azonban továbbra is előáll eredeti, mindig építő javaslatával, amely „mindent újjá tud teremteni”[1].

Jézus hosszú párbeszédet folytat a törvénytudóval, aki azt kérdezi tőle, mit kell tennie ahhoz, hogy eljusson az örök életre[2], ő pedig az irgalmas szamaritánusról szóló híres példabeszéddel válaszol. Az akkori társadalom fontos személyiségei, egy pap és egy levita az út szélén meglátnak egy rablók által megtámadott embert, ám elmennek mellette.

„Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve.”

Jézus a törvénytudónak, aki jól ismeri a felebaráti szeretet isteni parancsolatát[3], a hitetlen, ellenségnek tekintett idegent ajánlja példaképül, aki meglátja a sebesült vándort, és hagyja, hogy belülről, az emberi szív mélyéről a szánalom érzése magával ragadja. Ezért félbehagyja az útját, odalép hozzá és gondoskodik róla.

Jézus tudja, hogy minden emberi személyt megsebzett a bűn, és az ő küldetése éppen az, hogy Isten irgalmával és ingyenes megbocsátásával meggyógyítsa a szívünket, hogy az újra képes legyen a közelségre és az együttérzésre.

„[…] ahhoz, hogy megtanuljunk irgalmasnak, tökéletesnek lenni, mint az Atya, Jézusra kell tekintenünk. Őbenne teljes az Atya szeretetének kinyilatkoztatása. […] a szeretet az az abszolút érték, mely minden másnak értelmet ad […], ennek pedig legmagasztosabb kifejeződése az irgalom. Az irgalom, mely segít, hogy mindig újnak lássuk azokat az embereket, akikkel együtt élünk a családban, a munkahelyen, anélkül hogy emlékeznénk fogyatékosságaikra és hibáikra. Az irgalom segít, hogy ne ítélkezzünk, hogy megbocsássuk az elszenvedett igazságtalanságokat, sőt hogy el is felejtsük azokat.”[4]

„Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve.”

Jézus végső felszólításában rejlik a határozott és egyértelmű válasz: „Menj, és tégy te is hasonlóképpen!”[5] Ezt ismétli Jézus mindenkinek, aki elfogadja az ő igéjét: lépjünk közel, kezdeményezzünk, „érintsük meg” az emberek sebeit, akikkel nap mint nap találkozunk életünk útján.

Ahhoz, hogy megéljük az evangéliumi közelséget, mindenekelőtt kérjük Jézust, hogy gyógyítson meg bennünket az előítéletek és a közöny vakságából, amely megakadályozza, hogy túllássunk önmagunkon.

Azután tanuljuk meg a szamaritánustól az együttérzés képességét, amely arra készteti, hogy saját életét is kockára tegye. Utánozzuk a készségét, hogy megteszi az első lépést a másik felé, és hajlandó meghallgatni őt. Tegyük magunkévá a másik fájdalmát, megszabadulva az ítélkezéstől és attól az aggodalomtól, hogy ez „időpocsékolás” lenne.

A következő tapasztalatot egy fiatal koreai nő mesélte: „Megpróbáltam segíteni egy tinédzsernek, aki nem az én népemből való, és nem is ismertem jól őt. Bár nem tudtam, mit és hogyan tegyek, vettem a bátorságot és megpróbáltam. Legnagyobb meglepetésemre azt vettem észre, hogy amint felajánlottam a segítséget, meggyógyultak a belső sebeim.”

Ez az ige aranykulcsot kínál számunkra a keresztény humanizmushoz: tudatosítja bennünk közös emberségünket, amelyben Isten képmása tükröződik vissza, és megtanít arra, hogy bátran lépjünk túl a fizikai és kulturális „közelségről” alkotott fogalmainkon. Ilyen távlatokban a „saját” határainkat ki tudjuk tágítani „mindenki” horizontjáig, és újra felfedezhetjük a társadalmi együttélés igazi alapjait.


Letizia Magri és az életige csoport gondozásában           

[1] vö. Jel 21,5
[2] vö. Lk 10,25-37
[3] MTörv 6,5; Lev 19,18
[4] C. Lubich, Az élet igéje, 2002. június, Új Város, 2002/6.
[5] Lk 10,37
forrás: Fokoláre Mozgalom



-

Maria Voce Emmaus befejezte földi életét

*1937. július 16. Kalábria Olaszország †2025. június 20.

Maria Voce, a Fokoláre Mozgalom (Mária Műve) első elnöke az alapító Chiara Lubich után, tegnap 87 éves korában, Rocca di Papa-i (Olaszország) otthonában, sokak szeretetétől és imáitól körülvéve távozott közülünk.

Maria Voce Emmaus

Ezt tegnap este jelentette be Margaret Karram, a jelenlegi elnöke a Fokoláre mozgalom tagjainak világszerte.

Levelében kifejezte mérhetetlen fájdalmát, valamint a testvéri és gyermeki köteléket, amely Maria Voce-hoz kötötte.
Az alapító után a Fokoláre Mozgalom első elnökeként tudta, hogyan kell okosan, előrelátóan és a szükséges határozottsággal irányítani a munkát az átmenet nehézségei közepette az alapítás időszakából a következő szakaszba.

Az egység karizmájához való ragyogó hűsége párosult a bátorsággal, hogy szembenézzen az immár világméretű szervezetté növekedett mozgalmunk kihívásával az emberi, a társadalmi és az intézményi élet számos területén.

Az „Emmaus” nevet Chiara Lubichtól életprogramként kapta, és ez vezetői programjává is vált: együtt, szinódusi módon járni, bízva – az útközben felmerülő kérdések és elbizonytalanodások ellenére – Isten jelenlétében az övéi között.

Amióta 2021-ben a Fokoláre elnökeként őt követtem, mindig mellettem állt, finom éberséggel, és bölcs tanácsaival segített. Lelki, teológiai és jogi felkészültsége mellett mélyen befogadó emberséggel és megnyerő, mindig tiszteletteljes humorral is rendelkezett.

Bölcsességét és emberi nagyságát a legkülönbözőbb vallási és civil személyiségek ismerték el, XVI. Benedek pápától és Ferenc pápától kezdve a különböző egyházak vezetőitől kezdve más vallások és kultúrák képviselőiig.

Néhány órával a másik életbe távozása előtt Jesús Morán és én még egyszer, utoljára meglátogathattuk őt. Nyugodt volt. Vigasztal a gondolat, hogy a mennyben Szűz Mária vár rá, akihez nagyon mély, mondhatnám, egzisztenciális kapcsolat fűzte.
Jesús Morán, aki a Fokoláre Mozgalom társelnökeként az első hat évet Maria Voce mellett élte meg, állítja, hogy Emmaus megválasztásával új szakasz kezdődött a Fokoláre Mozgalom történetében. Így ír:
Nemcsak a Chiara Lubich utáni szakasz első elnökeként vonul be a Mozgalom történetébe, hanem úgy is, mint aki az alapítás utáni korszakban megtette a Mozgalom első innovatív szervezési lépéseit, a karizmához való tökéletes és találékony hűségben.

Első mandátuma idején, miközben Chiara hiánya nagyon érezhető volt és ez csüggedést okozhatott, ő beutazta a világot, hogy megerősítse a Fokoláre közösségek tagjait egy testvéribb és egységesebb világ iránti elkötelezettségükben az alapító karizmájának megfelelően.

Második mandátuma idején pedig elkezdte felkészíteni a mozgalmat a küszöbön álló és elkerülhetetlen „válság” szakaszára, amelyet Ferenc pápa nagy lehetőségnek nevezett. Az argentin pápa minden találkozásuk alkalmával nagyrabecsülését fejezte ki iránta, és ez rámutat egy másik tulajdonságára is, kifejezi az egyházias szellemét.

Mindig is csodáltam Emmausban a belső szabadságot, az elszántságot és a józan ítélőképességet, amiben a jogi végzettsége is segítségére volt.

Köszönöm, Emmaus, hogy mozgalmunk még nagyon rövid történetének legnehezebb időszakában ünnepélyes igent mondtál. Mária karjaiba vett téged, bemutatott Fiának, és együtt vittek téged az Atya ölébe, aki örök forrása volt a lépéseidnek.”
Maria Voce temetése jövő hétfőn, 2025. június 23-án, 15 órakor lesz a Rocca di Papa (Róma) Nemzetközi Fokoláre Központban (Via di Frascati, 306 – Rocca di Papa (Róma))(*). A szertartás online is követhető, az elérhetőséget a fokolare.hu/link oldalra fogjuk kitenni.

Életrajzi adatok

Maria Voce 1937. július 16-án született Ajello Calabroban (Cosenza – Olaszország), hét gyermek közül elsőként. Édesapja orvos volt, édesanyja háziasszony. Jogi tanulmányainak utolsó évében Rómában (1959) találkozott az egyetemen egy fokoláros csoporttal, és elkezdte követni lelkiségüket. Tanulmányai befejezése után Cosenzában dolgozott, és a város első női ügyvédje lett. Később teológiát és kánonjogot tanult.

1963-ban kapta Istentől a hívást, hogy kövesse Chiara Lubich útját, és erre azonnal nagylelkűen válaszolt. A mozgalomban Maria Voce „Emmaus” néven ismert, ez a név arra a jól ismert epizódra utal, amikor a két tanítvány a feltámadás után Jézussal sétál.

Ő maga meséli el, hogyan javasolta ezt neki ezt a nevet Chiara: „Megerősített bennem egy erős késztetést, amelyet már egy ideje éreztem magamban, hogy az életemet úgy éljem, hogy azok, akik találkoznak velem, megtapasztalják Jézust a középpontban”. Ettől a pillanattól kezdve az volt minden törekvése, hogy az egység hídjait építse, hogy így kiérdemelje Isten jelenlétét az emberek között.

1964-től 72-ig a szicíliai (Olaszország) Fokoláre közösségekben volt, Szirakuszában és Cataniában, 72-től 78-ig pedig Chiara Lubich személyes titkárságának tagja lett.

1977-ben Chiara Lubich fontos utazást tett Isztambulba (Törökország), ahol évek óta mély kapcsolatot ápolt a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátussal. Ezekben az években Maria Voce otthona is éppen ebben a városban volt, és így mesél erről: „Fontos tapasztalat volt, mind a különböző egyházakkal, mind az iszlámmal való értékes kapcsolatok miatt, és azért is, mert éreztük, hogy csak Jézus köztünk erősít meg minket annak az országnak megannyi problémájával szemben.

Isztambulban ökumenikus kapcsolatokat épített ki az akkori konstantinápolyi pátriárkával, I. Demetriosszal és számos metropolitával, köztük a jelenlegi pátriárkával, I. Bartolomaiosz pátriárkával, valamint a különböző egyházak képviselőivel.

1988-ban Chiara felkérte, hogy térjen vissza Olaszországba, hogy a Rocca di Papa-i Nemzetközi Központban és az Abbà-iskolában, a Fokoláre interdiszciplináris tanulmányi központjában dolgozzon, amelynek 1995-ben jogi szakértőként tagja lett.

2000 óta társfelelőse a „Közösség és jog” Nemzetközi Bizottságának, az igazságszolgáltatás területén tevékenykedő szakemberek és tudósok hálózatának. 2002 és 2007 között közvetlen munkatársa volt Chiarának a Mozgalom általános statútumainak frissítésében.

2008. július 7-én, néhány hónappal Chiara Lubich halála után megválasztották a Fokoláre Mozgalom elnökévé, és 2014. szeptember 12-én megerősítették a második ciklusra is. Elnöksége stílusaként mindig is azt említette, hogy „a kapcsolatokat helyezi előtérbe”, és a Mozgalom céljáért dolgozik, amiért született: a párbeszéd útját követve minden szinten és minden területen az egységre törekszik.

Ő maga is többször hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a párbeszéd. Ha létezik az erőszak, mint szélsőség – mondta 2015-ben az ENSZ-ben, New Yorkban -, akkor most ugyanezzel a radikalizmussal, de strukturálisan más módon, a párbeszéd szélsőségességével válaszoljunk.

Számos utazást tett, minden földrészre eljutott, hogy találkozzon a Mozgalom világszerte élő közösségeivel, és folytassa a kapcsolatokat a civil és egyházi világ, a kulturális és politikai szféra, az ökumené és a vallásközi párbeszéd személyiségeivel; fontos lépések voltak ezek a Fokoláre Mozgalom által vállalt baráti kötelékek és az együttműködés ápolása és megerősítése terén, a népek közötti testvériség útján a fejlődés előmozdítására.

Maria Voce elnöksége alatt, mind XVI. Benedek pápával, mind Ferenc pápával találkozott és audienciákon vett részt, ahol a nagyrabecsülés és a testvéri szeretet mindkét oldalon kifejezésre jutott. 2010. április 23-án XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadta őt.

A Fokoláre mozgalom lelkiségével kapcsolatban a pápa „egy olyan karizmáról beszélt, amely hidakat épít, amely egységet teremt”, és meghívta őket, hogy folytassák a munkát.

2013. szeptember 13-án Ferenc pápa kihallgatáson fogadta őt az akkori társelnökkel, Giancarlo Falettivel. Erre a pillanatra Emmaus így emlékszik vissza: „Azonnal nagyszerű fogadtatásban részesített minket. Otthon éreztem magam nála. Nagy örömöt éreztem: egy atya előtt éreztem magam, de mindenekelőtt testvérnek. Úgy éreztem magam, mint a testvére, és ez az érzés mindvégig megmaradt”.

Egy másik alkalommal pedig azt mondta: „Ferenc pápa mindig arra bátorított minket, hogy menjünk előre, értsük meg az idők jeleit, és aktualizáljuk a sokak javára kapott karizmát – mondta -, örömteli módon tegyünk tanúságot róla”.

Az egyik ilyen alkalom volt a Szentatya 2018-as látogatása a firenzei Loppiano nemzetközi központban (Olaszország). Maria Voce ott fogadta őt: „Szentatya, magas célt tűztünk ki, „erre akarunk törekedni”.

Szeretnénk a kölcsönös szeretetet az együttélés törvényévé tenni, ami azt jelenti, hogy megtapasztaljuk az evangélium örömét, és úgy érezzük, így a történelem új fejezetének főszereplői lehetünk.


2025. június 22.
forrás: https://www.fokolare.hu/hirek/14532