Domradio: Edith Stein és nővére, Rosa 1942. augusztus 9-én halt meg az auschwitz-birkenaui gázkamrában. Negyvenöt évvel később II János Pál pápa Kölnben boldoggá, majd 1998. október 11-én Rómában szentté avatta. Ön a kölni „Béke Máriája” Kármel perjelnőjeként és a karmelita nővérek képviselőjeként, akiknek kolostorába Edith Stein 1933-ban lépett be, jelen volt a szentté avatáskor a Szent Péter téren. Milyen emlékei vannak erről a napról?

Ancilla Wißling nővér: a szertartáson Eszter könyvéből olvastam fel egy részletet. Az ambóról remek kilátás nyílt az egész térre, a mögötte lévő Via della Conciliazionére és a mellékutcákra. Minden tele volt a szorosan álló emberekkel. Elképzelhetetlen tömeg volt, a világ minden tájáról érkeztek emberek. Ekkor lett számomra világos, hogy Edith Stein nem halt meg, és ezen nem is változtatott semmi az elmúlt évtizedekben sem. Éppen ellenkezőleg, mély meggyőződésem, hogy Edith ajándék korunk számára, egy mindenki számára bátorító nő, aki az értelmet, az életet, a beteljesedést és végső soron Istent keresi. Szinte hihetetlen, hogy ma már minden földrészen ismerik, és hogy az írásait milyen sok nyelvre lefordították. Ő éppen azért lehet mindenkinek testvére és barátja, mert az emberi lét minden fázisát megélte. Hiszen nem szentnek született, hanem, mint bárki más, először a helyét kereste a világban, majd a céljaiért küzdött. Soha nem felejtem el II. János Pál pápa homíliájának egy mondatát, amiben azt mondta, hogy Edith Steinben válik világossá, hogy hogyan működik együtt a hit és a tudomány. És ez benne valóban a lényeg. Mert ő mindkettőt megtestesíti.

A szentté avatáskor első alkalommal jártam Rómában. Nem voltam egyedül, több szerzetes nővér társammal mentem, többek között Margarita Drügemöller nővérrel, aki egykor Edith Steinnel együtt volt novícia a kölni kolostorban. Tisztán emlékszem, hogy a Szent Péter bazilika fel volt állványozva, és Edith képe ennek a ronda rudakból álló homlokzati állványzatnak a közepén lógott. Valahogy szörnyen nézett ki, és első pillantásra számomra teljesen méltatlannak tűnt. De a szűkös hely a vasrudak között, ahova Edith képét szinte beszorították, hirtelen Auschwitzot, a kivégzés helyét juttatták az eszembe. És akkor megértettem: megtalálták a legkedvesebb helyet Edith számára. Mert ez olyan volt, mint egy ígéret: a legnagyobb szükség és halálos szorongattatás, a legaljasabb és legkegyetlenebb bűn, a náci rezsim e sötét világa által fog valami áttörni Húsvét misztériumából. Néha az élet ellenünk esküszik. De amikor Edith képében ilyen háttérrel a remény képét láttam meg, amelyben a feltámadás ragyog fel, mélységesen boldog érzés fogott el. Mintha az ő fénye világította volna meg a sötétséget.

Domradio: Edith Stein a legújabb korban élő vértanú és szent volt, aki, mint egyszer maga mondta, sokáig kereste az igaz hitet, utána pedig a szemlélődés és a cselekvés mezsgyéjén élt. Ma Sienai Katalinnal és Svéd Szent Birgittával együtt Európa védőszentje. Milyen jelentősége van személyesen az Ön és a kölni Kármel számára?

Ancilla nővér: Számomra ő az imádság útját követő nővér, egy misztikus. Edith Stein boldoggá avatása alkalmából egy emlékplakettet adtak ki, amelyre ez a mondat volt írva: A”z ember arra hivatott, hogy legbensőbb lényében éljen. Csak onnan lehetséges a világgal való szembesülés.” Karl Rahner egyszer hasonlóan fogalmazott: „A holnap jámbor embere misztikus lesz, vagy nem lesz többé.” Thomas Halik pedig azt mondta: „Azok az emberek, akik számára Isten csak egy szokás, nem tudják megtapasztalni azt, ami isteni.” És éppen ez az, ami annyira modern Edithben, hogy a létezés kérdését annak minden aspektusában átélte és elszenvedte, nem utolsósorban szerelmes nőként, aki valójában a házasságban reménykedett. Ő olyan ember volt, aki a keresésben belülről nyílt meg és a kapcsolat mélységét helyezte a középpontba. Ez is arra ösztönöz engem, hogy a nyitottság és a mélység útján járjak.

És ami igaz rám, az igaz a kolostorunkra is: Edith jelenti a bátorítást az Istennel való kapcsolatra a mi nagyvárosunk, Köln közepén. Ő egy csendesen, de annál ékesszólóbban utaló jel Isten rejtett jelenlétére a világunkben. Nincs semmi a világon, aminek ne lenne értelme. A mi kolostorunk erre az Istenre mutat, akinek nincs neve, de aki minden embernek megígérte: Ott vagyok, ahol te vagy.

Domradio: Mit gondol, nővér, milyen jelentősége van Edith Steinnek a mai Európa számára?

Ancilla nővér: Éppen az ilyen viszályokkal és zűrzavarral teli időkben van ő itt közöttünk. Bátorít minket, hogy a békéért dolgozzunk, hiszen Krisztus a mi békességünk, ebben hiszünk. Káosz, kairosz és kozmosz, minden mindennel összefügg. Megismétlem, Edith Stein képe a Szent Péter bazilika állványzatán annak jele volt, hogy a káoszból új kozmosz, új rend születik, abból a mélységből, amely Krisztus maga. Edith Stein védőszentként hozzájárul a vallások közötti békéhez. Biztos vagyok benne, hogy még most is, a sok ember életét követelő fegyveres konfliktusok közepette is ő velünk van a béke keresésében.

Domradio: Edith Steint iskolásként és később egyetemistaként is okosnak és rendkívül tehetségesnek tartották. Tudományos pályafutása mégis véget ért, amikor Edmund Husserl professzornál nem szerezhette meg a habilitációt, hiszen az 1920-as években egy nő professzori kinevezése elképzelhetetlen volt. A társadalom ekkor még nem állt készen egy ilyen lépésre. Ez azonban nem akadályozta meg Edith Steint abban, hogy továbbra is magas intellektuális szinten foglalkozzon filozófiai kérdésekkel, és később tanárként a lány- és nőnevelés területén tevékenykedjen. Tekinthetjük-e Edith Steint ma is a nők jogaiért küzdő aktivisták példaképének?

Sr. Ancilla: Edith az első nők közé tartozott, aki továbbtanult és akadémiai karrierre készült. Később a nők szavazati jogáért küzdött, előadásaiban a nők egyenjogúsága mellett érvelt. Harcolt ezekért, de békével a szívében, amely türelemmel tud várni, és bízik Isten minden pillanatban végbemenő működésében. Tulajdonképpen bármit is tett, mindig bátran szembenézett korának kérdéseivel, például a rasszizmus ellen is állást foglalt. Olyan nő volt, akinek mindenről határozott véleménye volt, ugyanakkor azért dolgozott minden erejével, hogy az ellenoldal nézeteit is elfogadja. A teológia szerint csak Istenben történik meg az ellentétek egysége, a coincidentia oppositorum. Nőjogi aktivista volt, aki ismerte kora visszásságait, de képes volt hagyni is, hogy azok érvényesülhessenek. Ez számomra a shalom. Edith a Keresztes Szent Terézia Benedikta nevet vette fel. A kereszt az ellentmondás jele, a Jézus teljes önátadásáig tartó kimondhatatlan szenvedés helye. A kereszt a minden határon túláradó, mindent felszabadító, felfoghatatlan szeretet helye. A himnusz, amelyet Edith Stein maga szerzett, nagyon jól illik ehhez: „Szabadon feloldódva áramodban: Szentlélek, Örök Szeretet.” Ő egész személyiségével ebbe a mély szabadságba nőtt bele. És ezzel a nagy szabadsággal ment a koncentrációs táborba is, ahol hatalmas belső erőről tett tanúbizonyságot. Igen, ő sok tekintetben példakép.

Domradio: Edith Stein kezdetben, fiatal nőként nem hitt Isten létezésében, inkább a tudománytól várta a választ az etikai idealizmusával kapcsolatos kérdéseire. Csak 1921-ben, Avilai Szent Teréz misztikus önéletrajzi írásainak megismerése után jött rá, hogy nem csak az egyetemen, hanem másutt is hatással lehet a világra. A felismerés következtében tért át a katolikus hitre, és alig egy évvel később meg is keresztelkedett. Mit gondol, nővér, mi a legfontosabb az örökségében? Mit tanulhatunk ma ettől a nőtől?

Ancilla nővér: Azt, hogy mindenki fogadja el önmagát, és hogy az önelfogadás folyamatában még inkább nőjön bele egy olyan spirituális mélységbe, ahol megnyílhat az élő Isten előtt. Edith Stein először pszichológiát tanult Breslauban (ma: Wrocław), de ez túl kevés, túl felszínes volt számára, és nem akart felhagyni az emberi mivoltunk rejtélyének kutatásával. Ezért kezdett fenomenológiával foglalkozni Edmund Husserlnél a göttingeni Egyetemen, akinek tanítványa, majd Freiburgban asszisztense volt. Edith Stein útja az élet misztériumának keresése volt, és így Istené is, aki már jóval azelőtt keres minket, hogy mi keresnénk őt. Ebben is példakép számunkra. És azt is megmutatta nekünk, hogyan járjunk a messzire vezető, a szabadságba, a nyitottságba vivő úton. Ő volt a modern nők előfutára, akinek van mondanivalója korunk számára. Rá érvényes a mondat: az élet végén csak a szeretetről kérdeznek majd minket.

Domradio: A világ lángba borult. Az oroszok által Ukrajna ellen indított háború a második világháború emlékeit idézi, amelyben Edith Stein is a kegyetlenség és a brutalitás áldozata lett. Éppen ő, akit a kereszténység és a zsidóság közötti hídverőnek tekintettek. Mit gondol, nővér, mi a feladata a hozzá hasonló szenteknek a társadalmi együttéléssel és az Egyházunkkal kapcsolatban?

Ancilla nővér: Ők a minket bátorító kísérők az életünk végéig tartó zarándokutunkon. Velünk és Istenben vannak ott, hiszen jelenlévő, élő társaink. A mennyország nem valahol a messzeségben van, hanem itt. Mint ahogy az elhunytak is szerető társaink, és ők sincsenek távol tőlünk csak azért, mert már nincsenek közöttünk. A szentek éppen olyan emberek, mint mi magunk is, a magunk tapasztalataival, kudarcaival, bűneivel és gyengeségeivel, az élet minden árnyoldalával. Ezeken a szentek is átmentek, és így jutottak el a sötétségen keresztül a fénybe. Ezért a láthatár nem jelenti az út végét.