„Az Egyházon kívül nincs üdvösség”
dogma helyes értelmezése

Az „Egyházon kívül nincs üdvösség” dogmája azt jelenti, hogy a katolikus Egyház abszolút módon szükséges az üdvösségre, vagyis minden egyes ember üdvözülésénél közvetlen szerepet játszik.

Ez egyike az Egyház sokak által félreértett tanításának. Az a tény, hogy az Egyház egyes nem-katolikus vagy nem-keresztény istenhívő emberek üdvösségét is feltételezi, sokakat annak hirdetésére ösztönöz, hogy „az Egyházon kívül nincs üdvösség” (Extra Ecclesiam nulla salus est) hittétel már nem tartozik a katolikus Egyház tévedhetetlen tanításai közé. Ez pedig igen súlyos tévedés.

Az Egyház tanítása így hangzik:
„Az Egyház által mindig is hirdetett és mindig is szüntelenül hirdetendő az a tévedhetetlen kijelentés (…), hogy »az Egyházon kívül semmilyen üdvösség nincs«.
Ezt a dogmát azonban abban az értelemben kell felfogni, ahogyan azt maga az Egyház érti. (…) Az Egyház ui. azt tanítja, hogy ebben a dologban Jézus Krisztus igen szigorú parancsáról van szó. Ő kifejezett szavakkal azt tette apostolai kötelességévé, hogy minden nemzetet tanítsanak meg parancsai megtartására. Krisztus parancsai között pedig nem a legkisebb helyet foglalja el az, amely megparancsolja, hogy a keresztség révén nőjünk bele Krisztus misztikus testébe, az Egyházba, és simuljunk hozzá Krisztushoz és helyetteséhez, aki által Ő ezen a földön látható módon kormányozza az Egyházát.

Ezért senki, aki bár tudja, hogy az Egyházat isteni módon Krisztus alapította, az Egyháznak mégsem akarja alávetni magát illetve a római pápának, Krisztus földi helytartójának megtagadja az engedelmességet, nem fog üdvözülni. (…) Az Üdvözítő (…) azt is meghatározta, hogy az Egyház az üdvösség eszköze, amely nélkül senki a mennyei dicsőség országába be nem juthat. (…)

Azonban Isten azt akarta, hogy az (…) üdvöt segítő eszközöknek, bizonyos körülmények között, akkor is meglehessen az üdvösséghez szükséges hatása, ha csak a kívánság vagy a vágy irányul az alkalmazásukra. (…) A maga módján ugyanezt kell tartani az Egyházról. (…).

Ahhoz, hogy valaki elnyerje az üdvösséget, nem mindig kívántatik meg, hogy mint tag valóban az Egyház testéhez tartozzék, mindazonáltal legalábbis követelmény, hogy kívánsága és vágya szerint ragaszkodjék hozzá (pl. váratlanul meghalt kereszteletlen hittanuló).
Ennek a kívánságnak azonban nem kell mindig kifejezettnek lennie (…), hanem amennyiben az ember leküzdhetetlen tudatlanságban (ignorantia invincibilis) szenved (pl. egy afrikai bennszülött törzs tagja) Isten a bennefoglalt kívánságot is elfogadja, (…) mert benne van a léleknek abban a jó előkészületi állapotában, amelyben az embernek az a szándéka, hogy akarata Isten akaratával egybehangzó legyen.”
(DH 3886 - 3870 – A Szent Offícium levele a bostoni érseknek 1949. augusztus. 8). Még világosabban tanít erről XII. Pius pápa a Mystici Corporis kezdetű körlevelében. A Szentatya egyértelmű különbséget tesz azok között, akik ténylegesen, és akik csak kívánságaik szerint tartoznak az Egyházhoz:
„Az Egyház tagjai közé valójában csak azokat kell számítanunk, akik az újjászületés fürdőjében részesültek, és az igaz hitet vallják, és sem szánalmas módon önként nem vonták ki magukat a test szervezetéből, sem törvényes tekintély nem zárta ki őket valami súlyos vétek miatt.”
(DH 3802 – XII. P. Myst. Corp.)
A körlevél végén a pápa megemlíti azokat is, akiket „öntudatlan vágyódásuk a Megváltó titokzatos Testével kapcsolatba hoz, és akiket legkevésbé sem zár ki az örök üdvösségből” (uo.).

Azonban a fenti gondolatsor egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindegy, valaki az Egyházhoz tartozik-e vagy sem, mert az Egyház látható határain kívül üdvözülni, ha éppenséggel lehet is, korántsem könnyű, és csak ritka erkölcsi érzékkel és jellemességgel megáldott embereknek lehet osztályrésze.

Egyébiránt XII. Pius pápa is említi, hogy a nem-keresztény istenkeresők olyan helyzetben vannak,
„melyben saját örök üdvösségük felől nem lehetnek biztosak, mert noha a Megváltó titokzatos Teste utáni öntudatlan vágyódásuk és sóvárgásuk létezik, mégis igen sok, és igen nagy mennyei adománynak, segítségnek vannak híjával, melyeket csak a katolikus Egyházban tudnának elnyerni.” (DH 3804 – XII. Pius: M. C.)
A pápának ezek a szavai egyrészt azokat utasítják el, akik teljességgel kizárják az üdvösségből az Egyházhoz nem tartozókat, másfelől azokat, akik hamisan azt állítják, hogy az ember minden vallásban egyformán üdvözülhet. Viszont
„azt sem kell gondolni, hogy az Egyházba való belépés bármilyen szándéka elégséges ahhoz, hogy az ember üdvözüljön. Megkívántatik ugyanis, hogy a kívánságot, melynek révén valaki az Egyház irányába fordul, a tökéletes szeretet hassa át; és a nem kifejezett (burkolt) kívánságnak csak akkor lehet eredménye, ha az embernek természetfeletti hite van.” (DH 3872)
„»Akik az Egyházon kívül vannak, azok az igazságon is kívül vannak«, mondja Szent Irenaus. Ebből azonban nem következik, hogy akik jóhiszeműleg vannak az Egyházon kívül, ne tartozhassanak lélekben, öntudatlanul is szintén ebbe az Egyházba, s így ne üdvözülhessenek.”
(Bangha: Világnézeti válaszok. VI. fej.)
Lehetséges tehát az Egyház határain túl is üdvözülni, de direkte az Egyházzal szemben nem! A más vallású embert is a katolikus Egyház üdvözíti, mert esetleges jó szándéka hozzá kapcsolja. Egy más vallású embert ezért, ha üdvözül, nem a saját vallása üdvözíti, hanem sokkal inkább hamis vallása ellenére üdvözül, mert Isten figyelembe veszi emberileg nézve legyőzhetetlen tévedését (error invincibilis).

Az istenhit nélküli emberre azonban ez nem áll, mert a vallásosság erényének ilyen mérvű hiánya már nem írható a legyőzhetetlen tudatlanság rovására, hiszen mind az Egyház, mind a Biblia tanúsítja, hogy Isten léte a világ teremtett dolgaiból biztosan felismerhető.

Krisztus minden embernek és minden kornak szánta tanítását és szentségeit, tehát az Egyházat is. Ettől egyetemes vagyis (görögül) katolikus: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” [Mt 28,19] Minden embernek – mind a népeket; minden kornak – mindennap, a világ végéig.

Jézus az üdvösség feltételeként említi a belé vetett hitet és az Egyházhoz való tartozást: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,16)

Az Üdvözítő azonban arról is tanít, még ha más összefüggésben is, hogy léteznek a legitim vallási közösséghez (akkor a zsidóság) nem tartozó, de igaz lelkületű vallásos istenkeresők. Ám nekik is az Egyház felé kell tartaniuk: „De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor.” (Jn 10,16)

A vallástalan ember azonban nem menthető a tudatlansággal, ezért üdvössége komoly veszélyben van, tanítja Szent Pál apostol: „Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük, mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak.” [Róm 1,20]

Vagy máshol: „Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van.” [Zsid 11,6]

Aki (tudva és akarva) elhagyja az Egyházat, és haláláig meg nem tér, annak sorsa megpecsételődött:
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég.” [Jn 15,5]


forrás: Füzessy Zsolt
apologetica-hitvedelem.blogspot.hu/2015/01/az-egyhazon-kivul-nincs-udvosseg-dogma.html#more