Az összetört álmok szülte keserű csalódás, az előttünk álló kihívások miatt érzett aggodalom és az eszközeink szegénysége okozta csüggedés arra késztethet bennünket, hogy individualista önzésünkbe zárkózzunk és a más emberek szenvedésével szembeni közömbösségbe meneküljünk.
Valójában a leghatékonyabb erőforrások is korlátozottak:
Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül (Iz 40,30). Isten azonban erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el (Iz 40.29.31).
A nagyböjti időszak arra hív bennünket, hogy hitünket és reményünket az Úrba vessük, hiszen csak a feltámadt Krisztusra szegezett tekintettel (Zsid 12.2) tudunk megfelelni az apostol felhívásának: „Ne fáradjunk bele tenni a jót...” (Gal 6.9).
Ne faradjunk bele, hogy imádkozzunk, Jézus azt tanitotta nekünk, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni (Lk 18,1). Szükségünk van az imára, mert szükségünk van Istenre. Veszélyes illúzió azt gon dolni, hogy nincs szükségünk semmi másra, csak saját magunkra. Ha a világjárvány megerősítette személyes és társadalmi törékenységünk tudatát, akkor ez a nagyböjt
segítse megtapasztalnunk az Istenbe vetett hit vigaszát, aki nélkül nem maradunk meg (Iz 7,9).
Senki sem menekülhet meg önmagában, hiszen mindannyian egy hajóban evezünk a történelem viharai közepette; és különösen senki sem menekül meg Isten nélkül, hiszen csak Jézus Krisztus húsvéti misztériuma győzedelmeskedik a halál sötét vizei felett.
A hit nem kímél meg bennünket az élet terheitól és megpróbáltatásaitól, de lehetővé teszi, hogy Krisztusban Istennel egyesülve szembenézzünk velük, azzal a nagy reménységgel, amely nem csal meg, és amelynek záloga a szeretet, amelyet Isten a Szentlélek által a szívünkbe árasztott (Róm 5,1-5).
Ne fáradjunk bele, hogy a gonoszt száműzzük életünkből. A testi böjt, melyre a nagyböjt hív bennünket, erősítse meg lelkünket a bún elleni harcban. Ne fáradjunk bele, hogy bocsánatot kérjünk a búnbocsánat és kiengesztelődés szentségében, tudva, hogy Isten soha nem fárad bele a megbocsátásba.
Ne fáradjunk bele, hogy küzdjünk a bűnös kívánság ellen, az önzésre és mindenféle rosszra indító gyarlóság ellen, mely a történelem folyamán sokféle módot talált arra, hogy búnbe taszítsa az embert. Az egyik ilyen mód á digitális médiától való függőség, mely elszegényíti az emberi kapcsolatokat.
A nagyböjt alkalmas időszak arra, hogy kikerüljük ezeket abuktatókat, és helyette az emberi kommunikáció integráltabb formáját gyakoroljuk, mely szemtől szembeni, valós találkozásokból születik.
Ne fáradjunk bele, hogy felebarátainkkal szeretetben jót tegyünk. Az idei nagyböjtben örömmel adakozva gyakoroljuk az alamizsnálkodást (2Kor 9,7). Isten, aki magot ad a magvetőnek és kenyeret táplálékul (2Kor 9,10), nemcsak azért gondoskodik mindannyiunkról, hogy legyen mit ennünk, hanem azért is, hogy nagylelkűek lehessünk, és másokkal jót tegyünk.
Ha igaz az, hogy egész életünk arra van rendelve, hogy a jóság magvait elvessük, akkor ezt a böjti időszakot használjuk ki különösen arra, hogy gondoskodunk a hozzánk közel állókról és odalépünk azokhoz a testvéreinkhez, akik sebesülten fekszenek az élet útjának szélén (Lk 10,25-37).
A nagyböjt kedvező időszak arra, hogy felkeressük - és ne elkerüljük - a rászorulókat; hogy megszólítsuk és ne levegőnek nézzük azokat, akiknek értő meghallgatásra és jó szóra van szükségük; hogy meglátogassuk és ne magukra hagyjuk azokat, akik magányosak.
Váltsuk tettekre a meghívást, hogy tegyünk jót mindenkivel, szánjunk időt a szegények és rászorulók, az elhagyatottak és elutasítottak, a diszkriminációval sújtottak és a hátrányos helyzetűek szeretetére."
forrás: 2024. március MÁRIA RÁDIÓ magazin 7. old.
