Gyónás – Ma is aktuális?

Korunkban sokan vélik úgy, hogy a gyónás már kiment a divatból. Nyugati országokba utazók látják, tapasztaljak, hogy a szentmiséken csaknem mindenki áldozik, de gyónásra nincs lehetőség. Hazánkban is tapasztalható hasonló jelenség. Szomorú tény, hogy a „túlterhelt” papoknak nagy hányada hasonlóan nem gyóntat, arra nincs ideje. Valóban lehet keresztény életet élni gyónás nélkül?


A protestáns egyházakban nincsen gyónás, pedig ők is keresztények – mondhatná valaki. Az egymás ellen hadakozás évszázadaiban valóban szóba sem került ennek hiánya. Most, hogy kölcsönös megbecsüléssel is tanulunk egymásra tekinteni, egyre több jelét tapasztaljuk annak a kísérletnek, amely a gyónást visszavezetné a krisztusi élet építésébe protestáns testvéreinknél is.

A gyónás tagadása a bűn tagadásából fakad. Aki pedig a bűnt tagadja, az burkoltan tagadja az egész üdvrendet, amelyet Isten az Ó- és Újszövetségben felépített, s amely Krisztusban valósult meg és teljesült be. A bűn emberi méltóságunk alapvető sebzettsége, életünk halálos sebe. Ha pedig a sebet nem gyógyítjuk, akkor az életet elveszítjük. Gyógyítani csak szeretetből lehet. Ha nem gyógyítunk, nem szeretünk!

Az Ószövetségben Ezékiel próféta közvetíti Isten szavát a jó és rossz pásztorról, ki, hogyan bánik a rábízott juhokkal: utánuk megy-e, bekötözi-e sebeiket, gyámolítja-e a gyengéket, vagy csak él belőlük és pusztítja életüket? Miért gyónhatunk bizalommal? Miért gyónjunk azoknál a papoknál, akik maguk sem bűn nélküliek? Miként gyógyít az Isten kegyelme a gyónás által?

Feltámadása után Jézus már húsvét napján, az első találkozáskor ezt mondja apostolainak: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad” ( Jn 20,21–23). Miután Jézus legyőzte a halált és a bűnt, örömmel osztja meg győzelmet apostolaival, hogy hirdessék, s váltsák valóra. Szabadítsák fel a bűn rabságában szenvedő embertársaikat az Ő hatalmával, a Szentlélek erejével; mindazokat, akik őszinte bűnbánattal szabadulni akarnak rabságukból.

Ennek jele a megvallás és a bocsánatkérés. A válasz pedig a feloldozás. „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” Van-e joga az erre felszentelt és meghatalmazott papnak ezt az ajándékot megtagadni attól, aki őszintén kéri? A papok is bűnösök. – Igen, épp ezért tudják, mennyire szükséges az isteni irgalom ahhoz, hogy éljünk, hogy újra kezdjünk, hogy a megváltott életet Isten ajándékaként tápláljuk és gondozzuk magunkban.

A világnak nem azt kell elhinnie, hogy nincs bűn, hanem azt, hogy a bűntől Isten irgalmas szeretete által meg lehet szabadulni. Isten gyógyít a papok által gyakorolt irgalmas szeretet révén. De csak az tud irgalmas lenni, aki maga is elfogadja az irgalmat, megtapasztalja annak gyógyító, ujjá teremtő erejét. Éppen ezért az a jó gyóntató, aki maga is igyekszik jól gyónni. Szent Pál apostol szavai szerint ahhoz az Istenhez fordulunk, aki „minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön” (Rom 11,32). „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” ( Jn 3,16).

A gyónás gyógyító kegyelme abban áll, hogy megismerjük a szeretetet, hiszünk benne, s viszonozni akarjuk. Megismerve Isten szeretetét, amely Fia által nyilvánult meg, rádöbbenünk mindarra, amit e szeretet ellen vétettünk. Kivettük életünket Isten kezéből, mint a tékozló fiú, s elpocsékoltuk, szétszórtuk kincseinket. De nyomorúságunkban, szegénységünkben eszünkbe jut az atyai ház, ahol jobb dolgunk volt. Visszatérünk hát, megvalljuk, hogy vétettünk az ég ellen, az Atya ellen, s visszafogadást kérünk. Az Atya pedig vár bennünket, hogy magához öleljen!

A gyóntató papok ennek az irgalmas, gyógyító szeretetnek a szolgálatát végzik. Egyrészt tehát a kegyelem műve, mert Isten végzi a gyógyítást. Ugyanakkor emberi mű is, mert az ember közvetíti a kegyelmet. A papok közül sokan megriadnak tőle, mit is kezdjenek egy-egy váratlan helyzettel? Vajon tudnak-e megfelelő választ adni, felismerik-e a lényeget, közvetítik-e azt, amit Isten rájuk bízott? A mai kor sokféle kuszaságában és kérdésében tudnak-e igazán segíteni? Izgalmas kérdés! A gyóntató papokat az egyház hivatalos tanítása folyamatosan segíti a különböző gyóntatási útmutatókkal. Ehhez szolgálnak a különböző továbbképzések, teológiai napok, ahol a gyakorlati eseteket is értelmezik.

P. Papp Tihamér OFM

1943-ban születtem, ötgyermekes család legidősebb tagjaként. Középiskolát az Esztergomi Ferences Gimnáziumban végeztem, ahol beléphettem a Ferences Harmadrendbe. Érettségi után az Első Rendbe kértem felvételemet, s a papszentelés után matematika-fizika szakon szereztem tanári diplomát. 15 évig az esztergomi gimnáziumban, 3 évig a szentendrei iskolában tanítottam, ill. voltam kollégiumi nevelő tanár. Közben egyéb iskolai és rendi feladatokat is elláttam, s ’89-ben a budai Kapisztrán FVR-i közösség elindulásában vehettem részt.

Margit körúti működésem alatt segíthettem az első klarissza nővér-hivatások elindulását, s voltam több mint 10 évig a magyarországi lelki asszisztensük. 1991-ben a Kárpátaljai Ferences Misszió tagja lehettem. Ekkor indult el a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány, s alakult meg a Nagyszőlősi Karitatív Központ. 2002-től ismét Magyarországon, előbb Szentkúton, majd év végén, 2002-06. között Szécsényben káplán, ezalatt a szécsényi és herencsényi FVR-i közösség asszisztense. 10 hónap ismét Szentkúton, ez időben a kassai, nagykaposi és leleszi közösségek asszisztenciáját végeztem. 2007-09. között pedig Zalaegerszegen plébános, s az ottani FVR-i közösség asszisztense. 2009-től újra Szentkúton folytatódott a szolgálatom, ebbe az időbe esett a salgótarjáni és recski közösségek létrejötte, míg néhány évig a jászberényi és nagykátai közösség szolgálatát is elláttam. 2015-ben tartományfőnök atya felkért az országos asszisztensi szolgálatra.

Szívügyem, s meggyőződésem, hogy a Ferences Család különböző ágaihoz tartozó közösségek csak egymást támogatva és kiegészítve növekedhetnek életerősen és hitelesen. Ezt szeretném szolgálni tovább is, Isten kegyelmével.

Mivel itt, Szentkúton a kegyhely életéhez szervesen hozzátartozik a gyóntatás, különösen fontosnak tartjuk, hogy magunkat és paptestvéreinket segítsük továbbképzésekkel ebben a szolgálatban. Ilyen, évenként kétszer megrendezett továbbképzéseken a melyebb felkészültséggel, nagyobb tudással vagy tapasztalattal rendelkező paptestvérek, püspök atyák tanítanak bennünket.

De ismerjük a mondást: igazan jól csak a szívével lat az ember! A gyóntatónak legfőképpen nyitott szívre, Istenre függesztett tekintetre van szüksége, hogy a Lélek eszköze legyen, s Isten gyógyító szeretetet közvetítse.
Imádkozzunk, hogy az Atya küldjön munkásokat aratásába, irgalmas szívű papokat, akik szeretettel gondozzák a rájuk bízottakat!

fr. Papp Tihamér ofm

2017. szeptember 14.
fr. Papp Tihamér ofm rása
forrás: lampagyujtogato.hu/2017/09/gyonas-ma-is-aktualis/