Az Istentiszteleti Kongregáció
a templom céljáról, és a templomhasználat rendjéről


Az alábbiakban az Istentiszteleti és Szentségfegyelmi Kongregáció „De Concentibus in Ecclesiis” című, 1987. november 5-én kiadott dokumentumából idézünk.

Santya Maria in Traspontina templom, Róma

Ősidőktől fogva a „templom” nevet arra az épületre használták, amelyben a keresztény közösség összegyűlik Isten Igéjének hallgatására, közös imádságra, a szentségek vételére, az Eucharisztia ünneplésére, és ennek az ünneplésnek a kiterjesztéseként az Oltáriszentség imádására.

A templomokra nem lehet úgy tekinteni, mintha csupán közösségi terek lennének, amelyekben bármiféle találkozó megtartható. A templomok szent helyek, vagyis a kijelölésükkel és megszentelésükkel állandósult jelleggel „el vannak különítve” Isten imádására.

Mint látható építmények, a templomok a földi zarándok egyház jelei: képek, amelyek a mennyei Jeruzsálemet hirdetik, és helyek, amelyekben az ember és Isten közösségének misztériuma jelenvalóvá válik. Mind a városokban, mind a vidéki területeken, a templom Isten Háza, és annak jele, hogy Ő az emberek között lakozik. A templom akkor is szent hely, amikor épp nem tartanak benne liturgikus cselekményt.

Egy olyan társadalomban, amelyet eláraszt a zaj, különösen is a nagyvárosokban, a templomok oázisok, amelyekben az emberek csendben és imádságban gyűlhetnek össze, a lélek békéjét és a hit fényét keresve.

Mindez akkor lehetséges csak, ha a templomok megőrzik a sajátságos jellegüket. Ha a templomokat más célokra használják, mint amiért őket építették, azzal veszélybe kerül a keresztény misztérium jelzésében betöltött szerepük, és kisebb vagy nagyobb mértékben, de sérül a hitbeli tanítás és Isten Népének érzékenysége is - ahogy az Úr mondja:
Az én házam az imádság háza” (Lk 19,46).

2019. november 17.
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2019/11/05/