Hinni azt, hogy Isten megtestesült a Názáreti Jézusban, a keresztény hit páratlan jele. Szent János ezt mondja: „Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van”(1Jn 4,2). Az Oltáriszentségben, a bor és a víz átváltoztatással Krisztus testévé és vérévé lesz, Krisztus önmaga is jelenvalóvá válik.

Részesülni az Eucharisztiában fenséges kiváltság, a keresztség gyümölcse, az Egyház ajándéka. Igazán csodálatos kegyelem; Isten szeretetének és irgalmának túláradó kegyelme/áldása. Assisi Szent Ferenc ezt mondta az Oltáriszentségről: „Mily csodálatos fenség! Mily fantasztikus leereszkedés! Ó fenséges alázat! Világmindenség Ura, jelenlévő Isten és Istennek Fia a kenyér színében, aki megalázta Önmagát a mi üdvösségünkért!”

Uram, taníts engem, hogy elérjek másokat az evangélium lángoló és átformáló szeretetével.

Jézus feltámadása igazi történelmi esemény volt, ezt megbízható és hiteles források is igazolják. Krisztus után 56 körül így írt Szent Pál: „Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek” (1Kor 15, 3-5).

Az Oltáriszentség megjeleníti Jézus szenvedését, a Keresztet és a Feltámadást, a Húsvéti Misztériumot, amelyen keresztül megtapasztalhatjuk Isten megbocsátását és kegyelmét. Imádkozzunk, szeressük és merengjünk el minden alkalommal, amikor magunkhoz vesszük vagy imádjuk Krisztust az Oltáriszentségben. Az Eucharisztia a Feltámadt Krisztus valódi jelenlétének szentsége. Ez a majdani dicsőségünk záloga: a mennyei áldás és az örök élet ajándéka.

Uram, kérlek, taníts engem, hogy jobban megismerhesselek téged és a feltámadásod erejét, hogy olyanná válhassak, mint te a halálodban, és kegyelmed által új életet élhessek a Szentlelked erejében.

Jézus közölte a Szentlélek eljövetelét. „Jobb nektek, ha elmegyek… Ha elmegyek, elküldöm Őt hozzátok.” (Jn 16,7) Mi befogadtuk a Szentlélek kenetét a Keresztségben. Megerősödtünk a Szentlélekben a Bérmálásban. Az Eucharisztiában, ami a keresztény élet csúcsa és forrása, táplált minket Krisztus teste és vére által.

Ezekben a szentségekben. Isten szeretete ömlik a szívünkbe. Az Eucharisztia előtt szemléljük az Isten szeretetét és irgalmát. Ebben a csodálatban és ámulatban hosszasan nézzük a Feltámadt Krisztus szépségét és dicsőségét. Az Eucharisztia étel a lelkünknek, erő a testünknek, kegyelem életünknek. Készítsük fel magunkat a bizánci Liturgia szívből jövő imájával: Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott.

Uram, a Te irgalmad és kegyelmed által hagy ismerjük meg a Feltámadás erejét életünkben. (Fil 3,10)

Gyakran úgy gondoljuk, hogy a pénz a megoldás az élet problémáira és aggodalmaira. Azonban Szent Péter máshogy gondolta, tudtára adta a bénának, hogy nem tud ajánlani neki sem ezüstöt, sem pedig aranyat, hanem helyette valami sokkal megfizethetetlenebbet és értékesebbet – egy csodálatos gyógyulást, az Isten kegyelmét (ApCsel 3,16). A szentek hittek benne és várták, hogy közbelépjen, csodát tegyen, és ezt mi is megtehetjük.

Boldog John Henry Newman hitt a csodákban és megmagyarázta, hogy miért. „A megtestesülés a legelképesztőbb esemény, amely valaha történt a földön.” Ez után nem értem, hogyan tudunk kételkedni a csodákban, miért lenne lehetetlen, hogy megtörténnek? Ez hitünk csodálatos igazsága, az Isten Igéje, az Örök Isten, a Szentháromság második személye, aki megtestesült kétezer évvel ezelőtt, és aki ma jelen van az Eucharisztiában.

Uram, taníts engem hinni a csodákban, különösen az Eucharisztia csodájában, és nagy dolgokat várni Tőled, és nagy dolgokat tenni Érted.

Szent Péter Jézusra mutatott, mint a csodák és minden áldás forrására: Az ő neve, s a tőle származó hit adta meg ennek az embernek a teljes gyógyulást mindnyájatok szeme láttára (vö. ApCsel 3,16). Jézus, minden gyógyulás és kegyelem forrása jelen van az Eucharisztiában. Nem feladatként vagy kötelességből imádkozunk, nem is száraz és hideg szívvel, hanem olyan szívvel, amely szomjas arra, hogy Isten jelenlétében és dicsőítésében lehessen.

Az imádság Isten szomjának a találkozása a miénkkel. Isten szomjazik arra, hogy szomjazzunk utána. Ferenc pápa mondta az imádságról: „Amit én előnyben részesítek, az az esti szentségimádás, akkor is, ha szétszórt vagyok és más dolgokra gondolok, vagy elalszom ima közben. Este hét és nyolc óra között egy egész órát a Legszentebb Szentség előtt töltök imádságban.

Urunk, működjön bennünk a te Lelked, hogy tudjunk tanúskodni rólad, és elhintsük a megújulás és a felfrissülés magvait, amik tartós változáshoz és átalakuláshoz vezetnek.

Szent Péternek és Jánosnak gyakran tettek fel keresztkérdéseket és faggatták őket. A vádlóik kérdése mindig ugyanaz volt: „Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?” (ApCsel 4,7). Szent Péter mindig világosan és egyértelműen felelt: „a Názáreti Jézus Krisztusnak a nevében” (ApCsel 4,10). Az apostolok prédikáltak, jeleket, csodákat és csodás dolgokat vittek végbe nem a saját nevükben, hanem Jézus nevében és az ő erejében, a Szentlélek erejében. Néha gyengének és erőtlennek érezhetjük magunkat.

Bizonyos helyzetek próbára tesznek és lesújtanak bennünket. Az élet néha nehéz és kemény lehet. Azonban, amikor minden nehézzé válik, az erős emberek Krisztushoz fordulnak, hogy Ő erőt és kegyelmet adjon nekik. Vianney Szt. János mondta: „Semmi sincs olyan értékes, mint az Eucharisztia. Ha Istennek lett volna valamije, ami értékesebb, már ideadta volna nekünk.”

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, add meg nekem a te Igéd mindennapi kenyerét, és kegyelmet, hogy ne saját erőmből éljek, hanem a te Szentlelked erejéből.

Szent Pál különösképpen Krisztus nagykövete volt. Az egyik legmeglepőbb dolog az, hogy milyen figyelmesen imádkozott és hallgatott a Lélekre. Ő olyan küldött volt, aki tisztán hallotta a Szentlélek hangját. Az imádságban megtapasztalta, hogy a Lélek vezeti, védi és tanítja. Az elméje nyitott és érzékeny volt arra, hogy Isten szavát hallja. Ha a Lélek mondta: „Menj oda!”, „Gyere ide!”, vagy „Kerüld el!”, Ő engedelmesen válaszolt.

Hallod a Lélek fenséges hangját az imádságban? Hogyan hallhatjuk, hogy a Lélek ma is szól hozzánk? Hogyan tanulhatjuk meg könnyen lecsendesíteni elménket, hogy hallhassuk az Isten szavát? Isten sokféleképpen beszél hozzánk: a mi imádságunkban, felebarátainkon keresztül, lelkiismeretünk mélyén, az írásokon keresztül és miközben tiszteljük és imádjuk Krisztust az Eucharisztiában.

Uram, adj nekem figyelmes fület, hogy engedelmeskedve figyeljek jelenlétedre és szíved szeretetére.

Kalkuttai Szent Teréz egész életét a szegények és elesettek szolgálatára szentelte. Első kézből tapasztalta a szenvedést, és a világ reménytelenül szegény embereinek éhségét és szomjúságát.

Rendi nővéreivel együtt irgalommal, és könyörülettel fordult a szegények legszegényebbjeihez, a föld elesettjeihez, és haldoklóihoz. Arról, hogy honnan merítik békességüket és erejüket a nővérek, így mesél Teréz anya: „Amikor a nővérek kimerülnek, és ki sem látszanak a munkából, amikor már minden szétesettnek tűnik, akkor egy órát töltenek az Oltáriszentség előtt. Ez a módszer még soha nem volt terméketlen: mert újra megtapasztalhatják a békét és az erőt”.

Mi is táplálkozunk, töltekezünk és erősödünk, ha imádsággal töltjük az időt, vagy csak néhány percet szánunk válaszolni Isten szavára, és arra, hogy tanulmányozzuk, és leginkább akkor merítünk, amikor részesülünk, hálát adunk és imádjuk az Eucharisztiában jelenlévő Krisztust.

Uram, Te vagy lelkem és testem táplálója. Add meg nekem a kegyelmet, hogy szereteteddel elérjem azokat, akik feleslegesnek, elfelejtettnek, vagy nem szeretettnek érzik magukat.

Isten szent: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok”(Lev 19,2). Izajás próféta énekelte: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”(Iz 6,3). És Szent Péter tanította: „hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: Szentek legyetek, mert én szent vagyok”(1Pét 1,15-16).

Mielőtt kérnénk, hogy a kenyér és a bor átváltozzon Krisztus testévé és vérévé, így imádkozunk: „ Szent vagy, szent vagy,szent vagy mindenség Ura, Istene. Dicsőséged betölti a mennyet és a földet. Hozsanna a magasságban. Áldott, aki jön az Úr nevében. Hozsanna a magasságban”.

Mi, akik nem vagyunk szentek, szentté válhatunk a Szent Eucharisztia vétele által.

Uram, taníts meg engem a hit fényében járni ragaszkodva a Te keresztedhez és a Te igédhez. Jöjj hozzám közel, Uram, erősíts meg, és vezess engem.

Isten egy fiatal zsidó lányt választott a galileai Názáretből, hogy Jézus anyja legyen. Bár ismeretlenségben született, belőle lett Mária, Isten Anyja. Mária Istennek kimondott „igen”-je egy meghatározó esemény az emberiség történelmében. Ő megjegyezte Jézus életének eseményeit és el-elgondolkodott rajtuk (vö. Lk 2,19); ő a modellje a szentségimádásnak. Mária hite az imádságban és a zsidó írások termőtalajában gyökerezett.

Mi Máriát, mint kincset őrizzük meg és elmélkedünk róla, aki kegyelemmel teljes, aki arra volt hivatva, hogy Krisztust a méhében hordozza, mi pedig arra, hogy Krisztust a szívünkben hordozzuk. Ferenc pápa mondta: „Az Eucharisztiát azért kaptuk, hogy az életünk, mint Máriáé, teljesen egy Magnificat-tá válhasson”. Az Oltáriszentség előtt lelkünk megtanulja magasztalni az Urat, és a szívünk ujjong a mi üdvözítő Istenünkben.

Uram, taníts engem, mint Máriát, hogy egyre jobban felfogjam a hit nagy misztériumát: „Krisztus a dicsőség reménye bennem”, és hogy tanúságtételem által a világba hozhassalak.

Az evangelizálás feladata ellentmondásos; összetett, mégis egyszerű; megterhelő, mégis könnyű; kihívást jelentő, de kifizetődő. Sok tényező játszik szerepet abban, hogy valakit megnyerjünk Krisztusnak, és az Egyház tagjává váljon. Ugyanakkor, hajlamosak vagyunk az eredményeinkre, a programjainkra és azokra tenni a hangsúlyt, akik erre a feladatra ki vannak jelölve.

Kalkuttai Szt. Teréztől egyszer megkérdezték, hogyan tudott hivatásokat vonzani az ő rendjébe. Azt mondta: „Ha hivatásokat szeretnétek, tartsatok minden nap közösségi szentségimádást. Amikor a Szeretet Misszionáriusai elkezdték a napi szentségimádást, megduplázódtak a hivatások.” Az éhség és szomjúság a szentségimádásra a Szentlélek műve. Az a vágy, hogy az Oltáriszentség előtt „pazaroljuk” időnket, imádkozva és Istent dicsőítve, ez meghívás minden örömteli evangelizáló és misszionáriusi tanítvány számára.

Urunk, az egymás iránti szeretetünk, kedvességünk, nagylelkűségünk és barátságos fogadtatásunk és az Oltáriszentségben irántad való szeretetünk által hadd váljunk a te országod vonzó tanúivá.

A korai Egyház kifejezően tanúskodik arról, hogy Isten erőt adott számukra, amivel mindenre képesek voltak (Fil 4,13) Mi sem csak a saját erőnkre támaszkodunk, hanem Isten erejére és kegyelmére. Isten kegyelmén és irgalmán keresztül élünk, cselekszünk és létezünk. Molokai Szent Damján, aki egész életét a leprában szenvedőkért szentelte, ezt mondta: „Ha nem lett volna állandó a Mester jelenléte a kicsiny kápolnánkban, nem találtam volna lehetségesnek azt, hogy kitartsak a leprások mellett.

Az Eucharisztia az a kenyér, amely erőt ad. Ez egyszerre a legkifejezőbb bizonyíték szeretetére és a legerősebb jele, hogy szeretetével táplál minket. Ő odaadja önmagát mindennap azért, hogy a mi parázsló szívünk lángra lobbanthassa a hívők szívét.

Uram, taníts engem, hogy örömöm leljem a Te akaratod felismerésében és beteljesedésében.

Az apostolok is megismerték az üldöztetést és szenvedést. A főtanács megostoroztatta őket –olyan korbáccsal, amelynek 3 bőrszíjához kihegyezett csontdarabokat erősítettek- 39 ostorcsapást mértek rájuk. Szent Lukács így ír az apostolokról: „Azok pedig örvendezve távoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek (ApCsel 5,41).

Századokkal később Boldog Dominic Barberi-t, aki befogadta John Henry Newman-t a Katolikus Egyházba, a helyiek kövekkel dobálták meg. Ő felvette az összes követ, megcsókolta azokat, és megtiszteltetésnek érezte, hogy Krisztusért szenvedhet. Egyszer kigúnyolták azért, mert hitt az Eucharisztiában. Azt mondta: „Jézus Krisztus ezt mondta az átváltoztatott kenyér felett: „Ez az Én testem.” Ti azt mondjátok: „Ez nem az Ő teste”. Kinek hihetek akkor? Én Jézust választom és Őneki hiszek.

Uram, kérlek engedd, hogy ha a hitemért inkább a megaláztatást és a gúnyolódást választom, akkor ezt bátorsággal telve tegyem.

J.R.R. Tolkien a Gyűrűk Urának a szerzője, hatalmas odaadással volt az Eucharisztia imádása iránt. Ez az irodalmi óriás úgy beszélt arról, hogy mit jelent számára Krisztust imádni az Eucharisztiában, ahogy azt csak egy irodalmi klasszikus teheti: életemnek a sötétségéből kifelé,elé tettem egész életemet, a legnagyobb dolog elé, amit szeretni lehet a földön: a Legszentebb Oltáriszentséget.

Ott találsz majd gyengédséget, dicsőséget, tiszteletet, hűséget, és szereteted igaz útját a földön, és annál is többet: a halált. És, az isteni paradoxon által, ami véget vet az életnek, és követeli mindennek az elhagyását, és mégis, amelynek íze egyedül az, amit keresel a földi életedben kapcsolataidban(szerelem, hűség, öröm) megőrizni, vagy vegye fel az örök maradandóság valóságát, amit minden ember szíve óhajt.

Uram, kegyelmed által élhetek szent életet, nem a magam erejéből vagy képességeim által. Ez azonban elérhető a Te kegyelmed és áldásod áltad, a Szentmisén és a tabernákulumban lévő Oltáriszentségen keresztül.

Mi a béke? A béke nem csak a háborúnak vagy a konfliktusnak a hiánya. A legmélyebb szinten a béke Istennel való kiengesztelődés, mivel mélyen áll bennünk bűneink bocsánata, egy élő megismerésének érzése, az Istennek maradandó jelenléte. A sietségben és az napi életnek sürgés-forgásában ennek messze túl kell mutatnia céljainkon; az az igazság, hogy könnyen elveszítjük békességünket.

Mégis, amikor részesülünk az Eucharisztiában, vagy amikor Szentségimádáskor az Úr elé járulunk, Isten lecsendesíti gondolatainkat, és megújítja lelkünket békéje által. Mielőtt részesülünk a Szent Áldozásban, köszöntjük egymást a béke jelével, Krisztus békéjével, amit kiterjesztünk testvéreinkre és mely felülmúl minden értelmet és szabályt szívünkben.

Uram, táplálj engem, míg nem akarok többet, amíg Teljesen betöltesz. Azután, hívj haza magadhoz!

Mi a legfontosabb része minden templomnak? Az oltár, mert az az áldozat oltára, ahol a Húsvéti Titok valósággá válik, és megjelenik számunkra. Újra megjeleníti az Úr asztalát is, az Utolsó Vacsorát, amelyből táplálkozunk, és töltekezünk.

Milánói Szent Ambrus mondja: „Hiszen mi Krisztus oltára, ha nem Krisztus testének képe. Az oltár Krisztus testét jeleníti meg, Krisztus valóságos teste pedig az oltáron van.”Csendben, imával és tisztelettel közeledünk az Úr oltárához, tudva, hogy részesülni fogunk a szentben. Amikor részesülünk az Oltáriszentségben, visszhangozhat bennünk a százados alázatos imája: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mond, és meggyógyul az én lelkem.”

Uram, elmélkedem az Oltáriszentségről mondott szavaidon: „Bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet tibennetek”.

Jézus tanítványai megérintik testét; érzik, hogy valóságos ételt adnak neki, és ő elfogyasztja. Néha nem érezzük Isten valóságos jelenlétét. „Soha nem hagyott el téged” – mondja bíztatóan Sziénai Szent Katalin. Ez csak azért van, mert lelked hatalmas, mint a föld az ő ártatlanságában. „Most éppen nem érzem közel magamhoz annak melegségét, aki szeret.” De nézd csak kedvesem, a nap nem ereszti le karjait és tart mindig világosságban egy kontinenst. „ Bizony az a dolgunk, hogy nyugalomra leljünk az ő Szent Lelkében és ezentúl ne próbáljunk mindent mi magunk megtenni”. „A nap hallja, hogy a mezők erőfeszítésről beszélnek, és a nap mosolyog és ezt mondja nekem: Miért nem nyugszanak meg a mezők, mikor én hajlandó vagyok mindenben segíteni őket, hogy növekedjenek” – írja Sziénai Szent Katalin. „Imádságban nyugodjatok meg kedveseim”

Úr Jézus, taníts meg lecsendesíteni elmémet és testemet, hogy az Oltáriszentség előtt békét találjak lelkemnek.

A mártírok félelmet kelthetnek bennünk. Teljesen másnak tűnnek kifejezetten bátorságukban, hitükben és merészségükben toronymagasan felettünk; mi pedig eltörpülünk gyenge kitartásunkkal. Vegyük például Szent Pankrászt, csupán 14 éves volt amikor halálra ítélték a véres és könyörtelen Diocletianus üldözése alatt. A császárnak ezt mondta: „Testben még gyermek vagyok, de egy férfi szívét viselem, és Mesterem, Jézus kegyelme által fenyegetéseid olyan haszontalannak tűnnek számomra, mint ez a bálvány, amely előttem áll.”

Ahelyett, hogy nyomasztó lenne számomra tanúságtételük, inkább, buzdítsanak arra, hogy azok vállain állunk, akik életüket adták Krisztusért. Ezért viselnek a Katolikus Egyház bíborosai vörös ruhát: készek meghalni Krisztus szeretetéért.

Uram, Istenem; Krisztus békéje, mely felülmúl minden emberi elképzelést, töltse el szívemet, adjon nekem erőt a megpróbáltatások és szenvedések közepette.

Mikor az Oltáriszentség előtt imádkozunk, igyekszünk a figyelmünket rá fordítani. A Szentségimádásban lehetőségünk van gondjainkat és aggodalmainkat az Úr elé helyezni. A szentségimádás egyik kegyelme az, hogy megérezhetjük, életünk nehézségei, hiányai, és küzdelmei mulandóak és átmenetiek. Amik uralják életünket és egyik pillanatban beléjük feledkezünk, a következőben lehet, hogy szertefoszlanak. Ami ma zavart és nyugtalan napot okoz számunkra, azt holnap már más szemszögből láthatjuk.

Kalkuttai Szent Teréz anya azt mondta: „Az idő, amit Jézussal töltesz el az Oltáriszentség előtt, a legjobb idő, amit a földön tölthetsz. Minden egyes Jézussal töltött pillanat elmélyíti a kapcsolatod vele, lelkedet mindörökre dicsőségesebbé és gyönyörűbbé teszi a mennyben, és segít elhozni az örökkévaló békét a földre”.

Uram Jézus, te vagy az élet és halál értelme. Emeld fel szívemet és lelkemet a mennyek országába, hogy még tisztábban láthassam égi méltóságomat, sorsomat és életemet a Te békédben.

Jézus megígérte számunkra a nyugalom ajándékát. Azt mondta: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11, 28-30). Ez a nyugalom nem az, amiért megdolgozunk, vagy amit kiérdemlünk. Sokkal inkább Isten ajándéka.

Ahogy Hippói Szent Ágoston mondta: „Magadnak teremtettél minket, és szívünk addig nem tud megnyugodni, amíg meg nem találjuk Benned a békét”. Az Eucharisztiában találkozunk Azzal, aki csendes vizekhez vezet minket és gyógyítja lelkünket – aki előtt a szentségimádásban meghajlunk, és aki vezet minket az igazság ösvényén, megkeni homlokunkat olajjal és túlcsorduló mértékkel mér nekünk.

Atyám, a vértanúk eléd tették életüket, mint magokat a földön, de Te ragyogva és élőként fogod magadhoz emelni őket az utolsó napon, Jézus Krisztus által.

Jézus a csendes vizekhez vezet minket, ahol megtalálhatjuk lelkünk nyugalmát. Megtanulni, hogy az Isten szavára figyeljünk, fontos része annak, hogy megtaláljuk a nyugalmat és a békét.

„A múlt Isten sokszor és sokféle módon szólt: a Törvényen, a Zsoltárokon és a Prófétákon keresztül. Utoljára Isten Fia által szólt hozzánk, aki által a világokat is teremtette” (Zsid 1, 1-2). Imádság közben megtanulunk csendben elmélyülni, és meghallani a Szentlélek szelíd hangját.

A Szentlélek vezeti lelkiismeretünket, és az igazsághoz vezet minket. A Szentírás olvasása közben halljuk Isten szavát és megtanuljuk felmérni a Biblia kincseinek legmélyebb tartalmát. Az Oltáriszentségben Isten a legmélyebben, legtisztábban és legbensőségesebben szól hozzánk, mert ott részesülünk Krisztus testében és vérében.

Uram, ma hallgatni szeretnék hívó szavadra, hogy ajánljam fel életemet Neked. A hangod meglágyítja szívemet, reményt és vigaszt adott nekem. Hálás vagyok ezért Uram!

Az utolsó vacsora óta az Eucharisztia ünneplése az Egyház forrása és csúcsa. Minden nap szentmisét mutatnak be a világ különböző helyein: börtönökben, hegyek ormain, palotákban, és legtöbbször a kisebb-nagyobb templomokban. Az Eucharisztiából örömünk, életünk és lelkesedésünk sugárzik, akár Antiochiában, akár Aberdeenben bárhol is vagyunk. Nyugalmat találunk az Úrnál. Biztonságban tart minket. A győzelmének nagysága töltötte el szívünket és utunkra bocsátott.

Amikor a szentmisén részt veszünk és áldozáshoz járulunk; olyankor elmélyülünk Jézus halálában, feltámadásában és megkapjuk a kegyelmet, hogy Keresztény életet éljünk. Ezért bizalommal imádkozzuk: „Üdvözíts minket Világ Megváltója, mert kereszted és feltámadásod által megváltottad a világot.”

Uram, te vagy a Győztes a bűnök, a halál és a sátán felett. Add nekünk az új élet teljességét, még akkor is, ha benned nyugszunk.

Avilai Nagy Szent Teréz az egyik kolostora felé lovagolt. A lova ledobta őt, és csúnyán beleesett egy hideg piszkos pocsolyába. Érthetően nem volt jó kedvében és mérgében így szólt Istenhez szólt: „Ha így bánsz a barátaiddal, nem csoda, hogy kevés van.” Így vagy úgy, mi is azonosulni tudunk ezzel. Tény, hogy az élet próbára teszi a hitet. Arra vagyunk hivatottak, hogy Istenbe helyezzük bizalmunkat, aki soha el nem hagy bennünket.

Elkeseredése ellenére, Szent Teréz nagyon bízott Istenben. A szentáldozás utáni pillanatban Isten színe elé tesszük problémáinkat, nehézségeinket, szorongásainkat, aki minden vigasztalás és jólét Atyja. Ő ad nyugalmat nekünk.

Semmi sem zavajon meg téged, semmi sem ijesszen meg; minden múlandó. Isten soha nem változik. Kitartással minden dolog elérhető. Akié Isten, annak nem hiányzik semmi, Isten egyszerűen elegendő. (Avilai Nagy Szent Teréz)

Benedek pápa ezt mondta: A keresztény élet ismeri egyaránt az örömöt és a szenvedést”(Porta fidei 15). Számos ok miatt, bármelyik nap jó kedvvel kelhetünk fel reggel, mégis rossz hangulatban térünk nyugovóra. A mi Urunk mégis megadja a lehetőséget, hogy függetlenül problémáinktól és bajainktól, benne pihenjünk el.

Szent Pál így fogalmaz: „Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38-39). Ez az ajándék az Eucharisztiában jön közénk, amikor az Úr előtt imádkozva időt töltünk.

Uram, kegyelmed által ma ajándékozd szívemnek az öröm ajándékát, elmémnek a béke ajándékát, és annak átélését, hogy semmi sem választhat el szeretetedtől.

Az Eucharisztia szó a görög eucharistein szóból ered, amely hálaadást jelent. Felidézi a zsidó áldásokat, amelyek hirdetik Isten a teremtő munkáját, megváltását és megszentelését. Amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, részt veszünk az Istenhez szóló tökéletes hálaadásban, aki az Atya (Teremtő), a Fiú (Megváltó), és a Szentlélek (a Megszentelő).

Továbbá az Eucharisztia a keresztény imádság alapja, mely az imádáság legtökéletesebb formája: a legáldottabb és legszentebb Háromság dicsérete, hálaadása, az Isten imádása. Adjunk hálát és dicsérjük Istent az Eucharisztia ajándékáért. Örvendezzünk Isten kegyelmének bőkezű, kimeríthetetlen és minden értéket meghaladó gazdagságáért, melyet az Eucharisztiában ajándékoz nekünk.

Mi dicsőítünk Téged, Ó Istenünk, és dicsérünk Téged, a Te alkotásodért, mert szeretetből teremtetted és megváltottad a világot a Te irgalmadból, és szentekké tettél bennünket a Szentlélek megszentelő munkáján keresztül.

Hogyan tudnád leírni a hitedet? Ez egy bizonyos és biztos hit, vagy ingadozó és félénk? Hited vakmerő vagy bátortalan? Kétséget érzel, zavart és sötétséget? Boldog John Henry Newman mondta: „Tízezer nehézség sem tesz kételkedővé.” Más szóval, a hit a valódi feszültségek és harcok között él, egy olyan világban, amely néha messzinek tűnik a hit által ígért világtól.

A konfliktus, a megosztottság, és a halál mind úgy tűnnek, mintha ellentmondásban lennének az Örömhírrel. A harc és kétségbeesés pillanataiban, amikor úgy érzed, hogy Isten távol van és elérhetetlen, a Szentlélek ad fényt, hogy érezd Isten jelenlétének és szeretetének ragyogását. Minél többet imádkozunk, annál jobban akarunk imádkozni, minél kevesebbet imádkozunk, annál kevésbé akarunk imádkozni.

Uram, az imám: Én hiszek, segíts hitetlenségemen. Erősíts meg és bátoríts a Szentlélek által. Én azt kérem, hogy Te segíts nekem növekedni és elmélyülni a hitben; Benned: Atya, Fiú, és Szentlélek.

Koldusok vagyunk Isten előtt; teremtmények a jóságos Teremtő előtt. Mindenünk, amink van, Istentől származik. Istenben mozgunk és vagyunk. Lélekben szegények vagyunk, és meg kell tanulnunk alázatosan járni Istennel és a felebarátunkkal. Arra teremtettünk, hogy dicsőítsük és imádjuk az élő Istent. Dicsőítjük és imádjuk az Atyát a teremtés ajándékáért az összes szépségében és magasztosságában.

Hálát adunk az Atyának, hogy megteremtett minket, hogy az ő képére és hasonlatosságára vagyunk alkotva ( Ter 1,26), elidegeníthetetlen méltósággal és isteni rendeltetéssel megáldva. Amikor Krisztust imádjuk az Oltáriszentségben, felfedezzük, hogy minden szó elégtelennek bizonyul arra, hogy igazán kifejezzük, milyen méltó Isten a mi dicséretünkre és imádatunkra. Csendben imádjuk.

Uram, add, hogy a Szentlélek kegyelme által felnőjek a hivatásom feladatához, amely valóban a kegyelem hivatása, hogy egy gyümölcsöző életet élhessek, amely tanúskodik az evangélium öröméről, szeretetéről és reményéről.

Mitől félsz? Mi az oka aggodalmaidnak és kétségeidnek? Mi az, ami felébreszt az éjszaka közepén, ürességet érezve magadban? Mindannyian különbözőek vagyunk, és félelmeink is sokfélék. Ebben a gazdaságilag bizonytalan időszakaszban, sokan a munkanélküliségtől, alacsony jövedelemtől vagy üzleti kudarctól félnek. Ezek a dolgok reális és nehéz kérdések, melyek sokak számára nyugtalanságot és belső zavarokat okoznak. Isten nem akarja, hogy megbénítson a félelem vagy elborítson az aggodalom. Az imádságban halljuk a Lélek szelíd hangját: Ne félj, veled vagyok.

Az imádságban Isten hangja és jelenléte által vigasztalódunk; Jöjjetek hozzám, mind akik terheket hordoztok, és én nyugalmat adok nektek. Az Oltáriszentség imádásakor az Atya vigasztal minket; Jézus ígérte: Nem hagylak árván benneteket, hanem nektek adom a Szentlelket.

Úristen, adj nekem bátorságot, hogy szembenézzek a félelmeimmel, és bizonyosságot, hogy a bátorság erénye nem a félelem hiányát jelenti, hanem azt, hogy kegyelmedből erőt vehetünk a félelmen.

Az első korintusi levél 15,1-3-ban találjuk, a kérügma kifejezését, ami az evangélium életadó üzenetének a magva, vagy a legfontosabb mondanivalója. Ha valaki megkérdezné tőled: Mi az evangélium üzenetének a magva avagy legfontosabb üzenete? Mit mondanál? Sokan azt mondhatják: Higgy Istenben és próbálj komolyan jó életet élni. Azonban, az evangéliumi üzenet leegyszerűsített magva ez: Jézus Krisztus szeret téged, Ő életét adta, hogy megmentsen téged, és most is veled él a te mindennapjaidban, hogy megvilágítson, erősítsen téged és szabaddá legyen.

Az evangélium üzenete olyan, hogy egy gyermek is egyszerűen megtudja ragadni az egyszerűségét, de egy felnőtt is vizsgálhatja mélységeit: Krisztus meghalt bűneinkért, feltámadt a harmadik napon és újra el fog jönni. A Szentlélek segít minket, hogy az evangélium egyszerű üzenetének, átformáló és életet megváltoztató hatalmát megragadjuk.

Uram, alkoss bennem szeretetet az evangélium lényegi üzenetének megértéséhez. Dicsérlek Téged, mert megmentettél, ami szeretetedből fakad, hogy életünk legyen.

Noha Krisztus új életében a keresztség által részesültünk, megsebzettek maradunk a bűntől, elgyengültek és megtörtek az elesett emberi természetünkből fakadóan. Jézus a Nagy Orvos, aki meggyógyítja a testünket, lelkünket és szellemünket. Azonban ez a gyógyulás egy szüntelen, egész életen át tartó folyamat. Egyikünk sem tökéletes; mindannyiunknak szüksége van gyógyulásra, irgalomra és megbocsátásra.

Hogyan ismerjük meg Isten gyógyító érintését, az ő kegyes gyógyító balzsamát? Ezt a kegyelmet az Egyház gyógyító szentségein keresztül kapjuk: a bűnbocsánat szentségében és a betegek kenetében. Ugyanakkor egyedülálló és különleges módon az Eucharisztia is a gyógyulás szentsége, hiszen Krisztus Teste és Vére gyógyulást hoz nekünk a testünkben, lelkünkben és szellemünkben. Ezért így imádkozunk: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem”.

Uram, taníts engem arra, hogy megmaradjak a Te szeretetedben azáltal, hogy az Oltáriszentségben Téged imádva a Te jelenlétedbe érkezem.

Ritkán beszélünk a mennyországról. Elgondolkodtál valaha is azon, hogy milyen a mennyország? A Biblia csak halvány képet ad nekünk. Csupán a ruhája szegélyét érinthetjük. Viszont feltehetünk egy másik kérdést is: Milyen az Isten? Az Írások erről sokkal többet beszélnek.

A Biblia először is azt mondja nekünk, hogy Isten Szeretet (1Jn 4,16), és aki szeretetben él, Istenben él. Tehát amikor szeretünk, megtapasztalunk valamit a mennyből. Szent Ágoston mondta: „akiben szeretet van, abban maga Isten van jelen”. Isten gyógyító szeretete a mennyei élet záloga. Ahogy Szent János mondja: „aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne”. Tehát ahhoz, hogy megismerjünk valamit a mennyországból a földön, először szeretnünk kell, megbocsátanunk és szolgálnunk.

Uram, a mennyországba vezető út a szeretet és az önfeláldozás cselekedeteivel van kikövezve. Taníts meg engem, hogy a mások iránti szeretet és szolgálat határozza meg az életemet.

A Szentlélek nagylelkűvé, nyitottá és befogadóvá tesz minket, miközben magunktól hajlamosak vagyunk továbbra is kicsinyesek, zárkózottak és ellenállóak lenni. A Szentlélek képessé tesz minket, hogy alázatosan bevalljuk, szükségünk van Isten gyógyító erejére az életünk sok területén. Talán hajlamosak vagyunk haragtartásra, nehezünkre esik megbocsájtani, hiányzik a belső békénk vagy bármilyen valódi érzékelése Isten életünkre vonatkozó tervének.

Könnyen feszültté, idegessé, cinikussá válhatunk. Könnyen elveszítjük a reményt, feladjuk és elcsüggedünk. Ugyanakkor Isten gyógyító ereje gyakran bevonja a mi együttműködésünket, hogy nyitottak, őszinték és gyengédek legyünk Istennel, magunkkal és másokkal szemben. Legmélyebben ezekre a szavakra szükséges, hogy nyitottak legyünk: „Jézus Krisztus szeret téged; az életét adta, hogy megmentsen; és most veled van minden nap, hogy megvilágosítson, megerősítsen és megszabadítson téged”.

Uram, add, hogy a szívem nyitott legyen válaszolni az evangélium üzenetére. Hadd járja át gondolataimat és életemet, s így meggyógyulhassak.

Gyakran gondoljuk, hogy több hitre van szükségünk, amikor valójában, gyógyulásra szorulunk– gyógyulásra a cinizmus és a szkepticizmus hatásaitól, amik aláássák a hitünket. A Szentlélek megvilágít az ő fényével, hogy életem ezen területeit az Úr elé vihessük. Sokak és sokfélék lehetnek: a félelmünk, aggodalmunk és kétségünk; a haragunk, fájdalmunk és sértettségünk. Fjodor Dosztojevszkij mondta: „Nem gyerekként hiszek Krisztusban és vallom meg őt.

Az én hozsannám a kétség kohóján haladt át”. Sokan, köztük Kalkuttai Szt. Teréz, keresztülmentek a lélek sötét éjszakáján. Bátorságot igényel, hogy szembenézzünk a bizonytalanságainkkal, kétségünkkel és zavarodottságunkkal. Igazán csak akkor tudjuk megtenni, ha Isten jelenlétében belekapaszkodunk a hitünkbe az érzéseinken és a gondolatainkon túl. Ekkor imádkozunk hitért, a megtört hitünk gyógyulásáért.

Uram, Istenem, oszlasd el a kétség sötétségét a hit kegyelmével, a természetfeletti ajándékkal, amelyet ránk árasztasz. Úgy imádkozunk, ahogy Szt. Tamás imádkozott: „Én Uram, én Istenem” (Jn 20,28).

Isten gyógyítása sokféle úton érkezik, de az egyik út az értelmünk megújításával való átalakítás (Róm 12,2). Más szavakkal, gyógyulunk a gondolkodásunk megváltozása, megújulása és átalakulása által. Például nem gondolunk eleget arra a kegyelemre, amit a keresztségben kaptunk. Akiket kisgyermekként kereszteltek meg, azoknak ez jó régen volt. Ugyanakkor a keresztség volt az, amely által bűneink bocsánatot nyernek, és új teremtménnyé lettünk.

A keresztség által bennünk él az élő Isten ereje. Most már a Szentlélek templomai vagyunk, Isten gyermekei. Olyan népek vagyunk, amely már nem önmagának él, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadt (2Kor 5,15). Koldusként közeledünk a kegyelem trónusához, az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztushoz, megsebezve és megtörten, gyógyulásra és kegyelemre sóvárogva.

Uram, add, hogy a mások iránt tanúsított szeretetünk a keresztény életet meggyőzővé és vonzóvá tegye. Hadd nyerjünk lelkeket Krisztusnak.

Szent II. János Pál pápa gyakran ismételte; „Ne féljetek”. Ezek a szavak visszhangoznak szíveinkben. Gyakran félelem, és bátortalanság van bennünk, főleg akkor, ha Isten szeretetével és kegyelmével fordulunk mások felé. Félhetünk, hogy kinevetnek minket, kiközösítenek, esetleg nevetség tárgyaivá válunk.

Félhetünk attól, hogy beszélnünk kell olyanokkal, akik mások, mint mi, esetleg alacsonyabb rangon állnak a társadalomnak (szociálisan, szellemileg, vagy erkölcsi értékekben). Ferenc pápa felszólít eme gondolkodás változtatására. Arra lettünk meghíva, hogy változtassuk meg régi gondolkodásunkat, és szokásainkat.

Inkább folytassuk a hivatásunkban való megújulást a Szentlélekkel, mint missziós tanítványok, akik Isten szeretetének és kegyelmének tanúságára vagyunk hivatva. Amikor a Szent Eucharisztiához járulunk, a gyógyulás szentségéhez, olyankor kérjük a Szentlelket, hogy gyógyítson minket és bocsásson meg nekünk, hogy mi is gyógyulást tudjunk vinni és meg tudjunk bocsátani másoknak.

Uram, Istenem, köszönöm ezt az új, és izgalmas korszakát Egyházadnak; az új evangelizáció korszakát, a kirobbanó örömet, a lelkesedést, és a Krisztusért való szeretetet. Taníts meg bennünket ettől az új korszaktól nem félni, hanem bizalommal befogadni.

A dolgok mélységében felragyog Isten világosságának magasztossága; látjuk ezt a teremtés szépségében, mások jóságában és nagylelkűségében, vagy éppen egy egyszerű gesztusban, egy mosolyban, egy segítő kézben vagy egy bátorító szóban. Azonban akármikor mereven szemléljük az Oltáriszentséget, beborít minket az Isten jelenléte és megismerjük az Ő világosságát, életét és örömét.

Krisztus világossága felragyog az Eucharisztiából, mutatva az utat a mennyország felé, bátorítva minket, hogy legyünk szentek, sőt felszítja bennünk a szentté válás utáni sóvárgást. Éhségünk és szomjúságunk valóban kielégíttetik, de titokzatosan fokozódik is, amint egyre többet vagyunk az Isten jelenlétében. Az Eucharisztia meghív mindnyájunkat a dicséret és hála lakomájára. Így tehát hálás szívvel, dicsérettel és hálaadással telve örvendezünk minden áldásaiban.

Uram, segíts, hogy feléd forduljak, és így megkapjam a Te békéd ajándékát. Ámen.

Boldog John Henry Newman azt mondta: „A mennyország szeretete az egyetlen út a mennybe.” Sokszor kényelmesebb nem beszélni vagy gondolkodni a mennyről; nem akarunk elbizakodottnak tűnni és nem akarjuk azt a benyomást kelteni, hogy túlságosan a mennyországba irányul a gondolkodásunk ahhoz, hogy valamilyen földi értéket hordozzunk.

A Biblia arra bátorít minket, hogy legyünk istenfélők, és Szent Pál is arra bíztatta a kolosszeieket és minket is, hogy irányítsuk gondolatainkat a mennyei dolgokra (Kol 3,10). Az Oltáriszentség előjele a mennyei lakomának, az eljövendő élet záloga. Krisztus második eljövetelére való várakozás mennyei kegyelem. Az égi hazánk után való vágyakozás isteni áldás. Az a remény, hogy valamilyen mértékben részesedni fogunk az isteni természetből, a Szentlélek ajándéka.

Szentlélek, tanító és vigasztaló, mutasd meg nekem a menny ajándékait. Engedd, hogy Jézus Krisztus közvetítésével elnyerhető életre és kegyelemre irányuljanak gondolataim.

Jézus sokféle módon van jelen köztünk: a Szentírásban, az imában, a szegényekben, a betegekben, az idegenekben vagy a börtönben szenvedőkben. Jézus jelen van a szentségekben, a szentmisét bemutató papban, de különösen egyedülálló és sajátos módon Oltáriszentségben. Aquinói Szent Tamás azt mondta az Eucharisztiáról:” a lelki élet tökéletessége és az a végcél, amelyre az összes szentség irányul.”

Az egész keresztény élet az Eucharisztiából árad, és a mi életünk is felé irányul, mert rajta keresztül Jézus valósággá válik. A kinyilatkoztatás kegyelmén keresztül megragadhatjuk a hitnek azt a misztériumát, a bor és a víz átváltozását, transszubsztanciáját, Jézus Krisztus testévé és vérévé. Ez félelmet keltő és felfoghatatlan misztériuma hitünknek. Csak hajoljunk meg, imádjuk és dicsőítsük Őt.

Nem látom az Istent, akit én imádok. Leplezve csupasz árnyékoktól, alakoktól. Nézd Uram, szolgálatommal szívemet eléd helyezem, és semmivé válok az irántad, Isten iránti csodálatban. (Aquinói Szent Tamás)

Hitünk nagyszerű misztériuma az, hogy az Eucharisztiában Jézus keresztáldozata valóságos és jelenvaló. A Szentlélek által az Eucharisztia megjeleníti (jelenvalóvá teszi) a keresztáldozatot. Jézus halála és feltámadása egyszer s mindenkorra bekövetkezett esemény marad, de az Ő papsága nem ért véget halálával. Az Utolsó Vacsorán „azon az éjszakán, melyen elárultatott” ajándékul hagyta nekünk az Eucharisztiát.

A pap szolgálatán keresztül a szentmisében ez az áldozat újra jelenvalóvá válik és megmarad az emberi emlékezetben az idők végezetéig. Az Eucharisztiában megkapunk minden lelki áldást, minden lelki kegyelmet. És így valóban Isten világossága ragyog be a szívünkbe. Mást nem tehetünk, mint meghajlunk és letérdelünk félelemmel és csodálattal az Eucharisztia előtt: „Legédesebb, legszentebb Oltáriszentség, legédesebb, isteni Oltáriszentség!”

Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban ajánljuk fel az Atyának a dicséret és hála áldozatát, a feltámadt Úr imádásának legfenségesebb áldásáért, aki jelen van számunkra az Eucharisztiában