Jog az élethez – A biztosító inkább a gyógyíthatatlan beteg eutanáziáját támogatta volna

Élénk vitát váltott ki az Egyesült Államokban, hogy egy Kaliforniában élő gyógyíthatatlan beteg asszonynak a biztosítótársaság nem volt hajlandó kifizetni a kezelés és a gyógyszerek költségeit, de a kegyes halálhoz szükséges gyógyszert igen.


Stephanie Packer esete bejárja az amerikai sajtót, s éppen a nyilvánosságnak köszönhetően megoldódni is látszik.

A most 33 éves kaliforniai asszonynál négy évvel ezelőtt súlyos és krónikus autoimmun betegséget diagnosztizáltak, s az orvosok közölték is vele, hogy legfeljebb három éve van még hátra. A négygyermekes édesanya már „túlélte” az orvosi előrejelzést, és most mozgalmat akar indítani Jog az élethez néven. Kaliforniában már van Jog a halálhoz nevű mozgalom, amely az eutanázia (vagyis az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkosság) szószólója.

Az Egyesült Államok e déli szövetségi államában – Oregonhoz, Montanához, Washington államhoz és Vermonthoz hasonlóan – bizonyos esetekben a törvény engedélyezi a kegyes halált, s legutóbb két évvel ezelőtt egy agydaganatban szenvedő fiatal nő a sajtó nyilvánossága előtt jelentette be, hogy az orvos által felírt gyógyszerrel így vet véget az életének.


Stephanie Packer azonban nem gondol erre, hívő katolikusként eleve elutasítja az eutanáziát. Amikor azonban az orvosok azt javasolták neki, hogy az addig alkalmazott helyett újabb kemoterápiás gyógyszerre kellene áttérnie, mert ezzel meghosszabbíthatja az életét, az egészségbiztosító közölte vele: az orvosság túl drága, nem fizetik a kezelés költségeit.

A beteg nő megkérdezte: vajon azt a gyógyszert, amelyet az eutanáziához kell igénybe vennie, megtérítik-e? A válasz igenlő volt, bár a biztosító ügyintézője hozzátette: a halált hozó medicinának is csak egy részét fizetik ki, a többit magának a betegnek kell állnia. „Leesett az állam” – számolt be az esetről két újságnak, a Los Angeles Timesnak és a New York Postnak is az asszony, aki mindazonáltal várt egy ideig, mielőtt „kitálalt” a sajtónak.

A héten – éppen a sajtóvisszhang miatt – a biztosítótársaság bejelentette: támogatja az újfajta kemoterápiás gyógyszer beszerzését Stephanie Packernek.

A kaliforniai asszony most egy civil szervezettel közösen a kegyes halál ellen „agitáló” dokumentumfilmet készít Együttérzés és választási lehetőség megtagadva címmel.

Stephanie angol nyelvű tanúságtétele itt hallgatható meg.

A családról szóló dokumentumfilm itt érhető el.

2016. október 26.
MTI
fotó: Christiantoday.com; Lifenews.com
forrás: magyarkurir.hu/hirek/jog-az-elethez-egy-amerikai-biztosito-megtagadta-kezeles-es-gyogyszerek-finanszirozasat#lightbox[%27g73147%27]/1/