95 éves Joseph Ratzinger

71 éve az igazság és az egyház szolgálatában,
a 95 éves Joseph Ratzinger köszöntése

Az 1927. április 16-án született Joseph Aloisius Ratzingert, aki XVI. Benedek pápaként közel nyolc évig tartó szolgálata révén az egyház vezetésének nehéz terhét is viselte.

A bajorországi származású, szerény életkörülmények közt felnőtt Joseph Ratzinger soha nem törekedett a hírnévre, munkásságát elsősorban az igazság keresése és annak szolgálata jellemezte. Ezt hivatott alátámasztani többek között püspöki jelmondata is: „az igazság munkatársai” (cooperatores veritatis). Írásomban nem törekszem egy átfogó életrajz megalkotására, azt már megtették előttem többen, mind német nyelvterületen (Peter Seewald), mind magyar nyelven (Lukács László) is. Ezenkívül végeláthatatlan a Joseph Ratzingerről/XVI. Benedek pápáról szóló könyvek, tanulmányok, cikkek sora a világ számos nyelvén.

Az alábbiakban inkább szeretnék olyan jelenségekre és folyamatokra rámutatni, amelyek lehet, hogy a szélesebb közönség számára kevésbé ismertek. Ehhez Ratzinger saját írásait fogom felhasználni. Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a címben a felsorolás nem véletlenszerű, hanem lehet ezt nevezni ratzingeri sorrendnek is, hiszen ő is az igazságot mindig az első helyre tette, persze az egyház szolgálata is hasonlóan fontos volt nála és ez megmaradt egészen a mai napig.

Az idei születésnapja XVI. Benedek pápának nagyszombatra esik, ahogyan az történt 1927. április 16-án is. Semmilyen, általam megfogalmazott gondolat nem tudja jobban érzékeltetni a jelzett nap fontosságát, mint magának Joseph Ratzingernek a szavai, aki önéletírásában az alábbiakat jegyezte meg születésének és megkeresztelésének körülményeiről: „1927. április 16-án Marktl am Innben, nagyszombat napján születtem. Azt, hogy születésnapom a nagyböjt utolsó napjára, éppen húsvét vigíliájára esett, a család mindig számon tartotta. Ebből adódott, hogy a következő reggelen az éppen akkor megszentelt vízzel kereszteltek meg, abban az időben ugyanis még délelőtt ünnepelték „húsvét éjszakáját”.

Egész életemre meghatározó jelentőségű eseménynek tartom, hogy az újonnan szentelt víz első kereszteltje lehettem. Csak az áldás egy jele lehetett, hogy életemet már a kezdetektől fogva húsvét titka járta át. Ez mindig is hálával töltött el. Tulajdonképpen persze nem is húsvétvasárnap, hanem nagyszombat volt az a nap. Azonban minél többet gondolkozom ezen, annál inkább úgy tűnik, hogy ez így felel meg leginkább az emberi élet lényegének, amely még várakozik húsvétjára, és amelyet még nem tölt el a teljes isteni fény, de már reményteljesen közeledik hozzá.” (Ratzinger, Joseph, Életutam, (ford. Egleszné Sarbak Zsófia), Szent István Társulat, Budapest 2005, 10-11)

Az alábbiakban három olyan mozzanatot emelek ki XVI. Benedek pápa életéből, amelyek véleményem szerint keretbe foglalják az ő életét és munkásságát. A három eseménysor életének különböző szakaszaiból származik, az első ezek közül habilitációs dolgozatának megvédése körül kialakult bonyodalmakkal kapcsolatos, a következő már az érseki szolgálatban levő Ratzingert érinti, akit II. János Pál pápa a Hittani Kongregáció vezetésével bízott meg, illetve az utolsó eseménysor már globális jelentőséggel bírt, amikor megválasztották pápává 2005. április 19-én, három nappal 78. születésnapja után.

Életének megpróbáltatásai nem habilitációs dolgozatának megvédésével kezdődtek, a nemzetiszocialista diktatúra idején nagy nyomás helyezkedett a vallását gyakorló családra, mivel édesapja csendőrként állami beosztásban dolgozott. Ugyanakkor a családi légkör nyugodt volt egészen a világháború kitörésének időpontjáig. Bátyját, Georgot és őt is besorozták különböző katonai alakulatokba. A háború végén hadifogolytáborban is eltöltött néhány hónapot.

Ezt követően visszatért bátyjával együtt a szemináriumba, hogy felkészüljenek a papi szolgálatra. 1951-ben szentelte pappá őket Michael von Faulhaber müncheni érsek. Ezt követően egy évig szolgált káplánként a müncheni Szent Vér plébánián, majd a korábbi otthonában, a freisingi papnevelő intézetben tanárként. Doktori dolgozatának megvédése után következett habilitációs munkájának megírása, amelyet doktori dolgozatához hasonlóan, Gottlieb Söhngen professzor vezetése mellett készített el.

Röviden összefoglalva, a dolgozat Szent Bonaventura munkásságával foglalkozott. Az elkészült dolgozatot élesen kritizálta Michael Schamus dogmatika professzor és kijelentette, hogy elutasítja, végül a dolgozatot megjegyzésekkel ellátva eladta vissza, amelyek több hónapos átdolgozást igényeltek volna. Ennyi ideje Ratzingernek nem volt, közben idős szülei is hozzá költöztek, eladva a családi házat, így egzisztenciális problémák is nyomták a vállát, hiszen ha nem sikerült volna a habilitációs dolgozat megvédése, akkor tanári állását is elvesztette volna.

Végül azzal a megoldással rukkolt elő, hogy a Schmaus által nem kritizált 200 oldalas részt adja be mint habilitációs dolgozatot, amely Bonaventura történelemteológiájáról szólt. (Ratzinger, Életutam, 91-110.) Ezt az egyetemi vezetés elfogadta, és a történetnek pozitív vége lett, Ratzinger Németország egyik legkeresettebb dogmatika és fundamentális teológia professzorává vált.

Több interjúkötetben is megfogalmazta azt az emeritus pápa, hogy ő káplánként és professzorként is elemében érezte magát, a kutatásra és a tanításra fordított idő volt számára a minőségi idő. Azonban 1977-ben gyökeres változás történt az életében, amikor VI. Pál pápa kinevezte münchen-freisingi érsekké. A katolikus egyházban tartja magát az a mondás, hogy aki megkapja a püspöki süveget, az lemondhat a tudományos munkában történő előmenetelről a sok hivatali kötelezettség miatt. Elmondható, hogy Joseph Ratzinger azon kevesek közé tartozik, akikre ez az állítás teljességében nem igaz.

Természetesen az 1977-1982 közötti időszakban nem tudott kellő mértékben foglalkozni a teológia oktatásával és kutatással. Végül II. János Pál pápa többszöri kérésére, végül a harmadik esetben már egyfajta utasítás hatására a Hittani Kongregáció élére került. Egyetlen kérése a lengyel pápa felé az volt, hogy folytathassa tudományos munkásságát, amelyet II. János Pál engedélyezett. Hosszasan lehetne méltatni hozzájárulását a teológia különböző területeinek felvirágoztatásához, azonban ha egyet kellene kiemelni, akkor mindenképp a liturgiával kapcsolatosan megfogalmazott gondolatait helyezném előtérbe.

Így fogalmaz széles körben ismert „A liturgia szellem” című könyvében: Az ember a kultuszt nem képes egyedül egyszerűen „megcsinálni”, csak az ürességbe nyúl akkor, ha Isten nem mutatja meg magát. Midőn Mózes a fáraónak azt mondja: „Azt sem tudjuk, hogyan fejezzük ki hódolatunkat az Úrnak” (Kiv 10,26), akkor ezekkel a szavakkal tényleg minden liturgia alaptörvénye bukkan elő. Ha Isten nem mutatja meg magát, akkor az ember az Istenre vonatkozó, lelkébe beírt sejtés alapján képes ugyan arra, hogy „az ismeretlen Isten számára” (ApCsel 17,23) oltárokat építsen.

Gondolatban Isten után nyúlhat, megkísérelhet feléje tapogatózni. A valódi liturgiának azonban az az előfeltétele, hogy Isten válaszol, és megmutatja, hogyan imádhatjuk őt. A liturgiához tartozik valamilyen formában a „megszólalás”, és az nem eredhet saját fantáziánkból, a magunk kreativitásából. Az csak a sötétségbe való kiáltás maradna vagy egyszerű önigazolás lenne. (Ratzinger, Joseph, A liturgia szelleme, (ford. Heller György), Szent István Társulat, Budapest 2002, 19.) Bátorítom a kedves olvasókat, hogy olvassák Joseph Ratzinger műveit, hiszen ehhez hasonló, mélyen elgondolkodtató részekkel találkozhatnak.

Végül hozzánk időben is sokkal közelebbi momentum, amikor 2005-ben pápává választották a bíborosok. Nem meglepő, hogy ekkor került igazán reflektorfénybe, bár addig is megszámlálhatatlanul sok előadást tartott, könyveket írt, de ekkor hallottak többet róla még a vallás iránt addig kis elhivatottságot mutatók is. Annak érdekében, hogy írásom se legyen túlzottan hosszú, most csak újonnan megválasztott pápaként elmondott első mondatait, amelyek megfelelően összefoglalják életét és munkásságát:

Az új pápa, XVI. Benedek első szavai a Szent Péter téren

„Kedves testvérek, a nagy Pápa II. János Pál után, a bíborosok engem választottak meg, az Úr szőlőjének egyszerű és alázatos munkását. Az a tény vigasztal engem, hogy az Úr csekély eszközökkel is tud munkálkodni és én mindenek előtt a ti imáitokra bízom magamat. A feltámadt Úr örömében, és az Ő állandó segítségében bizakodva haladjunk előre. Az Úr segít majd bennünket és az Ő Legszentebb Édesanyja, Mária a mi oldalunkon fog állni. Köszönöm.”

2005. április 19.
VR/MK
magyarkurir.hu/hirek/az-uj-papa-xvi-benedek-elso-szavai-szent-peter-teren

Zárszóként én sem tudok mást írni, minthogy köszönöm, köszönjük Benedek pápának a szolgálatát, amelyet már több mint 70 éve tesz Isten nagyobb dicsőségére. Ad multos annos!

2022. április 16.
írta: Tóth Krisztián
forrás: katolikus.ma/71-eve-az-igazsag-es-az-egyhaz-szolgalataban-a-95-eves-joseph-ratzinger-koszontese/