Kereszt az égen

Szent István ünnepén, a tűzijáték záróakkordjaként, kereszt tűnt föl az égen. Ha jól emlékszem, erre korábban még nem volt példa: az Országház fölött óriási kereszt világított – tudatosítva bennünk a kereszténység nemzetmegtartó erejét.


Keresztet mintázó fényjáték a Duna felett, az Országház előtt Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án

A Népszava című napilap ma interjút közölt Berend Nóra magyarországi születésű, Angliában élő történésszel, akinek édesapja – Berend (Berkovics) T. Iván – a Kádár-korszak egyik vezető gazdaságtörténésze, a Magyar Tudományos Akadémia rendszerváltozás előtti utolsó elnöke, majd a kommunizmus bukása után az USÁ-ban egyetemi tanár. Berend Nóra szerint „szinte csak tévképzetek élnek Szent Istvánról”. Az interjú készítője idézi Magyarország Alaptörvényének preambulumából a következő mondatot: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Az idézet után elhangzik a kérdés: „Rendben van ez a mondat?” Az Angliában élő történész tagadó válaszában furcsa kérdés olvasható:

„Nem, nincs rendben. Több szempontból sincs. Annak, aki nem keresztény – akár más vallású, akár nem vallásos –, miért kellene büszkeséget éreznie?”

A történész kérdése meghökkentő. A „keresztény Európa” kulturális örökséget jelent, tágabb fogalom, mint a keresztény hívek közössége. Lehet valaki nem-hívő, más vallású az öreg kontinensen, akkor is abban a kultúrában él, amelynek a kereszténység a fundamentuma. Ahogy a híres Nobel-díjas költő-esszéista írta: „Lehet, hogy egy európai nem hisz abban, hogy a keresztény hit igaz, és mégis, mindaz, amit mond, létrehoz és cselekedik, a keresztény kultúra örökségéből sarjad és abból nyeri értelmét.” [T. S. Eliot: A kultúra meghatározása. Bp., 2003, 143. p.] Kérdés tehát: miért ne lehetne büszke egy vallástalan vagy nem-keresztény ember a sok-sok évszázados hagyományra, a kulturális örökségre?

Magyarország címerében két kereszt is látható: az apostoli kettős kereszt és a korona tetején lévő kereszt. Közhely: a kereszt a kereszténység szimbóluma. Tudjuk, van olyan ország Európában, ahol a közterületekről kitiltották a keresztet. Ezzel kapcsolatban mondta több mint tíz évvel ezelőtt XVI. Benedek pápa:
Miért kellene kitiltania? Ha a kereszt olyan kijelentést hordozna magában, amely a többiek számára nem érthető és elfogadhatatlan, akkor már el lehetne gondolkodni erről. Azonban a kereszt azt a jelentést hordozza, hogy maga Isten is szenvedő, hogy szenvedés által szeret minket. Ez olyan kijelentés, amely nem támad senki ellen. Ez az egyik szempont.

Másrészt természetesen létezik a kulturális identitás is, amelyre országaink épülnek. Ez olyan identitás, amely pozitívan alakítja országainkat, és belülről tartja meg őket – és amely még mindig a társadalom pozitív értékeit és alapformáját hozza létre, az önzés korlátok közé lesz szorítva általa, és lehetővé válik az emberiesség kultúrája. Azt mondanám, hogy a társadalom ilyen kulturális önkifejeződése, amelyből az adott társadalom pozitívan él, senkit nem sérthet, aki nem osztja ezt a meggyőződést.


[XVI. Benedek: A világ világossága. Bp., 2011. 69-70. p.]
Az emeritus pápa idézett szövegének második bekezdése világos válasz az Angliában élő történész kérdésére.

S most térjünk vissza az égen tegnap föltűnt kereszthez. Köztudott, a kommunista diktatúra éveiben vörös csillag tündökölt az Országház tetején. Az első szabad választások előtt néhány héttel távolították el a kommunizmus vérvörös szimbólumát, a három méter átmérőjű, 500 kg-nál is súlyosabb ötágú csillagot.
A helyébe nem került semmi. Pedig volt idő, amikor mozgalom indult annak érdekében, hogy a Parlament kupolájának csúcsán kereszt hirdesse a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.


A ötvenes évek elejétől egészen 1990-ig világított a hatalmasnak tűnő, valójában az embermagasságnál alig nagyobb vörös csillag az Országház tetején, 1977

A Tanácsköztársaság idején – ahogy a fővárosba bevonuló Nemzeti Hadsereg fővezére fogalmazott – „vörös rongyokba öltözött” Budapest. A bevonulás előtt egy hónappal, még a román megszállás idején, nagygyűlést tartottak a Keresztény Szociális Párt nőtagjai a Vigadóban – a Szociális Missziótársulat (SZMT) rendezésében. Ezt a szociális munkára „szakosodott” női kongregációt Farkas Edith alapította 1908 végén Prohászka Ottokár püspök támogatásával, aki haláláig patronálta a kongregációt, rendszeresen tartott számukra lelkigyakorlatot, budapesti tartózkodása idején legtöbbször az SZMT központi, budai épületében szállt meg, s élete utolsó interjúját is ebben az épületben adta.
Farkas Edit
Az említett nagygyűlésen a nyitó beszédet Farkas Edith tartotta. Farkas korábban soha nem politizált (később sem), ekkori szereplése kivétel. Beszéde elején elmondta – egy korabeli lap tudósítását idézve –, hogy „a bolsevizmus kitörése előtti svájci tartózkodása alatt fájdalmas szívvel szemlélte a helvét parlamentet, amelynek csúcsára protestáns testvéreink már régidő óta kitűzték állami irányzatuk és programjuk szimbólumát: a keresztet”. Beszéde végén előterjesztette határozati javaslatát s kérte a nagygyűlést, fogadja el azt az indítványát, hogy „az Országház kupolájára a kereszt feltétessék, s hogy a kormánynak támogatását ez irányban kikérjék”. A javaslatot „lelkes tapsvihar közben a gyűlés egyhangúlag elfogadta”.

[Fel a keresztet az Országházra! Nemzeti Ujság, 1919. október 13. 1. p.]
A gyűlésen megjelenő miniszterek (Haller István, Huszár Károly, a későbbi miniszterelnök és Ereky Károly) támogatták Farkas Edith javaslatát, amelyhez később országszerte különböző szervezetek csatlakoztak.


Svájc

Egy hónappal a nagygyűlés után Prohászka Ottokár püspök egyik cikkében szintén Farkas indítványa mellett tette le voksát. Többek között ezt írta:
„Mik is lehetnénk, ha nem lehetünk azok, akiknek lennünk kell, s lennénk-e méltók a nemzet nevére s érdemesek az életre, ha nemzetiségünket, jellegünket, egyéniségünket megtagadnók, s ha e nagy, történeti fordulatnál rá nem ébrednénk a nemzeti élet s nemzeti lélek iránt tartozó kötelességünk öntudatára?

Hála Istennek, erre az öntudatra most ráébredtünk. Ezt kell mondanunk az egész nemzeti mozgalomról, ezt a magyar női léleknek szép megnyilatkozásáról, mely a keresztnek a parlamentre való feltűzését követeli. Becsületére válik e követelmény a magyarságnak, s ugyancsak stílszerű, hogy e nagy s lelkes megérzés egy magyar nő lelkében fakadt s hogy magyar nők gyűlésén pattant ki s a lelkesedés viharszárnyain járja be az országot. /…./

Értsék meg, hogy a kereszt a parlamenten nem a felekezetiség jele, hanem a keresztény Magyarország önállításának szimbóluma. Szimbólum, mellyel kifejezésre hozzuk történelmi, nemzeti létünket s mellyel azt élesebben fejezzük ki, mint bármi más jellel, még a büszkén lengő nemzeti zászlónál is. A kereszt a bátor s elszánt magyar élni akarást ragyogtatja a világba a körülöttünk zúgó s minket elnyeléssel fenyegető nem-magyar s nem-keresztény idegenséggel szemben.”

[Prohászka Ottokár: Mi, magyarság és kereszténység. Nemzeti Ujság 1919. november 12. 1-2. p.]
Farkas Edith javaslatából és a püspök óhajából nem lett semmi.

Amikor tegnap késő este nézegettem a tűzijátékról készült képeket, s megláttam a Parlament fölött-mögött magasodó fénykeresztet, eszembe jutott ez a régi történet. A svájci parlament épületének tetején ma is ott áll a kereszt, pedig az alpesi országban is élnek nem-keresztények. A magyar Parlament tetején nincs kereszt. Tegnap azonban, rövid időre, a tűzijáték végén fölbukkant az Országház fölött-mögött „a keresztény Magyarország önállításának szimbóluma”. Egyszer talán eljön az idő, amikor a svájci példát meghonosítani óhajtó Farkas Edith álma is megvalósul.


2021. augusztus 21.
Szalay László
forrás: katolikus.ma/kereszt-az-egen/


Budapesti tűzijáték - 2021. augusztus 20.