Keresztény jóga nem létezik!
Szemben áll a keresztény magatartással
vallja Joseph-Marie Verlinde atya
Az értelem kutatása, az abszolút keresése arra vezette Joseph-Marie atyát, akit akkor még Jacques Verlaine-nak hívtak, hogy merüljön el a nagy mindenségben. Az aszketikus keleti tanok, a jóga, a transzcendentális meditáció hatására Indiába ment, ahol a hinduizmus és a buddhizmus vallási tradícióiban mélyült el. Később az ezoterikus, okkultista gyakorlatok felé fordult. Egy videóban megosztotta velünk tapasztalatait, és elmeséli, hogy miként szembesült ő Krisztus igazságával, ő, aki a világ végén kereste.
Joseph-Marie Verlinde atya
Fotó: youtube.com/@CheminNeufNetforGod (Út egy gurutól Jézusig Joseph-Marie Verlinde atya)
Belga származású pap, a filozófia és a teológia doktora. Ma Franciaországban él és a Szent József családja monasztikus közösség elöljárója. A 68-as nagy kulturális forradalom csapongásának idején 20 éves volt. Nukleáris kémiakutató, a tudományos és kutatói miliő mozgatta, majd ez a hullám el is sodorta. A keleti tanok felé fordult, amelyek akkoriban elárasztották egész Franciaországot, sőt nem csak Franciaországot, hanem az egész nyugati kultúrát.
Mit tudhatok? Mit kezdjek ezzel? És milyen sors reményében? Ez a három létkérdés kísértette gondolkodását. Bár gyermekkoromban stabil katolikus nevelésben részesült, az akkori társadalmi struktúrákat kétségbe vonó nagy mozgalom elsodorta.
– Hogy került kapcsolatba a meditációval?
Egyszer felfigyeltem egy reklámplakátra a transzcendentális meditációról, ami oda juttatott, hogy beavassam magam az ezáltal javasolt meditációba, egy technikába, ami egyszerűnek, könnyűnek és hatékonynak tűnt a felsőbb tudati állapotok elérésére, ami önmagunk teljes megvalósítására vezet. Így lettem én is ennek a meditációs technikának beavatottjává.
Találkoztam Maharishi Mahesh Yogi jogagurúval, a Beatles gurujával, aki szimpatikusnak talált, és ez a szimpátia kölcsönös volt. Megkérdeztem, vele maradhatok-e, mivel tényleg értelmet kerestem. El akartam menni a végsőkig ebben a keresésben, amit elkezdtem a transzcendentális meditáció gyakorlásával.
Maharishi Mahesh Yogi
Fotó: Maharishi Mahesh Yogi via Wikimedia Commons (CC0 1.0 UNIVERSAL)
Tanítványává fogadott, nyugati nyelvezettel mondhatnánk személyi titkárnak, de annál sokkal több volt, mivel ennek a funkciónak spirituális dimenziója is van, És így körülbelül háromszor körbeutaztam vele a világot. De ez alatt a négy év alatt leginkább hosszú időszakokat töltöttem el a Himalája asramjaiban, ahol elmélyülhettem úgy a hinduizmus, mint a buddhizmus tanaiban, leginkább azokban a gyakorlatokban, amelyek a híres szamádhi, moksa, nirvana, szatori megtapasztalásához vezetnek.
– Hiszen ezek a tapasztalatok a jóga intenzív gyakorlatai.
Két szóban arról van szó, hogy mivel abban a keleti tradícióban, amely felé a nyugat fordult azokban az években, ezen tradíciók számára nem létezik személyes transzcendens isten, éppen ők próbálták meg eltávolítani.
Tehát egy immanens Istenségről, egy személytelen, isteni energiáról van szó. Természetéből adódóan így minden isteni tehát, minden létezőnek isteni természete lenne. Ha minden isteni, egy személytelen energiába kell bemártóznom, belefojtanom a személyes énemet, hogy eljussak a nagy mindenségbe való beolvadás megtapasztalásáig.
Ez valóban egy lebilincselő élmény, én is többször átéltem.
Fotó: youtube.com/@CheminNeufNetforGod (Út egy gurutól Jézusig Joseph-Marie Verlinde atya) – videoframe
Különböző technikák összességén keresztül valósul meg, fizikai, légzési, pszichikai, a mentális és vizuális koncentráció technikáim révén, melyek célja, hogy az alany minden aktivitását felszámolják. Értsük jól, bármilyen igéről is beszélünk, nincs alanya. Mozgok, igen, elég, ha többet nem mozgok, egy olyan testhelyzetet felvéve, mint a lótusz ülés, tökéletes mozdulatlanságban maradhatok.
Már nem mozgok, igen, de még lélegzem. Igen, elég, ha uralkodom a lélegzésemen, míg egy szellővé nem válik, szinte semmivé a pranayama segítségével. De ez nem gátol meg a gondolkodásban. És igen, szabályozni kell a gondolkodást, hogy kiiktassuk egy transzállapottal, mantrák ismételgetésén vagy vizuális koncentráción keresztül egészen addig, míg végül az én eltűnik.
És ami tényleg lebilincselő ebben az élményben, hogy nincs lehetőség többé a szenvedésre, hiszen nincs többé én.
– Nagyon csábító lehet nem szenvedni, de milyen volt Önnek átélni ezeket az élményeket?
Ami felkavart ezen élményeim visszatekintésekor, hogy a szenvedésről való lemondás bizonyára nagyon csábító, de azzal is jár, hogy közben lemondunk a szeretni ige ragozásáról. Mert ha én már nem tudok többé szenvedni, akkor én már szeretni sem tudok többé. Nincs többé „én” a szeretni igéhez. És az az igazság, hogy ez nagyon zavart.
És szeretném ezt a pontot kiemelni, mert szerintem becsapós, mikor nyugaton a keleti tradíciókat mutatjuk be, mert itt kicsit elfelejtettük az én eltűnésének ezen radikalitását, ami azt is magával hozza, hogy bizony a szeretet illúzió. Kelet számára Buddha azt mondja, hogy a szeretet illúzió, amit ugyanúgy meg kell semmisítenünk, mint a gyűlöletet, mert a szeretet, mint a gyűlölet, a különbözőség, a másik illúzióját tartja fenn.
De a nyugat nem megy ilyen messzire. Azt állítja, hogy megtapasztalhatjuk a nagy energiába, a nagy mindenségbe történő merítkezést azt állítva, hogy ez az energia szeretetként jelenik meg. Beborít a szeretet, a szeretet melege.
De akkor a szeretet nem egy személy, hanem egy nagy energia, amelyben az ember azt állítja, hogy megmerítkezhet. Itt természetesen felmerül egy probléma, mert ha megtapasztalom, milyen szeretve lenni, akkor valaki más szeret. Egy különböző valóság, a szeretet két ember közötti kapcsolat tökéletessége, akik szabadon választják egymás kölcsönös elfogadását.
És itt egy másik nyelvre találunk rá, a zsidó-keresztény nyelvezetre, ahol egy atya végtelen szeretettel szeret engem. És ez a fennmaradó szeretet, ez a szent lélek, aki egy személy. Egyébként nem beszélhetek szeretetről, ketten kell lenni ahhoz, hogy szeressünk.
Michelangelo (1475–1564): The Creation of Adam (Ádám teremtése).
Fotó: Public Domain via Wikimedia Commons
– De hát akkor mindezek után, amit most megosztott velünk, a keresztények, akik jógáznak, az egészségükért folytathatják?
Azt mondanám, hogy keresztény jóga nem létezik, de vannak keresztények, akik jógáznak. Kizárólag jóga és jóga létezik. A jóga, ahogyan gyakoroltuk, részét képezte egy nagy liturgiának. Ezzel szemben, nálunk sok nyugati úgy jógázik, mintha relaxációs gyakorlatokat végezne.
Amikor egy németországi út közben elmondtam ezt a gurunak, hogy az európaiak azért jógáznak, hogy pihenjenek, hatalmasat nevetett. Aztán elgondolkodott egy pillanatra, és azt mondta, de ez nem fogja meggátolni a jógát abban, hogy kifejtse a hatását, és ez nagyon jelentős.
A jógahatás ugyanis szemben áll a keresztény magatartással, ami a másik befogadása, megengedni a másiknak, hogy megismerjen, hogy személyessé váljak számára a vele való találkozásban.
– És ön ma, mint keresztény, hogyan viszonyul a hinduizmus világszemléletéhez? Képes lehet valaki teljesen megvalósítani önmagát a hindu misztikában?
Nem állítom be ördögiként a hinduizmust. Mindenütt, ahol az ember hitelesen keresi az igazságot, a Szentlélek titkon jelen van. De a hinduizmusban van egy radikalizálódás, amihez természetesen nem csatlakozhatok.
Magyarázatként szolgáljunk Buddha és Krisztus halálának összehasonlítása, ami nagyon megérintett. A beteg Buddha magához hívja a tanítványait, és közli velük utolsó utasításait. Lótusz ülésbe helyezkedik, visszavonul a nirvánába, arcán a jellegzetes kis mosollyal. Annyira visszavonul, hogy meghal, vagyis kilép a testéből.
Kimondhatjuk, kicsit technikai dolog, hogy az energiák irányítottsága a lótuszülés testhelyzetében valamennyire megfelelő a magzat póznak, ahogyan a gyermek anyja méhében elhelyezkedik. Tehát önmagára összpontosít, bezárkózik, ezzel szemben Krisztus úgy hal meg, hogy teljesen kiadja magát egy nagy kiáltással, széttárt karokkal önmagát tökéletesen átadva.
Azt mondhatnám, hogy az egyik oldalon az önmagába fordulás, a centrifugális mozdulat, míg a másik oldalon a szeretet centrifugális mozdulata, mely önmagát adja, és aki kitárt karja közt minden embert arra hív, hogy csatlakozzon az átszúrt szíven keresztül az Atya útjához. Ekkor ebben a helyzetben jött el értem az Úr, ebben a tétovázásban a szeretet illuzórikus alakjai előtt.
Egy nap egy természetgyógyász jött látogatóba a guruhoz, mert a testünk meglehetősen kikészült a nagyon intenzív gyakorlatoktól, amiket ott éltünk. Ez a természetgyógyász keresztény volt, és mert én voltam a személyi titkár, még ha nem is így neveztek, csak rajtam keresztül találkozhatott a guruval. Így tehát a találkozóra várva beszélgettünk egymással. Megkérdezi tőlem: Ön keresztény volt? Megkeresztelték?
Mire én: „természetesen. És ön keresztény volt? De ma ki Jézus az ön számára?” És akkor, ezt az élményt nehéz szavakba önteni, de éreztem Jézus nagyon erőteljes jelenlétét, aki azt kérdezte tőlem: „gyermekem, mennyi ideig fogsz várakoztatni?”
Megértettem, hogy feltétel nélkül szeret, hogy nincs a tekintetében az ítélet árnyéka sem. A jelenlétében, ami ott volt egészen közel, semmi más nem volt, csak együttérzés és irgalom.
Rembrandt (1606–1669): The Return of the Prodigal Son
(A tékozló fiú visszatérése)
Fotó: Public Domain via Wikimedia Commons
És egy csapásra, újra állva találtam magam, de egy hihetetlen erővel. És újra megértettem, tudod, mit kell tennem. Igen, valóban tudtam, hogy többé nem a guru mellett van a helyem egy ilyen élmény után.
Így történt, hogy Jacques Verland az isteni gondviselés konkrét segítségével elhagyja az indiai asramot és Maharishi Mahesh Yogi-t. Európába repül, Belgiumba érkezve nincs nála, csak a diplomatáskája, benne némi fehérnemű és a papírjai.
Semmim sem volt, de mégis mindenem megvolt, mivel velem volt az, akinek a keresésére elindultam a világ másik végére, akit szívem vágyott megtalálni. Velem ez a Jézus, aki ma is éltet engem.
Brüsszelbe való visszatérésem elég hamar mozgalmassá vált. Nem mertem egyházi személyekhez fordulni, mégis egy olyan beszélgetőtársat kerestem, aki segíteni tudna nekem eligazodni mindabban, amit megéltem. Elkezdtem hát olyan emberekhez járni, akiktől megvilágosodást reméltem.
Ezek az emberek többnyire valamilyen a hinduizmus által terjesztett elképzelést közvetítettek, miközben mindegyre az evangéliumra hivatkoztak. Lassanként így kezdtem megbarátkozni egy magát kereszténynek mondó csoporttal.
Ez elég érdekes volt, mert egyrészt a kereszténységről beszéltek, egyébként csak az evangéliumok magyarázatáról volt szó, most aztán megkaptam, gondoltam, és aztán, íme energiákról is beszéltek, ami Indiára emlékeztetett. Többek között a reinkarnációról is. Remek, gondoltam. Nem tudtam róla, de betévedtem egy ezoterikus, magát krisztusinak mondó, de egyáltalán nem keresztény iskolába.
Tehát eleinte ezoterikus tanokkal foglalkoztunk, gondosan figyelve arra, nehogy azok kimutassák a kereszténységgel való összeegyeztethetetlenségeket, majd átfordultunk az okkultizmusba. Azt mondták ennek a fiatal megtérőnek, hogy az Úr különleges adományokat adott neki, melyeket az evangélium iránti engedelmességből felebarátai szolgálatába kell, hogy állítson.
S íme, okkult politikáknál kötöttem ki, ma úgy mondanánk, az energiaterápiánál, mely okkult energiákat felhasználva próbálja elérni a testi gyógyulást.
Összebarátkoztam egy természetgyógyásszal, akinek a segítségével rádöbbentem, hogy a keleti technikák igen erős médiumi képességeket szabadítottak fel bennem, olyannyira, hogy ez a barátom arra bíztatott, hogy használjam ki ezeket az okkult erőket, amelyekre nehézség nélkül rá tudtam kapcsolódni.
Újra dolgozni kezdtem, de ezek a gyógyító szeánszok szabadidőm javarészét felemésztették. Nagyon látványos eredményeknek voltam szemtanúja. Még távolból is különféle beavatkozásokat végeztünk el, például az orrpolip eltávolítása bármiféle érintés nélkül, pusztán okkult módszereket alkalmazva.
– És a betegek valóban meggyógyultak?
Hogy valóban meggyógyultak-e a betegek az efféle gyakorlatoknak köszönhetően? A válasz nem. Csak a tünetek áthelyezéséről volt szó, de ezt is csak jóval később tudtam meg. Egy okkult gyógyítás után mindig észrevesszük, hogy a tünet eltűnt, de két hét múlva felbukkan egy másik tünet, és hogy ez is eltűnjön, az illető visszamegy még egy szeánszra, és a tünet eltűnik újra, és így tovább.
Ahelyett, hogy józanésszel azt mondaná, „nézd csak, ez azért furcsa”. Ha kénytelen vagyok kéthetente orvoshoz fordulni, valami baj van, és normális esetben lecserélem az orvosomat. De nem. Az ember fokozatosan elidegenedik a szabadságától, és kialakul egy kötődés. Kiszerződöm.
Az embernek semmi hatalma nem volna a természetfeletti síkok felett az azokat irányító entitásokkal való együttműködés nélkül. Azt mondom, entitás. Hagyományosan tisztátalan lelkekről beszélünk.
Ezek intelligens szellemek, akik képesek gondolkodni, együttműködni az emberrel, vagy megszólítani, még ha nem is úgy, ahogy mi beszélünk. És mindenféle keresztény, vagy más hagyomány óva int bármiféle szövetségkötéstől, együttműködéstől ezekkel a lényekkel. És ez az a pont, ahol az okkult, vagy mágikus módszerek veszélyessé válnak, nem az energiák, hanem az együttműködés miatt.
Tudják, itt visszautalnék Szent Ágostonra és értekezésére a tűz fölött való hatalom gyakorlására. Egy kiejtett varázsszó segítségével semmissé tehetők egy égési sérülés következményei. Nem csak a fájdalom szűnik meg, de a seb is beheged.
– De hogyan tehet szert az ember ilyesféle erőre?
Ágoston azt mondja, nem a varázsige kimondásának puszta ténye, hiszen ti nem vagytok a teremtő Isten, a ti szavatok nem teremtő. Mások azt mondják, hiszen ez egy imádság, ez hamis. Az égéshez könyörgünk, de az égéshez beszélni nem Istenhez fordulás. Pillanatok alatt meggyógyítani egy égési sérülést lehetetlen. De lehetséges az okkult síkon működő lelkeknek, és itt nem a Szentlélekre gondolok, hanem a tisztátalan lelkekre. A varázsige kimondásával tehát a lélek közbeavatkozását kérjük.
Így már érthető, hogy miért nem működne ez a varázsige bárkinek, hiszen nem mindenki kötött szövetséget a szellemekkel. Viszont, ha az ön nagymamája egyszer azt mondja, én hatalommal rendelkezem a tűz fölött, de megöregedtem, elfogadod hát tőlem, és ön azt válaszolja, persze nagymama, elvégre én jót akarok cselekedni. Ennyi már elég is, már el is fogadja ezt az idézőjeles adományt, hatalmat. Vagyis a szellem ezután felismeri Önt. És innentől kezdve, noha öt perce még a varázsige nem működött, amikor kimondta, de most, hogy megkapta a hatalmat a nagymamájától, ön is részese lett egy hagyománynak, és használhatja a hatalmat.
Most már jól látható, hogy nem a varázsige hat magában, hanem be kell állni a beavatottak nemzetségébe. Ez egy implicit beavatás, beleegyezés a hatalom befogadásába.
Így napjainkban, a társadalmainkban rejtett beavatások sokasága fejlődik ki a drogokon, a spiritizmuson, a jósláson, a horoszkópokon, a varázsláson, a boszorkányságon és sok más módon keresztül.
Ezoterikus, mágikus kompozíció felülnézetben: tarot kártyák arccal felfelé és pakli, égő gyertyák, egy pohár vörösbor, mágia, okkultizmus és jóslás koncepció.
Ezek a javaslatok csábítóak, és lehengerlő az a hatalom, amit kínálnak Isten és mások urává lenni. De a Biblia, az Egyház elítéli az összes okkult gyakorlatot, melyek ellentétesek Isten tiszteletével és az ember hivatásával.
Krisztushoz való megtérésem őszinte volt, az evangéliumi emberszeretet jegyében éltem ezekkel az okkult gyógymódokkal.
Még ha nem ismertem rábízni magam az Egyház képviselőire, azért minden nap részt vettem a szentmisén, amit szentségimadással toldottam meg, és a rózsafüzért se felejtsük el.
Csak lassanként fedeztem fel egy agyafúrt elidegenedést ezekkel az entitásokkal való munka során, főleg amikor egy nap ezek világosan megmutatkoztak.
Olyan pillanat ez, melyet nem könnyen felejtek el. Gyakran dolgoztunk csoportban, azon manipulációk során, amit kollektív mágnesességnek nevezünk, és a mély csöndben azt hallottam, hogy valaki megszólít, és azt mondja, igen, noha senki sem szólt hozzám. Ez többször is megismétlődött, és azt gondoltam, nos, bajban vagyok, kint senki sincsen, és ez nem a belső hang.
A különbséget jól ismerjük, így nagyon aggódtam. Így hát beszéltem a csoport vezetőivel, akik mosolyra fakadtak, és akik azt mondták nekem, nem, hát nem mondtuk, hiszen világos, hogy nem gyakorolhatsz ilyen hatalmat a lelkek segítsége nélkül.
Egy tudatlannak sok mindent el lehet mesélni. Ők Tóbiás könyvére hivatkoztak, arra az angyalra, aki Tóbiást kíséri. Ez többé-kevésbé megnyugtatott.
Továbbra is űztem ezeket a praktikákat az állítólagos, gyógyító angyalok segítségével. Míg egy nap Párizs környékére kellett utaznom, ahol, mint minden nap, részt vettem a déli szentmisén.
És akkor hallottam a szentmise során az Úrfelmutatás pillanatában („Ő általa, Ő vele és Ő benne”) ezeket a gyógyító angyalokat, ahogyan botrányosan káromolják a szentségben jelen lévő Krisztust. Egy pillanat alatt megértettem, hogy engem félrevezettek és megtévesztettek. A mise végén a sekrestyében megkerestem a papot és elmeséltem neki a történetem, mire azt válaszolta, ez nem lep meg, én vagyok az egyházmegye ördögűzője.
Ez a részlet nagyon fontos. Minden nap mentem misére, de nem történt semmi. A szellemek, entitások elrejtőztek. Nagyon jól tudták, hogy ott jobb, ha csöndben maradnak. De a tekintély, ami ebben a papban nyugodott, arra kényszerítette őket, hogy leleplezzék magukat, hogy eljöhessen a nagytakarítás.
Képzelhetik, mennyire nem voltam büszke magamra, de épp csak le tudtam tenni mindazt a hatalmat Jézus keresztjének tövébe, és kértem, hogy megszabaduljak, szabad legyek. Ez hathatós imák sorozatával és egy hosszú lábadozási időszakkal történt, ami nagyon fontosnak bizonyult.
Két év okkultizmus után Krisztus, a Megváltó nevének hatalma és a Szentlélek ereje révén, melyet hitbeli testvéreimmel együtt hívtunk segítségül, megszabadultam azoktól a nyűgöktől, amelyek béklyóba kötözték szívemet, lelkemet, és kiszipolyozták testemet.
A tévelygések ellenére a papi hivatásra való hívás ott ért lelkemben, amióta visszatértem Indiából. Ez alkalommal úgy döntöttem, hogy megnyílok az Egyház felé, és időt szánok arra, hogy az evangélium fényében újraolvassam és megértsem egész történetemet.
Joseph-Marie Verlinde atya
Fotó: youtube.com/@CheminNeufNetforGod (Út egy gurutól Jézusig Joseph-Marie Verlinde atya)
