Függetlenül attól tehát, hogy az alábbi írás apropóját adó eset mennyire fontos vagy releváns, ez egy olyan kérdés, ami sokakat foglalkoztat, így mindenképp érdemes beszélni róla, ha másért nem, hát azért, hogy ismét megerősítsük a legfontosabbat: Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?¹

Lássuk tehát a hírt:

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung vasárnapi számára hivatkozva a Reuters azt írja, hogy „a hidegháború óta először a német kormány javaslatot tervez kiadni a lakosság felé az élelmiszer és ivóvíz tartalékolásról vészhelyzet esetére.”

A Polgárvédelmi Koncepció néven futó dokumentum szerint „a lakosság számára kötelező lesz tíz napra elegendő élelmiszert és fejenként öt napra elég ivóvizet tartalékolni.” Az illetékes német parlamenti bizottság 2012 óta rendelkezik, illetve dolgozik egy ilyen polgárvédelmi stratégián, aminek életbeléptetését a kabinet most szerdán fogja tárgyalni.

A német belügyminisztérium nem közölt további részleteket a tervvel kapcsolatban, de az újság szerint annyit tudni lehet, hogy a 69 oldalas anyag nem egy hagyományos támadással szembeni felkészülést vetít elő, hanem elővigyázatosságra szólít fel és előírja, hogy mindenki „készüljön fel egy olyan jövőbeli, nem kizárható eseményre, ami veszélyeztetheti a túlélést”. Emellett javaslatot tesz a vészjelző rendszerek modernizálására, az épületek szerkezeti védelmére és az egészségügyi rendszer kapacitásának bővítésére.

A Reuters megemlíti még, hogy a német védelmi miniszter a hónap elején azt mondta, hogy a fokozott terrorveszély és kiterjedtebb katonai támadások lehetősége miatt szükség van a rendőrség és a katonaság szorosabb együttműködésére és közös kiképzésére.

A hírrel kapcsolatban két alapvető kérdés merül fel bennem. Az első, hogy miért éppen most? Az említett stratégia 2012 óta létezik, tehát az ötlet nem új.

Nagyjából három lehetőséget látok. Az első, hogy csak úgy. Elvégre annyit beszélnek a terrorizmusról, az extrém időjárásról, a jelenleg is folyó háborúk és konfliktusok esetleges kiterjedéséről és hasonló veszélyekről, hogy nemzetvédelmi szemmel nézve egy ilyen javaslat ésszerűnek tűnhet a haza védelméért létrehozott posztokon.

A második, hogy bizonyos konkrét veszélyekre szeretnék felkészíteni a lakosságot, de ezeket a konkrétumokat nem szeretnék a nyilvánosság orrára kötni.

A harmadik pedig, hogy megítélésük szerint a lakosság nem fél vagy aggódik eléggé, és egy ilyen kötelező „javaslat” a legolcsóbb, azonnali életeket nem követelő módja annak, hogy ezt elérjék.

A második és egyúttal lényegesen összetettebb és fontosabb kérdés, hogy szükség van-e fizikai felkészülésre. Nem azért, mert a német, a magyar vagy bármelyik kormány azt mondja, hanem úgy egyáltalán. Másképp fogalmazva meg a kérdést, azt szeretnénk tudni, hogy a felkészülés egyenlő-e a hit hiányával.

Úgy gondolom, hogy a válasz a felkészülés mikéntjében és okában keresendő. Ha valaki minden energiáját és forrását arra szenteli, hogy bármi áron biztosítsa saját vagy akár családja fizikai túlélését, valószínűleg rossz helyen keresi a választ. Bizonyos mértékű felkészülést azonban valószínűleg mindenki jónak tart, anélkül, hogy akár tisztában lenne ezzel. Bizonyos dolgokért a legtöbben nem szeretnek naponta a boltba rohangálni. Aki tapasztalt már tartósabb áramkimaradást, valószínűleg beszerzett már néhány gyertyát vagy egyéb ilyen helyzetekben hasznos eszközt, akik pedig olyan területen élnek, ahol extrém időjárási jelenségek teszik izgalmassá az életet, nyilván ennél sokkal többet is megtettek annak érdekében, hogy adott esetben ne kelljen éhezniük addig, amíg legközebb eljuthatnak a közértbe.

Na jó, ezt diktálja a józan ész, de vajon a Bibliában is ezt találjuk?

Talán a legkézenfekvőbb példa a nehéz időkre való felkészülésre Noé története. Vajon Isten nem tudta volna bárka nélkül megmenteni Noét és családját, valamint az akkori állatvilágot? Dehogynem. Akkor miért mondta Noénak, hogy építsen bárkát, ami ráadásul csaknem 120 év munkájába került?

Isten egy olyan világba helyezett bennünket, ami bizonyos természeti és fizikai törvények szerint működik, és bizonyos különleges helyzetek kivételével, ezeknek a törvényeknek a szabályai szerint kell boldogulnunk.

Ha nem vetjük el idejében a tavaszi búzát, akkor nem lesz aratás. Még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy Istent szolgáljuk a vetés helyett. Ezt azért írom ilyen bátran, mert az elméletet, ami szerint, ha küldetésünk elég fontos, akkor Isten biztos behozza majd a lemaradást, tesztelték már. Nem működött. A búza nem lett kész az aratásra 2 hét alatt.

Isten megmondta Noénak, hogy mi következik, ő pedig engedelmesen munkához látott.

Amikor azonban Illés került olyan helyzetbe, hogy hosszú ideig nem juthatott élelemhez, nem azért mert a saját feje után ment, hanem üldöztetés és az egész országot sújtó aszály miatt, Isten saját törvényeit felülírva látta el étellel.²

Vagyis, amikor Isten útmutatásával, vagy egyéb módon megtudjuk, hogy felkészülés híján kénytelenek leszünk nélkülözni vagy akár éhezni és módunkban van felkészülni egy ilyen helyzetre, senki nem mondhatja, hogy a hitünk gyengesége diktálja tetteinket.

A Zsidók 11-ben ezt olvassuk:

„Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített.”³

Minden a szívünk állapotán, a hozzáállásunkon múlik tehát. Noé számára a felkészülés a hit döntése volt. Más esetben egy ilyen bárkaépítés, amennyiben azt a félelem és nem a hit motiválja, éppen a hit hiányát jelentheti.

A felkészülés tehát, feltéve persze, hogy valaki nem válik annak rabjává, önmagában nem egyenlő a félelemmel. Amikor a készülő vihar előtt eltesszük a kerti széket vagy tél előtt kivágjuk a kiszáradt fenyőfát, nem félelemből cselekszünk, csupán jó gazda módjára gondoskodunk arról, amit ránk bíztak.

Mindemellett persze a legfontosabb a lelki felkészülés, vagyis az Ige ismerete, illetve a körülöttünk folyó eseményeknek az Ige szerinti értelmezése, hogy sohase félelemmel tekintsünk a jövő felé, ami a bukkanók ellenére éppen olyan csodálatos, mint Isten ígéretei.

Azt se felejtsük el, hogy egyik legfontosabb feladatunk készen állni, hogy mindenkinek megfeleljünk, aki számon kéri tőlünk a bennünk lévő reménységet.⁴

Ez különösen igaz a Dániel által „vég idejének” nevezett korra, aminek egyik jellemzője, hogy Isten nélkül senki sem értheti, hogy mi folyik a világban, fordítva viszont annál inkább. Tehát azon legyünk, hogy olajjal teli lámpásainkkal⁵ „a nép értelmesei” közé tartozzunk, akik „sokakat oktatnak”.⁶

„Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.” (Dániel 12:3)

1. Róma 8:31 [↩]
2. Lásd: 1. Királyok 17 [↩]
3. Zsidók 11:7a [↩]
4. 1. Péter 3:15 [↩]
5. Lásd a bölcs és balga szüzek példázatát: Máté 25:1-13 [↩]
6. Dániel 12:10 és 11:33 [↩]