Kicsoda a Szentlélek?

Farmati Anna SSS

Nem kívánom itt néhány sorban felülírni Angelo Vigano hasonló című könyvét, amellyel 1998-ban, a Szentlélek évében a kétezres jubileumra készültünk.
A cím egyszerűen arra inspirál, hogy ezt a kérdést újra és újra megválaszoljam – közel húsz év múltán talán többszörösen indokolt is…

Farmati Anna testvér,
a Szociális Testvérek
Társasága
romániai kerület elöljárója
A Szentlelket legjobban Jézus mutatta be nekünk: nem akart olyan valakit küldeni maga helyett, akit nem ismerünk (fel). Mégis az a benyomásom, hogy sokszor erre a tanításra figyelünk a legkevésbé, amikor a Szentlélekről beszélünk. Előtérbe került Szent Pál tanítása az adományokról, az adományozót – pontosabban az adományozókat, amennyiben most a Szentháromságra személyenként gondolunk – kicsit elfelejtjük. Pedig ki ismerhetné jobban, és ki beszélhetne a Szentlélekről világosabban, mint a Szentháromság megtestesült személye…

Sok mindent mondott nekünk Jézus róla – most csak egyetlen, keveset emlegetett, de lényeges „tulajdonságát” ragadnám ki: az alázatot. Ezt olvassuk Szent János evangéliumában: „… nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (13b–15).

A Szentlelket úgy ismerjük, mint a teremtő és megújító Lelket, aki az utakat tekintve rendkívül kreatív és autonóm: ott fúj, ahol akar, mindig új, mindig elevenítő, meglepetéseket szerző, továbbteremtő – és mindez így igaz. Mégis, a Szentlélek természeténél és „helyzeténél” fogva nem mondhat magától semmit. Amennyire hitünkkel meg tudjuk közelíteni a Szentháromság titkát, csak annyira értjük ezt…

Igen, a Szentlélek az állandóság lelke. Attól még dinamikus, elevenítő és kreatív abban, hogy utakat találjon az emberek szívéhez. A folyó víz, a láng, a repülő galamb jelképe egyaránt érzékelteti, hogy igenis mozog és mozgásba hoz. De nem a „new”-bálvány iránti hódolatra hív, hanem annak az igaz Istennek dicséretére, akitől ő is kapja mindazt, amit mond, amit ad. Krisztus követésére képesít: nem akar magának külön kis dicsőséget, hanem a legigazabb kommuniót teremti meg.

Ma ehhez az állandósághoz sokszor nagy alázatra van szükség. Hiszen az az igazán menő a társadalomban – de sokszor az egyházban is –, aki „progresszív”, aki hitéletünk hagyományait, nemzeti vagy közösségi-családi örökségünk értékeit nem megújítja, hanem könnyedén félredobja, akár éppen a Szentlélekre hivatkozva. Önkéntelenül is eszembe jut erről Szent Benedek Regulájának tanítása az alázatról: „Az alázatosság nyolcadik foka, ha semmi egyebet sem tesz a szerzetes, csak azt, amire a monostor közös szabálya és az elődök példája serkenti” (RB 7.55).

A 6. században bevezetett Regula életbölcsessége nem akadályozta a szerzeteseket abban, hogy a hűség elvét megtartva mindig a legmodernebb eszközökkel éljenek… Mi akadályozhatná akkor a Szentlelket?

Vezessen minket az alázat Lelke ennek az egyensúlynak a megtalá­lására!



2016. május 16.
Farmati Anna SSS
forrás: vasarnap.katolikhos.ro/2371-vezercikk/4381-kicsoda-a-szentlelek