Negyven évvel ezelőtt, 1980. szeptember 29-én, délelőtt háromnegyed kilenckor gyulafehérvári püspöki lakosztályában elhunyt az idős Márton Áron püspök. Könyvek, cikkek és dokumentumfilmek sokasága szól példamutató életéről, amely jórészt Csíkszéken, Kolozsváron, valamint Gyulafehérváron zajlott, de egy olyan kisvároshoz is sok ponton kapcsolódott, mint Székelyudvarhely. Halálának negyvenedik évfordulójához közeledvén arra teszünk kísérletet, hogy életének ezt a szegmensét bemutassuk.
Sofőrjének egy felvétele az idős Márton Áronról. Sztojka Ferenc fotóhagyatéka a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum gyűjteményében található
„Az egyház akkor fogja vonzani a kívülállókat és akkor valósul meg a keresztény egyházak és közösségek közös óhaja és törekvése az összes keresztények egysége, ha rólunk is elmondhatják, mint az első századok keresztényeiről: Nézd, ezek mennyire szeretik egymást” – írta utolsó püspöki körlevelében Márton Áron, halála előtt néhány hónappal.
A körlevél egészen pontosan 1980. május 15-én kelt Gyulafehérváron. Másfél hónappal azelőtt, március 29-én II. János Pál pápától kapott táviratot: elfogadták a kérését, hogy letegye az egyházmegye vezetésének terhét. Márton Áron püspöknek az 1980-as év már a súlyos betegségről és az elmúlásról szólt – személyi titkára, Bara Ferenc plébános később sok alkalommal emlékezett vissza az utolsó heteire, napjaira, több előadást is tartott, interjúk is készültek vele. Például azt is tőle tudjuk, hogy
a súlyos rákbetegségben szenvedő püspöknek csupán egyetlen alkalommal adhattak be titokban morfiuminjekciót, a további injekciókat – látható szenvedései ellenére – Márton Áron megtiltotta.
Szintén érdekes adalék a nagy püspök halálához, hogy temetése után két kutyája közül az egyik elpusztult, miután napokig őrködött gazdája ajtaja előtt.
Úrnapján ő vitte körbe az Oltáriszentséget
Márton Áront XI. Pius pápa nevezte ki gyulafehérvári püspökké 1938 karácsonyán. Felszentelése ünnepélyes körülmények között történt 1939. február 12-én, a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Abban az időben Székelyudvarhelyen Sándor Imre volt a főesperes–plébános, ám Márton Áron őt választotta maga mellé püspöki helynöknek Kolozsvárra.
Udvarhelyre Sass Antalt nevezte ki új plébánosnak, aki haláláig, 1968-ig viselte a tisztséget. A baróti származású Sass Antal a húszas években Csíkkarcfalván szolgált. Ő volt az egyike azoknak, akik meggyőzték a fiatal Márton Áront, hogy a háború előtt elkezdett teológiai tanulmányait folytassa tovább Gyulafehérváron, és hogy a papi hivatást tekintse életcéljának, így a későbbi püspök lelki vezetőjének is tartotta őt.
Tudjuk azt az életrajzi adatokból, hogy Márton Áron megjárta az első világháború poklát, háromszor sebesült meg, kitüntetésekkel szerelt le, ám a háború után a Székely Hadosztály katonájaként román fogságba került.
Azt viszont talán nem, hogy a székelyudvarhelyi író–humorista, Tomcsa Sándor is alatta szolgált, ugyanis a későbbi püspök hadnagyi rangot szerzett az olasz fronton. Tomcsa egyik legismertebb novelláját a lövészárok ihlette (A lyukas esőernyő).
Ha már szó került az irodalomról, hadd említsük meg, hogy Márton Áron volt az eskető papja Dsida Jenő költőnek és feleségének, Imbery Melindának 1937. július 31-én (Kolozsváron) és Kányádi Sándort is ő adta össze Tichy Mária Magdolnával 1958-ban (a gyulafehérvári székesegyházban).
Visszatérve Sass Antalra: Márton Áron eljött Székelyudvarhelyre, Sass beiktatására 1939-ben, és ebben az időszakban rendszeresen meglátogatta, hiszen azokban az években bérmakörutakon is járt a Székelyföldön.
Bérmakörútjain rendszeresen lehetett találkozni a püspökkel Udvarhelyen is
A püspök életében nagyon fontos évszám 1949. Abban az évben, május-júniusban volt a székelyföldi és gyimesi bérmaútja, és június 11-én, szombaton érkezett Csíksomlyóra, ahol megtartották a kommunista időszak legutolsó búcsúját, mielőtt azt az egyre erősebb új rendszer betiltotta. Márton Áront már akkor le akarták tartóztatni. A búcsúra fehér lovon érkezett, mindenhonnan jól látható volt, ám a körülötte levő emberek (főleg csángó fiatalok) olyan szorosan összezártak, hogy a nagy tömegbe vegyült civil ruhás szekusok és hatósági emberek nem tudtak közel férkőzni hozzá.
A somlyói búcsú után másfél héttel Székelyudvarhelyre ment, és az úrnapi búcsún az Oltáriszentséget ő vitte körbe – a somlyói búcsúhoz hasonlóan abban az évben a székelyudvarhelyi úrnapi körmenetet is betiltották.
A visszaemlékezések szerint a püspök éppen az úrnapi ebéden vett részt a Szent Miklós-hegyi plébánián, amikor a városi telefonközpontból titokban arról tájékoztatták, hogy őrizetbe akarják venni Udvarhelyen.
A szekusok átverése és a letartóztatás
Abban az időben Márton Áronnak egy székelyudvarhelyi fényképész, bizonyos Sztojka Ferenc volt az egyik sofőrje – a Sztojka család szállítási vállalatot üzemeltetett Udvarhelyen az államosításig, a püspöknek pedig jó ismerőse, barátja volt. 1996. január 4-én hunyt el, 86 éves korában, több ezer fénykép maradt utána. Több alkalommal fotózta a püspököt is, főleg a hatvanas-hetvenes években.
Sztojka Ferenc kezében a fényképezőgéppel a püspök jobb oldalán, a gyulafehérvári püspöki székesegyház kertjében
A fényképész és testvére, Sztojka Károly a nevezetes napon, 1949 júniusában egy csellel menekítette haza Gyulafehérvárra Márton Áront. Mivel tudták, hogy a szekusok az autót meg fogják állítani, két gépkocsit készítettek elő, és kétfelé indultak. Az egyik autót a megszokott sofőr, Ferenc vezette, de mellé másvalakit ültettek, és az autó a rendes országúton haladt.
Mindeközben a püspököt Károly egy másik autóval teljesen más irányban, erdei és mezei utakon vitte haza Gyulafehérvárra. Ezzel azonban csak halasztódott a letartóztatás, mert az néhány nappal később úgyis megtörtént: 1949. június 21-én a püspököt gyakorlatilag tőrbe csalták, hiszen Bukarestbe rendelték, de Tövis mellett az autóját megállították, és mind Márton Áront, mind pedig titkárát, Ferencz Benjámint őrizetbe vették. Innen került vizsgálati fogságba Bukarestbe, a súlyos ítélet után pedig a nagyenyedi börtönbe, majd a máramarosszigeti fegyházba. 1955-ben szabadult.
Tér, szobor és emlékkönyv Udvarhelyen
Márton Áron a hatvanas évek végén, házi őrizete lejárta után kezdett ismét rendszeresen Székelyföldre, ezen belül Udvarhelyre járni, főleg bérmakörutakra. 1969-ben, ’70-ben, ’71-ben, ’73-ban és ’74-ben több alkalommal Rómába is kiutazhatott – akkor a rendszer egy kicsit enyhülni látszott. Azonban az idős püspöknél már ezekben az években jelentkeztek betegségének első tünetei, és 1976-ban megírta püspökségéről való első lemondólevelét. Ezeket később még négy követte, de lemondását csak halála előtt néhány héttel fogadta el a Szentszék.
Fennmaradt portré a Sztojka-hagyatékból
Az 1989-es rendszerváltás után Székelyudvarhelyen több utca és tér neve megváltozott. Az 1984 óta a Szent Miklós-plébánián szolgáló főesperes, a 2017 karácsonyán elhunyt Kovács Sándor javaslatára a „Patkót”, a régi Felső Piacteret (hívták Deák térnek is) a püspökről nevezték el. A téren már 1901 óta állt a Krisztus-szobor, amely túlélte a rendszerváltásokat, és 1995. szeptember 23-án attól néhány méterre az udvarhelyiek felavatták Márton Áron szobrát, Hunyadi László alkotását.
A bronz mellszobor eredetije a plébánia épületében található. Az alkalomra egy emlékkönyv is megjelent, amelyben több szerző emlékezik, illetve ír Márton Áronról – az ő életművéről, munkásságáról, emberi és egyházi nagyságáról.
A cikkhez felhasználtunk szóbeli közléseket, valamint a következő forrásmunkákat:
Lőrincz György (szerk.): Nem mi választjuk szentjeinket (1995)
Derzsy András: A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkig (2014)
Sas Péter: Márton Áron erdélyi püspök élete és munkássága (2014)
A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2020. szeptember 25-én.
