Nagyböjt kezdete

A nagyböjt kezdete

Amint láttuk már a hét megszentelésénél éppen az Úr Jézus szenvedése adta elődeinknek az okot, hogy böjtöljenek. Mikor aztán lassanként a nevezetesebb események évforduló napjainak megüléséből kezdett kibontakozni az egyházi év, közel volt az a gondolat, hogy az Üdvözítő szenvedésének emlékét nagyobbszabású böjttel ünnepeljék meg.

Kis magból csírázott ki ez is, mint minden itt a földön. Legelőször a nagypénteki és nagyszombati böjt jelenik meg, azután a buzgóbbak böjttel gyászolják meg azt a negyven órát, amit az isteni Üdvözítő a sírban töltött. A III. században már egy hétig tart Húsvét előtt a böjt, sőt sokan a Hippolytus-szobor talpazatán olvasható rendelkezésből: „Szakíttassék meg a böjtölés, ha vasárnap esik közbe” – azt következtetik, hogy Rómában ekkor már hosszabb ideig tartott a böjt.

A IV. században azután már az akkor ismert világ minden helyéről akadnak tanuk a 40 napos Nagyböjt mellett, amiből tehát arra lehet következtetni, hogy ennek eredete a III. század második felére nyúlhat vissza.

Több ószövetségi előkép után különösen az Úr példája bírhatta rá a híveket, hogy a Húsvét előtti böjtöt ők is 40 napra bővítsék ki. A IV. század folyamán lett ez a szokás általánossá, amint sz. Athanáz alexandriai püspök ünnepi körleveleiből kitűnik, hogyan tartja megerősítettnek a Hippolytusféle 22. kánon hitelességét!

Ugyanekkor azonban helyenként más és más felfogás érvényesült a böjt kezdetét illetőleg. Nyugaton általában csak a vasárnapokat számították le, mint amikor nem böjtöltek, míg a keletiek szombat és vasárnap nem böjtölvén előbb kezdették meg a böjtölést. Különbséget okozott az is, hogy itt néhol a Nagyhetet sem számították a Quadragesimához, ami ismét a böjt kezdetének kitolódását eredményezte. Így lett nyugaton hat, keleten pedig hét, sőt néhol nyolc hetes a Nagyböjt. A keletiek közül a legtöbben Hatvanadvasárnapján, azaz náluk: Húshagyó vasárnapon kezdik meg a Quadragesimát.

A RÉGIEK BÖJTÖLÉSI MÓDJA ÉS A MAI BÖJTI FEGYELEM

A II. században már nagyon szigorú böjttel találkozunk. Xerophagiának nevezték azt és kenyéren, són, száraz főzeléken meg vízen kívül semmi egyebet nem vettek magukhoz. Hippolytusnak már idézett 22-ik kánona szerint pedig a Nagyhéten csak kenyér és só volt a régi keresztények tápláléka.

Eucheria zarándoknő leírja, hogy Jeruzsálemben a nagyböjti szombatokon azért volt korábban a Szentmise, hogy az áldozás után a heti böjtölők hamarabb ehessenek. Ezek ugyanis vasárnap ebédutántól kezdve szombat áldozás utánig semmit sem ettek. Vannak, akik ezt nem bírják — írja a zarándoknő — azok csütörtökön megszakítják egy étkezéssel a heti böjtölést, mások két napos böjtöt tartanak, ismét mások napjában csak egyszer esznek és akkor is csak lisztből és vízből készült ételt, de kenyeret, olajat vagy gyümölcsöt nem. És mindezt önként tették. „Senki sem gondolkozik, hogy mennyit is kell tennie, hanem mindenki annyit tesz, amennyit bír. És nem dicsérik azt, aki sokat tesz, de azt sem gáncsolják, aki kevesebbet.”

Idők folyamán ez a szigorúság mindinkább enyhült, de azért a naponként csak egyszer való jóllakás, a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől való tartózkodás sokáig fönnmaradt. Azután a XIV. században megengedték az esti étkezést (collatio) és később a reggelit is (ientaculum).

Hazánkban az 1635.-i jászói zsinat óta szabad nagyböjti napokon tejes, vajas és tojásos ételeket enni. De Lonovics tanúsága szerint még a múlt század második felében is voltak nálunk, akik őskeresztény szigorúsággal tartották meg a Nagyböjtöt és a három utolsó napon vizén kívül semmit sem vettek magukhoz. A hústól és zsírtól való tartózkodás (a vasárnapokat kivéve) pedig a legutóbbi időkig fennmaradt. Azonban a legfontosabb volt a régiek előtt ezen időszakban a bűnök kerülése, amit az 1629-i nagyszombati zsinat is lelkükre köt a híveknek. Éppen ezért tilos volt Nagyböjt alatt a színjáték, nyilvános mulatság, perlekedés, bírói tárgyalások, testi büntetések és a harcok is.

A mai böjti fegyelmet az új egyházi törvénykönyv írja elő az egyetemes egyházra nézve már többször idézett 1250—1254. kánonaiban. Nem szünteti meg azonban az egyes helyek kiváltságait, így nálunk jelenleg a nagyböjtöt illetőleg a következő rendelkezések állanak: Szigorú böjt van Hamvazószerdán és Nagyböjt péntekjein és Nagyszombaton délig. E napokon - tehát csak egyszer szabad jóllakni és a hústól is tartózkodni kell. A Nagyböjt többi hétköznapjain enyhített böjt van, ami azt jelenti, hogy a főétkezésnél szabad jóllakni, de azután csak este meg reggel szabad egykevés ételt magunkhoz venni. Húsfélét a főétkezésen kívül legújabban este is szabad egy keveset enni.

Az egyházi előírás csak akkor szokott valamit körülírni, mikor a hívek buzgóságának lanyhultával erre már szükség mutatkozik, így volt ez a böjtöt illetőleg is. Az előbb leírt szabályok tehát csak a kevésbé buzgó hívekre szólnak és azt a minimumot adják, melyet meg nem tartva már a bűn veszélyébe jut az ember.

A buzgóbb hívek mindig szent öntudattal teljesítették és teljesítik ma is ezt a kiválóan katholikus kötelességet, mellyel megmutatjuk, hogy mi vagyunk az Üdvözítő igaz követői, akik az ő példáját és tanítását nemcsak szóval, de tettben is megtartjuk. „Ha keresztény akarsz lenni — írja sz. Ambrus — azt kell cselekedned, amit Krisztus cselekedett. Ő, kinek bűne nem volt, böjtölt s te, ki vetkezel, a negyvennapi böjtben nem akarsz böjtölni?”

A BÖJT CÉLJA, SZÜKSÉGESSSÉGE ÉS JELENTŐSÉGE

A böjt célja:

önbüntetés, mert „akik a paradicsomi boldogságból étel által estünk ki, abba amennyire képesek vagyunk, az önmegtagadás által emelkedhetünk vissza” — írja Nagy sz. Gergely pápa.

önjavítás, mert „mihelyt megszokott jóllakozásunkból néhány napig lemondunk s megtartóztatás, éhezés által vérünk tikkad, természetünk csendesül, azonnal sok dologról egészen másképp ítélünk. A böjt által testünk megzaboláztatik, lankasztatik s így ereje és kedve lelkünkön erőszakot tenni megfogyatkozik.” — olvastuk Szaniszlónál. „Az egyház nem azért parancsolja a böjtöt — mondja sz. Ágoston — mintha az, ami bemegy a szájba, megfertőztethetné az embert, vagy mintha tisztátalan lenne valamely étel, hanem a test megfékezésének céljából, hogy kiirtassanak a rendetlen vágyak és a tisztulás meg a böjt által a test a lélek uralma alá hajtassék és Istennek eleven áldozat gyanánt bemutattassék.”

önuralom és az akarat edzése, mert „csak az nem bukik el a tiltott dolgokban, aki magát valamikor a megengedettekben is óvatosan megtartoztatta”.

A húsvét előtti böjt pedig különösen szükséges, mert:

méltó, hogy Krisztus Urunk szenvedése idején, mikor Ő értünk szenvedett, mi legalább böjtölés által vele szenvedjünk

jó készület a húsvéti szentgyónás és áldozásra

a tavasz, a természet újjáéledése mellett — sajnos — a rendetlen vágyak ébredésével is szokott járni, ezek elnyomására jó a böjt, mert „testünk néha segítőnk a jóban, néha csábítónk a rosszra. Ha tehát többet adunk neki a kelleténél, ellenségünket tápláljuk és ha a szükségeset nem adjuk meg neki, akkor polgártársunkat öljük meg.”

legalább ez időben meg kell mutatnunk, hogy becsesebbnek tartjuk a lelki dolgokat, mint a testieket.

A NAGYBÖJT RENDELTETÉSE

A Quadragesima célja böjt és önmegtagadás által a Húsvét méltó ünneplésére előkészíteni a híveket. Régebben ehhez járult a keresztelendők előkészítése a keresztségre és a nyilvános bűnösöké a kiengesztelésre. Ennek ma már nincsen gyakorlati jelentősége, csak arra figyelmezteti a keresztényeket, hogy újítsák föl magukban a keresztség kegyelmet és szerezzék vissza a bűnök által elvesztett ártatlanságukat.

NAGYBÖJTI SZERTARTÁSOK

Már a zarándoknő szerint Jeruzsálemben Quadragesima minden napja ünnep volt (eortae = ἑορτή-ből), melyeket úgy ültek meg mint a vasárnapot, kivéve a Szentmisét, mert ezt csak szombaton és vasárnap mutatták be. Így rendelte ezt a laodiceai zsinat 49. kánonja. Azonban minden nap körmenetet tartottak és az összejövetelen a püspökön kívül a presbyter is beszélt. Ma minden napnak külön miséje van, melyek még legtöbbnyire szószerint megegyeznek a Gregorianumban foglaltakkal, sőt az olvasmányok részben sokkal régibbek.

Kétségkívül a szerda és pénteki napok (stationapok) Szentmiséi a legrégibbek, azután legkorábban hétfő kaphatott misét, amit az is mutat, hogy e három napon kell azt a megható Tractust (Vontatott ének) mondani, melyet a hamvazószerdai misében láttunk. A keddi misék Nagy sz. Leó után keletkezhettek, a szombatiak pedig talán Nagy sz. Gergelytől származnak. Eszerint a csütörtöki Szentmisék a legkésőbbi eredetűek, ezeket a Liber pontificalis szerint II. Gergely pápa (715—731) honosította meg.

2018. február 14.
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/14/