Becsületrendet kapott Placid atya

A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Olofsson Placid bencés szerzetes. Az elismerést az Országház Munkácsy-termében adták át 2016. október 23-án.


Így fogalmazott az örökké derűs Placid atya - saját megfogalmazásában "kincés" - egy korábbi megszólalásakor. Azóta eltelt néhány év, idén már a 100. életévében jár, kerek születésnapja pontosan 3 hónap múlva érkezik el.

Többször elmondtam:
Jegyezzék meg, az Úristennek van humora! A Szovjetunió tíz évig mindent megtett, hogy tönkretegyen. Én mégis itt vagyok 91 évesen, de hol van a Szovjetunió?

1933-ban lépett be a bencés rendbe. Koholt vádak alapján 1946-ban a Gulágra internálták. Öt évig fakitermelésen, majd különböző gyárakban dolgozott, közben „tartotta a lelket” fogolytársaiban. 1955 novemberében jöhetett vissza Magyarországra.


Szabadulását követően nem kapott működési engedélyt sem papként, sem tanárként. 1969-től a Korányi szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, innen ment nyugdíjba 1977-ben. Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A hetvenes évek közepétől kisegítő lelkész a Budai Ciszterci Szent Imre plébánián.

Fogsága idején fogalmazta meg Placid atya a túlélés szabályait:
1. A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember.

2. Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit.

3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat.

4. Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi, hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.





A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Olofsson Placidot


Századik életévébe lép Olofsson Placid bencés szerzetes





2016. október 23.
Gégény István
fotók: MTI/Soós Lajos
forrás: szemlelek.blog.hu/2016/10/23/oloffson_placid






Olofsson Placid atya századik születésnapjára készülnek

A Gulagot is megjárt, csak nemrégiben tolószékbe kényszerült bencés szerzetes december 23-án lesz százéves. A budai ciszterci Szent Imre-plébánia közössége a különleges alkalmat nagyszabású hálaadó szentmise keretében kívánja megünnepelni december 18-án, amelyhez segítők jelentkezését is várják.


Olofsson Placid atya „az, akit nem kell a katolikusoknak bemutatni” – fogalmaznak felhívásukban az ünnepség szervezői. S valóban, a szerzetes nem mindennapi példát adott azzal, ahogy a szovjet munkatáborokban töltött egy évtized alatt is megőrizte hitét, és társaiban tartotta az erőt. Az akkor történteket felelevenítő előadásai nemzedékeknek adnak motivációt a hiteles keresztény életre.

A budai ciszterci Szent Imre-plébánia, ahol a hetvenes évek elejétől volt kisegítő lelkész, Placid atya szíve csücske. Nem véletlen tehát, hogy a közösség évről évre megünnepli a szerzetes jubileumait: százak jönnek össze a születésnapi szentmiséken, hogy meghallgassák és kifejezzék tiszteletüket iránta.

Idén, a 100. születésnapon a kiemelkedő évfordulóhoz méltó ünneplést kívánnak szervezni a lehető legnagyobb összefogással, hogy örömöt szerezzenek annak, „aki egy életen át szolgált bennünket, és most egy szobában, korlátai fogságában él”.

Placid atya kérésére december 18-án, vasárnap hálaadó szentmisét mutatnak be a száz év kegyelmeiért a Szent Imre-templomban (Budapest, XI. kerület, Villányi út 25.) reggel 7.30-tól. A szentmise főcelebránsa Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát lesz.




A szervezők segítséget, önkéntes felajánlásokat várnak az ünnepléshez. További részletek ITT találhatók.


2016. november 8.
forrás és fotó: budai Ciszterci Szent Imre-plébánia
forrás: magyarkurir.hu/hirek/olofsson-placid-atya-szazadik-szuletesnapjara-keszulnek-2016






Placid atya 100 éves – Így tanít élni a Gulag legboldogabb foglya

Bencés szerzetes, paptanár, három diplomával mosodás, de legfőképpen a Gulag legboldogabb foglya. A Heti Válasz karácsonyi dupla számának címlapján Olofsson Placid, aki december 23-án ünnepli századik születésnapját. Különleges ajándékként éljük meg, hogy válaszolt kérdéseinkre.


„Kacifántos élet volt – de nem fogok panaszkodni!” – mondta advent negyedik vasárnapján megtartott, századik születésnapi miséjén Olofsson Placid. Népszerűségét jelzi, hogy a Villányi úti ciszterci Szent Imre Templomban a reggeli fél nyolcas szentmisén egy tűt sem lehetett volna leejteni.

Placid atya személyiségének varázsát az adja, hogy egész életében mást sem tesz, mint az Úristen akaratát keresi, és ami őt unikummá teszi: a legelképesztőbb helyzetekben is megtalálja azt. A k. und k. hadseregben csetlő-botló Švejk története száraz és unalmas olvasmány, ráadásul merő kitaláció Placid atya Gulagról hozott, sziporkázó humorral fűszerezett, elképesztő – és igaz – történetei mellett, melyek csontig hatoló tanulsága, hogy lehet, sőt érdemes embernek maradni az embertelenségben.

Placid atya egészsége az utóbbi időben megrendült. Segítői különösen vigyáztak rá, hogy felerősítsék az ünnepségre, hogy ne legyen számára megterhelő az a rajongó szeretet, amivel hívei körülveszik. Gyakorlatilag nem, vagy csak alig hall, beszédkapacitása néhány percre korlátozódik. Derűje, lelki ereje viszont töretlen, és jól lát, ezért különleges ajándékként éljük meg, hogy válaszolt lapunk írásban feltett kérdéseire.



2016.12.21
forrás: valasz.hu/itthon/placid-atya-100-eves-igy-tanit-elni-a-gulag-legboldogabb-foglya-121838




Olofsson Placid atya 100 éves

Olofsson Placid bencés szerzetes, a Gulag egykori politikai foglya december 23-án ünnepli századik születésnapját. A jeles napra egész ünnepségsorozattal készülnek tisztelői.

Placid atya írásaiból tanításaiból, imádságaiból több kiadvány, sőt hangoskönyv is készült már, de mivel az antikvár példányokra is vadászni kell, hiányt pótlóak a századik születésnap okán megjelentetett összeállítások.

Olofsson Placid 100 címmel adta közre például az Éghajlat Kiadó azt a kötetet, amelyet Placid atyának az Új Kalász folyóiratban megjelent írásaiból válogatott össze Csányi Tamás karnagy. A kiadványt „tiszta formájú erkölcsi tanítás” - ként méltatta a kiadó igazgatója. Emellett újra kiadják a platinamisére készült, Isten kegyelméből - című képeskönyvet is.

Az Éghajlat Karinthy Frigyes úti boltjában ma este 18 órakor közönségtalálkozót is tartanak, melyen részt vesz Urr Ipoly o. ciszt, Szentimreváros plébánosa, Csányi Tamás karnagy és a KALÁSZ képviseltében Nényei Gáborné tanár. A tervek szerint videóüzenetben bejelentkezik Placid atya is.

Az ünnepségsorozat hivatalos megnyitóját holnap, december 16-án tartják, 16 óra 30 perckor a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében, ahol többek között képregénykiállítás is nyílik Rabtársak a Gulagon címmel, sőt rendhagyó történelemórákat is tartanak.

December 17-én ugyanitt, 14 órakor levetítik Téglásy Ferenc A nép ellensége című dokumentumfilmjét, melyet beszélgetés követ.

Az ünnepségsorozatba a Szent Margit gimnázium is bekapcsolódik, ahol december 17-én, 17 órakor Pál Feri atya vezet pódiumbeszélgetést Placid atya túlélési alapszabályairól, 21. századi szemmel.

A hálaadó szentmisén december 18.-án, 7 óra 30 perckor Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát lesz a főcelebráns a ciszterci Szent Imre Templomban.

forrás: valasz.hu/kultura/olofsson-placid-atya-100-eves-121796