Tartsatok bűnbánatot!
Nem az a kérdés, hogy az egyes ember romlott-e, hiszen mindenki az eredendő bűnnel terhelten születik e világra. Azonban hogy bűnében megmarad-e, vagy pedig szakadatlanul küzd ellene (még úgy is, hogy minduntalan újra elesik) alapvetően meghatározza létének irányát.
Az első esetben a folytonosan bűnben élő ember a kárhozat útján jár, míg a bűn ellen hadakozó – igyekezvén lerázni magáról a bűn rabigáját – az üdvösség felé menetel. Hiába látja úgy a világ, hogy az első út: siker, jólét, öröm és dicsőség; a másik pedig: kudarc, keserűség és szégyen – attól még mindkettő kijelölt célja felé vezeti az embert.
Azt mondod: a bűnt nem kell jóvá tenni, nem kell engesztelést adni, megbocsátani – de ha téged sért meg valaki úgy azonnal jóvátételért, engesztelésért kiáltasz és sokszor még ezek után sem akarsz megbocsátani. Ha ugyanis elfogadnád a jóvátételt, az engesztelést és megbocsátanál, akkor kötelességed volna neked is a jóvátétel és engesztelés, hogy bűneid bocsánatot nyerjenek. Te azonban rest vagy a jóra, kényelmes az engesztelésre és felfuvalkodott a bocsánatkérésre. Sőt, ezért egyenesen minden bűnt tagadsz, hogy ne is legyen mit jóvá tenned és inkább eltűröd a más bűnét sőt egyetértesz vele s még bátorítod is, csak hogy a magad bűnös voltát ne kelljen belátnod és a bűnnel szakítanod.
Mert ha az Egyháznak ebben igaza van, akkor minden más kérdésben is igaza van – és ez az egész földi életet más perspektívába helyezi: akkor végérvényesen a vallás tanítása szerint kell élni és a bűnöket elkerülhetetlen büntetés követi. Akkor a pokol léte hirtelen valósággá válik, sőt, megtérés nélkül egycsapásra az egyetlen lehetőséggé lesz.
Isten megismerésével azonban feltárul a lélek előtt a szakadék amely a végtelenül tökéletes és szent Mindenható, s a korlátolt, tökéletlen és romlott, sőt bűnös ember között húzódik. Minél közelebb kerül a lélek Istenhez, annál mélyebb lesz e szakadék mely fölött nem az emberi ügyesség, hanem Isten irgalmas szeretete ver hidat. Minél tisztábban látja a lélek Istent, annál fájdalmasabb lesz a távolság közte és a Teremtő között.
Végtelen és tökéletesség – képzelhető-e, hogy a véges és tökéletlen ember ezt valaha elérje? Lehetetlen a saját erejéből többre vergődnie mint ami, de a bűnbánat által mégis a szentségtől való távolságát leküzdheti és végül elérheti Istent. Aki megrettenve e mély szakadéktól Teremtője és maga között nem él bűnbánatban, az nem ismeri Istent.
„Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!”
(Mt.3,2)
– hirdeti az evangélium. Isten országa azonban csak a bűnbánóhoz van közel és Istenhez és az Ő országához mi is csak a bűnbánat által közeledhetünk.
