Arany, tömjén és mirha

A Biblia szerint Jézusnak a napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Ezek a szerek a korabeli orvoslás alapgyógyszerei voltak. Az évezredek során a medicinában betöltött szerepük változott ugyan, de a mai gyógykezelésben is helyet kapnak.


A Bibliában említett három bölcs az akkor ismert három kontinenst, Európát, Ázsiát és Afrikát képviselte, s a gyermek Jézusnak adott ajándékok jelképes értelmükön túlmutatva egyben a kor fontos gyógyszerei is voltak.

„Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulván, tisztességet tőnek néki: és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirrhát” (Máté Evangéliuma, 2,1-11. vers, Károli Gáspár fordítása).

Arany

Az arany porított formában már a Bibliában is említett nyugtatószer. Mózes népe feszültségének oldására használta: Amikor lejött a Sínai-hegyről, meglátta az aranyborjút, amit népe imádott. „Azután fogá a borjút, a melyet csináltak vala, tűzben megégeté, és apróra töré, mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izráel fiaival” (Exodus 32,20 – Károli Gáspár fordítása). Az ókori egyiptomiak 5000 évvel ezelőtt fogyasztottak aranyat mentális, testi és spirituális tisztulás céljából. A híres kínai alkimista, Ko Hung (281–361) aranyat tartalmazó életelixírt készített.

Egy irat, amely Salernóban, a XII. századi híres orvosi iskolában keletkezett, már egy teljes fejezetben elemzi az arany gyógyító hatását, például a lepra megelőzésére. Azon asszonyok számára, akik eszméletvesztésre hajlamosak voltak, aranyforgácsokat, szarvas szegycsontjából készített port és cukrot oldottak fel. Gyomorbántalom vagy melankólia (vagyis az akkori nézőpont szerint a fekete epe túlsúlya), illetve a lép betegsége esetén borban oldottak fel aranyreszeléket, s ezt a beteggel megitatták. Paracelsus, a híres orvos nyomán a középkori Európában elterjedten használták az aranyból készített italokat például végtagfájdalmak kezelésére.

Az aurum fulminans nevű port úgy állították elő, hogy sósavat és borkősavat vékony aranylemezre öntöttek, majd a folyadékot papírra locsolva „nemes tűzön” megszárították. Úgy tartották, hogy ez a medicina megizzasztja a beteget, eltávolítja a káros anyagokat, csökkenti a hányingert, gyógyítja a himlőt és a kanyarót. Aranyból és antimonból féreghajtó tinktúrát készítettek, de a nemesfém szemcsepp formájában is használatos volt.

A XIX. században arany-tetrakloriddal szifiliszt, bőrbajokat, tumorokat, arcon és méhnyakon létrejött fekélyeket is kezeltek. Az ammónium-aurátot lázban és „ideggyengeségben” alkalmazták. Az arany orvosi alkalmazását chrysotherapiának nevezték el. Robert Koch fedezte fel, hogy a tuberkulózis kórokozója arany jelenlétében nem életképes. Az 1900-as évek elejére az arany már csak rheuma kezelésében volt használatos, kezdetben a bőr alá, az érintett ízületekhez aranylapocskákat ültettek be.

Intravénásan és szájon át szedhető formában ritkán ma is alkalmaznak arany tartalmú gyógyszereket e betegség gyógyításában. Immunrendszert gátló és gyulladásgátló hatása kedvező az arthritiszes betegségekben. Antitumor-aktivitású bizonyos típusú rákos sejtkultúrákban. Az aranyvegyületek mellékhatása bőrviszketés, kiütés, fémes szájíz, hasmenés, májkárosodás, vérzékenység, izgágaság lehet. (A betegek 50%-a számol be ilyen panaszról.) Ezen kívül ma már csak a fogászatban használnak aranyat orvosi célra.

A ma paramedicinálisan alkalmazott, weben elérhető aranykolloidot többek között agyi teljesítményfokozásra, iszákosság, szénhidrátfüggőség, elhízás ellen fogyasztják, de ezen alkalmazások tudományosan nem megalapozottak.

Tömjén

A tömjénfa hazája eredetileg Omán világörökségi helyszíne, Dhofar tartomány. Ez a terület az ókor és középkor kereskedelmének kiemelkedő helyszíne volt. A Boswellia nemzetségbôl származó 13 fafaj közül a leginkább a Boswellia sacrát tisztelték. A négy-öt méteres fa kérgét megsértve, a belőle kicsurgó és megszáradó nedvet nevezték tömjénnek (olibanum). A kevésbé értékes fafajok Szomália, Kelet-India erdeiben nőnek. Az ókori Egyiptomban Ámon-Ré napisten előtt füstölőként volt szerepe. Balzsamozáskor azt jelképezte, hogy az elhunyt lelke a mennybe emelkedik.

Hérodotosz görög utazó számolt be róla, hogy a Krisztus előtti V. században a babiloni király, Nabukodonozor udvarába adóként a leigázott népek évente 1000 talentum tömjént (körülbelül 50 000 kg-ot) szállítottak. Ugyancsak Hérodotosz szerint „Arábia az egyetlen ország, mely tömjént, mirhát, kassziát és fahéjat is termel”.

A tömjént Asszíria, Görögország és Róma templomaiban is elterjedten használták. A karavánút, amelyen az értékes árut tevékkel szállították, a mai Ománból Jemenen át húzódott, majd a Vörös-tenger mentén tartott tovább észak felé. Az út mentén a Boswellia számos fajával találkoztak, így a tömjénből is többféle minőséget árultak a kereskedők. Alexandriában már az ókorban elterjedten hamisították.

A keresztény egyház a Kr. u. IV. században a misén kezdte használni a tömjént füstölőként, azt jelképezve, hogy a hívek imái felszállnak Istenhez. Gyógyszerként sebkezelésre, vérzések elállítására, a bürökmérgezés ellenszereként ajánlották. Póréhagyma levében oldva orrvérzést is gyógyítottak vele. Fülfájás esetén borban oldva fülcseppként használták. Kenőcs formájában az emlő gyulladásaira, szurokkal és ecettel keverve aranyerek, szemölcsök kezelésére rendelték a korabeli orvosok.

A Lorsch kolostorában összeállított orvosságos könyv (Kr. u. 795) memória- és kedélyjavítónak, gutaütésben és epilepsziában is javasolta alkalmazását. Az arab orvoslásban légúti hurutokat, melankóliát gyógyítottak vele, és húgyúti gyulladásokban is hatékonynak találták. A XVII. században Culpeper, a londoni East Enden praktizáló belgyógyász gyomorfekélyt kezelt tömjénnel. A XVIII. század után márcsak gyomorfájdalmak és légzőszervi bajok kezelésére korlátozódott a szerepe.

A mai alternatív orvoslás is használja a tömjént mint gyógyszert. Sikerült azonosítani az olibanum hatóanyagait, az alfa- és béta-boswellinsavat, valamint más savakat. Ezek a gyulladásos folyamatok hatékony szabályozói, ugyanakkor gátolják az antitestképzést. A tömjénnek antibakteriális és közvetlen gombaölő hatása is van. Állatkísérletes modellekben daganatsejtekkel szembeni kedvező hatását figyelték meg.

Ma a fejlődő országokban elsősorban krónikus gyulladások kezelésére alkalmazzák. Tanulmányok zajlanak a tömjén különböző bőrproblémákban való felhasználhatóságáról. Több esettanulmány is beszámolt tüdőgyulladás jó hatásfokú kezeléséről tömjénből és mirhából készült köptető segítségével. A tömjén mellékhatásai enyhék, a betegek ritkán hányingerről, hasmenésről számoltak be.

Mirha

A szomáliai balzsamfa (Commiphora myrrha) mintegy 10 méter magas, törzse alacsony és vastag, színe szürkéssárgás. A kéreg bemetszéséből nyert szirupot, száraz gyantát nevezzük mirhának. Számos vallási kultuszban használták füstölőként, az ókori Egyiptomban balzsamozó kenet része volt. A rómaiak boroshordókat fertőtlenítettek füstjével, vagy a borhoz adták, s így tartósították azt.

A Krisztus előtti V. században sebek, fekélyek, légúti betegségek gyógyítására alkalmazták. Meghűlés, köhögés ellen használták pilula formában. Légúti hurut esetén borban feloldva ajánlották. Ugyancsak borban felforralva gyomor-bél bántalmak, hasmenés ellen rendelte a középkor orvosa. Alsó füstölést a szülés megindítására, a placenta távozásának elősegítésére használtak. A XIX. században is alkalmasnak találták fehérfolyás, gonorrhoea kezelésére. A XX. század első évtizedeiben még számos gyulladás kezelésére ajánlották (gyomor-bél, légúti hurut, anyaméh-, petefészek-, hólyag-, fogínygyulladás).

Ma is alkalmazzák, és rágcsálókkal végzett kísérletekben szintén ígéretes rákellenes szernek bizonyult. Hatóanyagai antiszeptikus, antioxidáns hatásúak. Történelmi szemszögből a napkeleti bölcsek ajándéka nemcsak értékes és királyhoz méltó volt, de olyan házipatikát is jelentett, amellyel a korabeli orvosok a legtöbb betegséget kezelni próbálták. Bár a medicinában betöltött szerepük az évezredek során sokat változott, a mai orvosi gyakorlatban is helyet kaphatnak.



2018. január 6.
Becher Péter, Patai Árpád
(A szerzők a Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Kórháza I. Belgyógyászati Osztály orvosai)
A cikk a következő tanulmány rövidített változata:
arany tömjén és mirha
forrás: talita.hu/magazin/arany-toemjen-es-mirha/