Az Egyház dogmája a papi cölibátusról

Jóllehet a latin egyház papjainak kötelező cölibátusa egy Krisztus példáját követő és az apostoli hagyományban gyökerező egyházfegyelmi gyakorlat, mégsem igaz az, hogy az Egyháznak egyetlen rá vonatkozó dogmája sincs. Az alábbiakban Schütz Antal dogmatika tankönyvének vonatkozó fejezetét adjuk közre, amely az Egyház vonatkozó tévedhetetlen és változhatatlan dogmáját a szüzességre vonatkozó egyházi dogma folyományaként tárgyalja.


Folyomány A latin Egyház helyesen és az Üdvözítő szándéka szerint jár el, mikor a nagyobb rendek viselőit celibátusra kötelezi. Hittétel.

Amely okok javallják a szűzességet általában, fokozott mértékben fönnállnak a papságra nézve.

Nevezetesen:
  1
A pap mint az egyházirend jellegével Isten közvetlen szolgálatára kötelezett és hivatott férfiú nőtlen állapotban teljes osztatlansággal tudja szolgálni Istent és az Ő országát; ellenben, ha családdal kell gondolnia, meg van osztva.
  2
A nőtlen papot nem kötik gúzsba családi tekintetek, mikor Isten ügyének védelméről van szó, és nyitva áll számára a heroizmusnak az az útja, melyre a pap mint a magasabb emberi és az isteni érdekek hivatott letéteményese és őre mindenféle pogány zsarnoksággal szemben az üldözött igazság nevében, különösen válságos időkben, annyiszor föl van szólítva.
  3
A nőtlen pap tulajdon példájával a fönt jelzett pedagógiai tekintetben nyájának mintaképe és formálója.
Végül:
  4
Nem áll közte és hivei között a családja, mely sokszor erkölcsi lehetetlenséggé tenné a hiveknek a pásztorukkal való bizalmi érintkezését; hanem közvetlenül szemben áll velük és ott áll közöttük, mint a hivő község elsőszülött fia és a község számára Isten küldöttje, a hivők bizalmára mindenképen méltóbb, szolgálatukra pedig szabadabb és készségesebb.
A tagadhatatlan nehézségek (nevezetesen az embersorsban elkerülhetetlen fájdalmas botrányok, tucatembereknek a celibátusban fenyegető lelki összezsugorodása) távolról sem érik föl ezeket a nagy áldásokat. Ezért az Egyház teljes joggal és okkal áll ellen azoknak az időnként fölbukkanó törekvéseknek, melyek a celibátus megszüntetését vagy legalább korlátozását célozzák.

Nem mintha isteni vagy csak apostoli eredetű egyetemes törvényről volna itten szó! Hisz az Üdvözítő a szűzességre csak tanácsot adott, és szóval sem jelezte, hogy erre kötelezni akarja papjait; bár természetes, hogy a tanács elsősorban nekik szól. Szent Pál beszél nős püspökökről, és a régi egyház gyakran szentelt nős embereket papokká. Mikor az I. niceai zsinaton némelyek a hierarchiai rendeket egyetemesen kötelezni akarták a celibátusra, Szent Paphnutius eredményesen tiltakozott; az ancyrai zsinat is megengedte a diákonusoknak, hogy a szentelés előtt kiköthessék maguknak a (második) házasodás jogát.

Az elvirai zsinat állít föl először egyetemes kötelezettséget Spanyolország számára. Siricius pápa tanusítja először az egyetemes kötelezettséget az egész latin Egyház részére a hierarchiai rendeket illetőleg, Nagy sz. Leo kiterjeszti a római szubdiákonusokra is. Egyetemesen és végérvényesen keresztülviszi az egész vonalon VII. Gergely. A görög egyház a trullos-i zsinaton (692) rögzítette a maga addigi gyakorlatát: a hierarchiai rendek viselőinek nem szabad nősülniök; de nős emberek szentelhetők; a püspökök azonban nem élhetnek házas életet. Ezt bizonyára nem merték volna megtenni, ha csak apostoli hagyomány is mást rendelt volna.

2018. február 1.
Schütz Antal, „Dogmatika”, Szent István Társulat, 1937
forrás: katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/01/