Az életgyónás

Az életgyónásban az ember nemcsak utolsó gyónása óta eltelt időről ad számot, hanem revideálja, újból áttekinti egész életét. Mikor látszik ez hasznosnak, szükségesnek?

A lelki életben mindenkinek el kellene jutnia az alapvető választásig, az optio fundamentalisig. Sokat ír erről II. János Pál pápa az Igazság ragyogása kezdetű enciklikájában a 65–68. pontokban.

Egyes választások, döntések akkora jelentőségűek, hogy egy-egy ember egész életének formát adnak, mintegy bölcsőjévé válnak a többi, mindennapos választásnak. Ilyenkor az ember teljesen szabadon Istennek ajánlotta már önmagát. Véglegesen beállítja magát a Jó, az Igazság, Isten felé.

Az életgyónás egyik oka ez lehet. A másik: ráébred, hogy bizonytalan, nem egészen őszinte, igazi bánat nélküli gyónások nyugtalanítják. Tiszta lappal szeretne indulni. Az új élethelyzet – házasság, új foglalkozás – is indíttatást jelenthet a múlttal való leszámoláshoz. Vagy az öregség, súlyos betegség, komoly operáció, olyan pillanatok, melyek az élet végének közelségét jelzik, hogy előbb-utóbb számot kell adni Istennek, meg kell állni trónusa előtt – ez is oka lehet a vágynak: szeretnék életgyónást végezni.

Természetesen egy ilyen életgyónásra nagyon alaposan fel kell készülni.
Néhány szempont:
  • Honnan, hova jutottam lelki síkon, értelmi vonalon, anyagiakban.
  • Melyek az ismétlődő bűneim, amelyek rávilágítanak vérmérsékletemre, egyéniségem gyenge pontjaira?
  • Mit hoztam létre?
  • Mivel szoktak vádolni, mi miatt kell újból és újból szégyenkeznem?
  • Mit használtam, illetve ártottam közösségemnek: családomnak, településemnek, egyházközségemnek?
  • Mit csinálnék egészen másként, mint ahogy tettem?
  • Hol van az a pont, mikor jóra vagy rosszra eldöntöttem sorsomat, lelkemet, amit szinte lehetetlen visszaforgatni?
  • Mikor adott a Jóisten nekem nagy esélyt, választási lehetőséget?
  • Mikor tűnt ki életemből az igazi krisztusi jellem, és mikor bújt ki belőlem a sátáni?
Tudni kell, hogy a keresztény élet folyamatos megtérés, fejlődés a feltámadás életteljessége felé. Az igazi életgyónáshoz szükséges a bűntől való elemien erős, mindent felkavaró vágy.

Hogy sikerüljön:
Kell természetesen a cédula, amelyre feljegyezzük gondolatainkat, kell egy helyiség, ahol nem zavar senki, szükséges szabadidő, mikor nem sürget semmi, tehát el lehet merülni az életgyónás komoly kihívásában. Még valami fontos:
Kell egy olyan pap, aki végtelenül türelmes, megértő, nem nézi az óráját, s aki előtt gyónó gyermeke nem szégyell semmit, ismeri életkörülményeit, ezért könnyebben tud tanácsot adni. Végül:
Mindkettőjükben nagy hitnek kell lenni. Hinniük kell, hogy a bűn nagyon rossz: istenkáromló és embergyilkos erőkkel való cinkosság. Hinniük kell, hogy a gyónás végén a feloldozás által eloszlik ez a szörnyű cinkosság, s helyébe Istennel való szövetség lép.

Íme, az életgyónás nagy tett, nagy lépés az Isten országa felé. Mindenkinek, aki erre elszánja magát, és a gyóntató papoknak is, akik a kérésre igent mondanak, sok kegyelmet kívánok.



Erdődy Imre
forrás: philomelablogja.blogspot.hu/