230 éve született gróf Széchenyi István

1791. szeptember 21-én született gróf Széchenyi István, akit politikai ellenfele, Kossuth Lajos, „a legnagyobb magyar”-nak nevezett. Kései művének – Ein Blick auf den anonymen „Rückblick” – egyik részletével emlékezünk rá.


A vallás az emberi társadalomnak kétségtelenül legbiztosabb és legerősebb alapja, s boldogok azok a népek, amelyeknek olyan férfiak a vezetői, akik minden tettükben elsősorban ebből az isteni alapból indulnak ki.

Hitem szilárd, becsületes katolikus vagyok, többször jártam Mariazellben, Rómában, őszinte áhítattal csókoltam meg a pápa kezét és teljes lelkemből követem a szeretet vallását. Vallásom minden szokását lelkiismeretesen megtartom azért, mert katolikus vagyok, még pedig nem véletlenségből, hanem minden bizonnyal Isten kegyelméből, és erre a kegyre méltó akarok lenni.

Amit nem tudok megérteni, azon soha nem tépelődöm. Hódolattal fogadom mindazt, amit tanítanak, és nagy tisztelője vagyok azoknak, akik lelkünkről gondoskodnak, és üdvösségünkön közre munkálkodnak. E mellett azonban azt is hiszem, hogy együgyű emberekkel például meg lehet vétetni a szép piros almát akkor is, ha belül férges vagy rothadt. Istennel azonban, aki mindent lát, nem lehet ilyen fortélyokkal boldogulni.

Minden vasárnap és ünnepnapon szentmisét hallgatok és tartózkodom a munkától; megtartom a parancsolt böjtöket, rendszeresen gyónok, és töredelmes szívvel végzem ájtatosságomat. Vallásomban mindent tiszteletre méltónak tartok, mert hiszen a minden ember iránt való szeretet ennek legfőbb alapja, s azt is tudom, hogy csak imádsággal, elmélkedéssel, az érzékiség leküzdésével, bűnbánó vezekléssel és kitartó gyakorlással válhatunk képessé az igazi szeretetre, csak így dicsőülhetünk meg.

Mindezek mellett mégis azt hiszem, hogy az erkölcstan sokféle tanításából különösen kettőt kell megszívlelnünk és minden cselekedetünkben ezekhez kell szigorúan ragaszkodnunk. E két tanítás így szól: „Szeresd Istenedet mindenek felett és szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” – és „Amit nem kívánsz magadnak, azt te se tedd másnak”.

Mind a két tételt maga a Megváltó mondotta és ő ajánlotta azok követését. Ha ezeket nem tartjuk meg pontosan vagy legalább a lehetőségig annyira, amennyire ezt emberi gyarlóságunknál fogva tehetjük, vagy pedig mindig ezek ellenére cselekszünk, akkor a Mariazellbe való zarándoklás és a vallás titkaiba vetett föltétlen és megingathatatlan hit sem lenne elégséges jövőnk biztosítására.

Természetesen kényelmesebb volna mindenben hinni, a vasárnapokat és ünnepnapokat, továbbá a böjtöket szigorúan megtartani, az egyházi dogmákat elismerni, a főtisztelendő klérust a legmélyebb alázattal tisztelni és időről-időre minden bűnünket letenni valamelyik barátságos gyóntató atya kezébe, semmint szigorúan a vallásnak a két említett alapelve szerint cselekedni, amelyeket Isten valláskülönbség nélkül minden ember számára kinyilatkoztatott. Véleményem szerint azonban inkább arra kellene ügyelni, hogy ne legyünk igazságtalanok semmiféle élő lény iránt, és minden tettünk alapja a szeretet legyen, szóval, hogy szigorúan erkölcsös, erényes életet éljünk.

Legjobbnak azt látnám, ha a mindennapi alkalmazásban egyesülne a kettő, mert igen távol vagyok attól a filozófiai felfuvalkodottságtól, amellyel sokan túlteszik magukat mindazon, amit századok megszenteltek. Az ilyen elbizakodottságot megvetem, vagy legalábbis szánalommal nézem, mert vallásosságom értékét az önmegtagadásban, alázatosságban és engedelmességben keresem.



2021. szeptember 21.
[Széchenyi vallomásai és tanításai. Bp., 1943, 165-166. p.]
forrás: katolikus.ma/230-eve-szuletett-grof-szechenyi-istvan/





Az egész országot megrázta a legnagyobb magyar tragikus halála

Gróf Széchenyi István a 19. század első felében megindult nemzeti liberális reformmozgalom kezdeményezője és legjelentősebb személyisége, a Magyar Tudományos Akadémia alapítója és tagja, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, „a legnagyobb magyar”.

Gróf Széchenyi István (Fotó: Wikipedia.org)

A fiatal Széchenyiben hamar felébredt az érdeklődés Magyarország gazdasági és kulturális élete iránt. 1815 és 1825 között többször is jár Nyugat-Európában, ahol a fejlett polgári államokban látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán változtasson, és úgy vélte, hogy ennek eléréséért elsősorban a nagybirtokos osztály tagjait kell megnyernie.

Személye a kulturális életre nagy hatással volt, hiszen 1822-ben angliai mintára meghonosította Pesten a lóversenyeket, és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt országgyűlés alsó táblájának ülésén jövedelme kamatának felajánlásával lerakta a Magyar Tudományos Akadémia alapjait, és 1827-ben Pesten megalapította az első Nemzeti Kaszinót.

Széchenyi első könyve 1828-ban jelent meg Lovakrúl címmel, majd ezután, 1830-ban jelent meg a Hitel című munkája, melynek felvázolt programja a magyarországi feudalizmus gazdasági-társadalmi válságából nőtt ki. A könyvben az árutermelés növelésében érdekelt birtokos rétegek korszerűbb gazdálkodásához szükséges tőke hiányát, illetve ennek okait tárta fel, a magyarországi hitelviszonyok megjavítását követelte. A polgári átalakulás vezető erejét elsősorban, hiszen tőlük várta a jobbágyok felszabadítását is.

A Hitel, megjelenése után nem sokkal, az 1830-as években kibontakozó reformmozgalom programjává vált.

A könyv ellen az arisztokrácia nagy része fellépett, állásfoglalásukat pedig gróf Dessewffy József országgyűlési követ foglalta össze.

A Világ (1831), a Stádium (1833) – és a fentebb említett két, Lovakrúl és Hitel – című könyveiben a feudális gazdasági és pénzügyi rendszer lebontását sürgette. A szabadságharc kibontakozása előtt pedig a politizálás mellett többek között a nemzeti nyelv kérdéséről, a selyemhernyó-tenyésztésről, a gőzhajózásról és színjátszásról is értekezett.

Széchenyi azonban nemcsak beszélt a fejlődésről és terveiről, hanem cselekedett is: részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában, a pesti Hengermalom és a Kereskedelmi Bank alapításában, létrehozta Pest egyik első nagyipari üzemét, az óbudai hajógyárat és a téli kikötőt, szorgalmazta a Duna–Tisza-csatorna építéséről szóló törvény jóváhagyását, és foglalkozott a magyar színház kérdéseivel is.

Széchenyi nevéhez fűződik a Lánchíd megépítése is, amelyen először kötelezték a nemeseket hídpénz fizetésére.

Az 1840-es években a Tisza-szabályozása és az ármentesítési munkák megindítása, valamint a balatoni gőzhajózás életre hívása emelkedik ki gyakorlati tevékenységéből.

A Széchenyi és Kossuth vitája

Széchényi eredményes politikája ellenére, a politikában elfoglalt helyét a harsányabb, radikálisabb Kossuth Lajos vette át, akivel 1841 után egyre komolyabb politikai vitákba keveredett.

Bár céljuk közös volt, de a Magyarország modernizációjához vezető utat mind a ketten máshogy képzelték el, és ez volt konfliktusuk forrása is.

Széchenyi úgy vélte, hogy a reformokat a Habsburg-dinasztiával egyetértésben kell megvalósítani, ezzel szembefordulva csak háborút és nemzeti megsemmisülést idézne elő.

A vele szemben álló Kossuth már sokkal radikálisabb és erőteljesebb fellépést követelt Béccsel szemben. Kossuth a reformok érdekében akár a Habsburgokkal való szakításig is képes lett volna elmenni.

A két – céljukban ugyan megegyező, de annak elérésében már nem – reformkori politikus vitájának nemességét tükrözi az, hogy Széchenyit Kossuth Lajos nevezte „a legnagyobb magyarnak”.

Aztán 1848 tavaszán egyre jobban kezdtek beigazolódni Széchenyi jóslatai, hiszen Párizs nyomán Bécsben és Pesten is kitört a forradalom. Széchenyi először optimistán állt a forradalomhoz, és bár elfogadta a felkérést a Batthyány-kormányba, mint közlekedési miniszter, de optimizmusa gyorsan elillant. Ezután egyre inkább félt attól, hogy háború alakul ki, és azt követően egy esetleges számonkérés Bécs felől.

Lelkiismeret-furdalása miatt szinte teljesen tönkrement a gróf szellemi egészsége, és 1848. szeptember 4-én lemondott miniszteri székéről. Lemondását követően öngyilkosságot is megkísérelt: lemondása másnapján az esztergomi hajóhídról a Dunába vetette magát, ám kimentették a vízből. Ezt követően orvosa, Balogh Pál szállíttatta Döblingbe, a Georgen elmegyógyintézetbe.

A szabadságharc véres eseményei ideje alatt Széchenyi a Bécshez közeli intézményben töltötte napjait. Az ottani nyugodt légkörnek köszönhetően állapota javult, és az 1850-es évek elején újra írni kezdett. Ekkor született meg az Ein Blick című röpirata, amit – állítólag – az őt meglátogató feltörekvő fiatal értelmiségiek csempésztek ki a szanatóriumból.

A röpirat Németországban 1859-ben jelent meg, és hatalmas botrányt kelett.

A Rubicon cikke szerint „a rendszer visszaéléseit és belső ellentmondásait az Ein Blick olyannyira mesteri módon állította pellengérre, hogy az álnéven megjelentetett mű hamarosan a hatóságok zaklatását is kiváltotta”.

Ezután a császári csendőrök egyre többször látogatták meg Széchenyi döblingi lakosztályát, amit szinte minden alkalommal alaposan feldúltak. Az akkora már megöregedett grófot többször is perrel és börtönbüntetéssel fenyegették meg. Vélhetően ez a folytonos lelki terror is szerepet játszott halálában, ugyanis Széchenyi István 1860. április 8-án saját pisztolyával vetett véget életének.

Halála az egész országot megrázta, sokan nem tudták elfogadni a halálát. Talán ezért is indult el találgatás öngyilkosságával kapcsolatban, amit hiába bizonyítottak, sokan a mai napig kételkednek benne.



hirado.hu
forrás: gondola.hu/cikkek/119144-Az_egesz_orszagot_megrazta_a-legnagyobb_magyar_tragikus_halala.html