Kedves hívek!
„Miből áll az ember legvégső boldogsága?”
Gondolatok Joseph Pieper könyvéből, a „Glück und Kontemplation” és „Musse und Kultur”
Hova vezet minket a Jó Pásztor?
p. Klaus Wilhelm
A Szent X. Piusz Papi
Testvériség ausztriai
tartománya
Ennek a kérdésnek szeretnénk ma utánajárni. Ez a kérdés a „boldogság”, az emberi élet legvégső célja. Ezt szeretnénk a húsvéti időben feltenni.
Mi a legvégső boldogság nyugati hagyományunkban? Joseph Pieper, Aquinói Szent Tamás filozófiájától inspirálva ír erről a kérdésről a „Boldogság és Kontempláció” című könyvében.
Megállapítja, hogy nem a munka (habár tiszteletre méltó és szükséges), nem is a házasság, vagy az Új évi boldogság, hanem a „LÁTÁS” kontemplatív értelemben.
Ez a görög felfogás szerint, még a kereszténység előtti időkből származik: az „emberek részesedése az istenek szenvedés nélküli boldogságában”.
Létezik a paradicsom a földön?
Nem létezhetne a boldogság már itt egy földi paradicsomban? Puszta világi célokban mint például az „osztály nélküli társadalom” vagy a „Jólét”? Aquinói Szent Tamás azt írja: „A Jót, a maga egészében nem találhatjuk meg a teremtésben, csak Istenben.” Szavak, melyek ezt a boldogságot érzékeltetik: „örök élet, örök nyugalom, örök fény, nagy lakoma, megkoronázás, béke, üdvösség.” Nincsen értelmesebb, mint az Istenszeretet, a kitartó törekvés a „Jó az egészében” után.
A szentmise kánonjában, az átváltoztatás után, a halottak megemlékezésében találjuk a következőt: „Kérünk, Urunk, add meg nekik és mindazoknak, akik Krisztusban hunytak el, a boldogság, a világosság és békesség országát. Krisztus a mi Urunk által”.
Mi a boldogság lényege, jellege?
Először a kérdés: A testre is vonatkozik?
A válasz: a testre is kiterjed a teljes boldogság. „Hogy is lehetne a test jólétének az elképzelését kihagyni, ha a test feltámadásában hiszünk?”
De mégis helytáll a kritikának Tamás kihívó mondata: „A boldogság lényege a szellemi felismerés aktusából áll.”
Szent Ágoston is ezt az elméletet támogatja, amelyet négy gondolattal világítunk meg:
- „Ha valamim van, az semmi más, mint felismerés, a megismerés.”
- „Mi mást jelentene a boldogság mint azt, ha valami örököt megismerve birtokolok?”
- „Bárhogy is törekszel, azért törekszel, hogy lássál.”
- „A tejes jutalmunk: a látás.”
Nem lesz így az Úr szava tisztább: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged,..”? [Jn 17,3] Ez egy, a szeretet által hordozott megismerés „...annak a birtoklása és jelenléte, amit szeretünk a megismerésben, a felismerésben történik meg nekünk.” Úgy is mondhatjuk, hogy együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk és így beszélhetünk egy viszontlátásról.
Milyen elemek jellemezik a „kontempláció” fogalmát?
- A valóság csendben felfogása.
- Nem gondolkodó, hanem látó megismerés, felismerés.
- Egy, a csodálkozással együtt járó felismerés
Néhány „látás” itt a földön előre érezteti a legmagasabb boldogságot. Hogy képzelhetjük el ezt?
„Isten örök látásának”, a „legmagasabb Jónak”, a „tökéletes Létnek” az „Igaz, Szép és Jónak” megfelel néhány látás itt a földön.
Ez azt jelenti, hogy „...ezen tapasztalatok boldogságát annak értelmezhetjük és fogadhatjuk el, ami a valóságban: egy érzés, sejtelem és a teljes, tökéletes öröm kezdete.”
Mindenekelőtt van egy kontemplatív mód, a teremtés dolgait látni: „... milyen csodálatos dolog a friss víz! ... Milyen csodálatos a víz, a rózsa, a fa, az alma, az ember arca! ... Ki nem nézett még a napi fárasztó munka közben a gyermeke arcába, és abban a pillanatban látta, hogy minden ami van, az jó és szeretet, szeretetre méltó és Isten által is szeretve van! Az ilyen nem elképzelt, hanem látott bizonyságokban az isteni teremtésből részesülhetünk, ha tekintetünket a legjelentéktelenebb dolgokra fordítjuk is.
EZ A TEKINTET EGY, A SZERETET ÁLTAL LÁNGRA LOBBANTOTT TEKINTET. DE PONTOSAN EZ A KONTEMPLÁCIÓ.”
Nem hiszem, hogy valaha láttam volna szebbet, mint a jácint harangja, így tudok most az Úr szépségéről. (G. M. Hoppkins) Sokrates előtt az egyik nagy görögtől, Anexagorastól egyszer megkérdezték, hogy miért van a földön. Azt válaszolta: ...„eis theorian - hogy lássam a napot, a holdat, az égboltot”.
Minden dolog magában rejt egy isteni eredetű jelet. Aki ezt felismeri, az „látja” hogy minden dolog, minden felfogás felsőbb eredetű jó. Látja és boldog. Ez a tanítás a kontemplációról, a földi dolgokról.
Tamás azt mondja: „A boldogság örökkévalóságot igényel”. Egyébként Nietzschénél találhatjuk azt a zseniális megjegyzést a boldogság fenomenológiájában, hogy mindig ugyan az, „...ami által a boldogság boldogság lesz és pedig az a képesség, hogy nem történelmileg érezzük. A boldog és a látó egy lépést tesznek az időn kívülre.”
„A kontempláció a mai világunkban folyamatos és halálos fenyegetéseket kap, a .....szüntelenül irritált ál-világ és ál-ingerek által, melyek optikai lármája a lélek felfogását süketté teszik.”
„A nyugalom, a pihenés, a béke a boldogság elemeihez tartoznak. Távolodni kell a hajszától, a nyugtalanságtól, az aggódástól, különben nem lehet boldognak lenni." És a kontempláció? Nem csak feltételezi a szabadságot a mindennapi dolgosságtól, hanem ő saját maga is realizálja ezt a szabadságot azáltal, hogy egy látás.”
Menekülés a való világból?
A kontempláció tanítása azt jelenti, hogy „A menekülés a világból,...irreális idill lenne?”
A válasz: „Soha nem ismeri meg a kontempláció gondolatát az, aki a világot reménytelennek hiszi, csak ha képes elfogadni az ember legmagasabb boldogságát. Nem lehetséges sem a kontempláció, sem a boldogság anélkül, hogy nem fogadnánk el a világot egészében.”
Ezen kívül az érvényes gondolat még, hogy „azért dolgozunk, hogy pihenjünk.” „Hat napig dolgozzál, a hetediken tarts pihenőt.” [Ex 34,21] Ki nem ismeri fel ebben a vasárnap fontosságát és értékét, amely az ember életének célját tartja elénk: nyugalom, pihenés az örök Szentháromság látásában!
Összefoglalóan még egy példa:
Ki nem tapasztalta még meg, amikor nehézségei közepette elment sétálni, vagy hegyi túrázni, a madarak könnyed csicsergése, a fák élénk zöldje, a táj festői szépsége és nyugalma hirtelen levette válláról a nehézségek súlyát. Ezen adottságok a látásban, hogy eltűnik a hétköznap világa minden terhével és megnyitja előttünk a nagy világot és helyet ad a szépségnek, a jónak és az igaznak, az „öröknek”, Isten nagysága mutatja meg magát a teremtésben és boldogságot, nyugalmat ad. Csak az a lélek képes felfogni, amelyik csöndben tud maradni, mivel csak a csendben képes ezt hallani. Aki a kertben ül vagy a hegyen pihen és Isten dicséretében szemlélődik, annak mindene megvan, ami a boldogsághoz kell, és pedig a Jó egészében, a legmagasabb Jó, a legmagasabb lét, a legmagasabb, személyes (és nem személytelen!) ISTEN.
A katolikus hívő ekkor találta meg az „igazgyöngyöt” [Istent és az örök életet Mt 13,45] és semmiért a világon nem adná oda megint. Megéri, ezért a boldogságéért, „.. amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” [1Kor 2,9], ezért az igazságért a katolikus hitért élni és halni.
Lássuk tehát magunkat Krisztus szeretetében egyesülve a boldogságos Szent Szűzzel és a szentekkel együtt az örök boldogságban, ami azt jelenti, hogy a legmagasabb Jót, a Szentháromságot látjuk viszont.
Isten adja ezt meg nekünk!
Ámen
forrás: predikacio.blogspot.hu/2015/04/predikacio-jo-pasztor-vasarnap.html
